Darts Premier League tippek 2026 május 21.-én

Nézd ÉLŐBEN a Darts Premier League 2026 közvetítéseit itt!

Luke Littler – Josh Rock

8 egymás elleni mérkőzésük van eddig, és mind a 8-at Littler nyerte.

PL-ben pedig egyszer játszottak eddig egymás ellen, egy első körös meccset.

Luke Littler 3 egymást követő fordulón is tudott nyerni, így jó helyzetből várta a 15. fordulót is, de most be kellett érnie egy elődöntős szerepléssel.

Littler az estét Jonny Clayton ellen kezdte meg egy fájóan könnyed győzelemmel, hiszen 6–0 arányban verte Claytont.

Kerek 100-as körátlag, 2 db 180-as és 40%-os kiszállózás. Ez még csak nem is egy igazi Littler-féle erődemonstráció volt, inkább Clayton gyengeségének köszönhető ez a végeredmény, hiszen nem tudta abszolválni a duplákat.

Az elődöntőben egy pikánsnak ígérkező mérkőzés következett Luke Humphries ellen, ami mindig pikánsnak ígérkezik, de az utóbbi időkben ezek nem voltak annyira elragadóak vagy szorosak.

Most viszont Littler húzta a rövidebbet. Hamar elhúzott 3–0-ra, majd utána nem tudott érdemben hozzászólni a meccshez, hiszen nem találta el a duplákat, ami végül a vesztét jelentette a 15. fordulóban.

99,86 ponton zárta a mérkőzést 3 db 180-as társaságában, és egy 23,08%-os kiszállózással, ami nagyon gyenge sajnos, hiszen 3 találat jött 13 kísérletből.

Josh Rocknak a 15. fordulóban Gian van Veen ellen kellett kezdenie, ami kecsegtető lehetett Rock számára, hiszen van Veen mostanában nem mutatott túl erős formát. Elmaradt azonban a Rock-féle erős tömegelés, és a kiszállózás is a szokásos szinten volt.

Teljes körátlaga 92,30 pont, 2 db 180-as dobás, illetve egy 33,33%-os kiszállózás: 9 kísérletből 3 találat.

Ez a hét sem indult túl jól Rocknak, hiszen a Players Championship sorozatban két újabb fordulót rendeztek, szám szerint a 17.-et hétfőn, ahol rögtön a 128 között kiesett Samuel Price ellen 6–5 arányban, 90,97 pontos körátlaggal.

A keddi 18. forduló egy hajszállal jobban sikerült neki. A 128 között 84,02 ponttal verte 6–3 arányban Ian White-ot, majd a 64 között már kozmetikázott egy kicsit a játékán, és 95,60 pontos körátlaggal verte 6–5 arányban Ritchie Edhouse-t. A 32 között Ryan Joyce-tól kapott ki 6–3 arányban, 91,36 pontos körátlaggal. Itt is sokat köszönhetett a pocsék duplázásának.

Igazából ez a forduló nem oszt nekik, így kíváncsi leszek erre a meccsre, hogy Rock mennyire tud felszabadultan játszani, és Littler mennyire akar erődemonstrációt tartani még az utolsó alapszakaszos estén.

Tipp: Ki dob több 180-ast?
Rock @ 2.57 – (Vegas.hu)

100 000 Ft sportfogadási bónusz!

Vegas.hu kód: SPORTFORTUNA (affiliate kód mező) – Nyerj egy La Liga mezt, regisztrálj itt!

udvozlo gyujto hu 0504

18+ | Játssz felelősséggel! | A szerencsejátékban 18 éven felüli sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével! Kérje bejegyzését a játékosvédelmi nyilvántartásba!


Luke Humphries – Michael van Gerwen

37 egymás elleni mérkőzésük van eddig, és 19–18 az állás Humphries javára.

PL-ben pedig 14 mérkőzésen 10 Humphries- és mindössze 4 MVG-siker született.

Michael van Gerwennek nagyon nem jönnek össze a dolgok úgy, ahogyan azt ő szeretné. Egészen a 12. estéig kell visszamennünk az időben, ha a PL-ben az utolsó győztes meccsére vagyunk kíváncsiak.

A 15. estén pedig nagyon nem tudta azt hozni, mint amit a héten a PC-fordulókon. Igen, persze ezek összehasonlíthatatlan versenyek, de még csak az árnyéka sem volt a múlt hétfői MVG-nek saját magához képest.

Gerwyn Price ellen kellett kezdenie, ami nagyon nehezen indult neki. Amikor Price már 3–1 arányban vezetett, akkor volt 77-es a körátlaga, így nagyon nehéz volt elképzelni, hogy ebből végül meccs lesz.

MVG-nek sikerült valamelyest összekapnia magát, és 3 leget nyerve zsinórban megfordította a mérkőzés állását, majd megint elkezdte szétszórni a nyilait, és rengeteg tripla nélküli kör érkezett. Így Price könnyen magához vette újra a kezdeményezést, és végül 6–4 arányban a walesi nyert.

MVG-nek sikerült a meccs végére 87,96 pontra feltornáznia a körátlagát, de ez rém gyenge volt tőle. Dobott 2 db 180-ast, a kiszállózása pedig 30,77% lett, 4 találat és 13 kísérlet formájában.

MVG nem jelent meg egyik PC-fordulón sem a hét elején, inkább a pihenésre szavazott, bár nem tudom, fog-e ez jelenteni bármit is a javára erre a mérkőzésre vagy estére.

Luke Humphries nem is várhatná jobb helyzetből az utolsó alapszakaszos estét, hiszen ő lett a 15. forduló győztese, illetve a hétfői 17. PC-fordulót is meg tudta nyerni, brutális játékokat produkálva.

Humphries a 15. estén Stephen Bunting ellen kezdett, és egy nagyon sima 6–0 lett a mérkőzés vége. Humphries klasszist játszott, hiszen 107,36 ponton átlagolt, és 60%-kal kiszállózott. Ez már azt mutatta, hogy nagyon összeszedte magát, rendbe rakta a gondolatait, és csak azt hozta fel a színpadra, amit kellett.

Majd az elődöntőben tudott még előrelépni, hiszen a Luke Littler elleni mérkőzést úgy hozta le 6–3 arányú győzelemre, hogy Littler már 3–0-ra vezetett a mérkőzés korai szakaszában. Aztán Humphries elkezdett játszani, és 110,98 pontos körátlagot produkált, valamint 37,5%-kal kiszállózott. Ez nem igazán kiemelkedő, de egy ilyen erős tömegelés mellett adott esetben beleférhet, mint ahogy itt is belefért.

A Gerwyn Price elleni döntőben sem adta 100 alá a körátlagot, hiszen 100,16 ponton átlagolt a 6–4 arányban megnyert mérkőzésen, ahol 31,58%-kal kiszállózott, 6 találat és 19 kísérlet formájában.

Ez volt Humphries első győzelme a PL 2026-os kiírásában.

Itt még nem ért véget a lehengerlő Humphries-féle játék, hiszen a hétfőn rendezett 17. PC-fordulón is lehengerlően játszott, és végül vitte az egész napot is.

Mérkőzései így festettek:

  • L128: Rhys Griffin 6–3 — 112,18-as körátlag
  • L64: Yorick Hofkens 6–1 — 103,83-as körátlag
  • L32: Justin Hood 6–2 — 109,11-es körátlag
  • L16: Christian Kist 6–2 — 105,64-es körátlag
  • Negyeddöntő: Wessel Nijman 6–3 — 94,67-es körátlag
  • Elődöntő: Danny Noppert 7–3 — 102,88-as körátlag
  • Döntő: Jermaine Wattimena 8–4 — 104,89-es körátlag

Humphries brutálisan összeszedte magát, legalábbis ebből nagyon erre lehet következtetni. Egy ideje már nem is csinálja azt a rengeteg mentális butaságot a tábla előtt: nem mérgeli fel magát, nem kommentálja az esetleges rossz köreit, és máris jobban tud fókuszban maradni.

Ha ezt tudja hozni, akkor nem lesz gondja az MVG elleni meccsen. Amúgy sem tudom, mennyi kedve lehet MVG-nek ehhez a fordulóhoz, hiszen már nem tud bejutni a rájátszásba zsinórban a második évben. Ez valamelyest biztosan demoralizáló a számára, de ha rápihent erre a fordulóra, akkor csak szeretne valamit összehozni.

Humphries egyébként azzal a lendülettel, hogy megnyerte a 17. PC-állomást, a másnapi 18. fordulós szereplését visszamondta, így azon nem vett részt.

Tipp: Legszám
9.5 over @ 2.05 – (Vegas.hu)

Tipp: Ki dob több 180-ast?
Humphries @ 1.88 – (Vegas.hu)

Regisztrálok és aktiválom a FORTUNA5000 kódot!

banners 1777547706 2a526848dbd5317488fc144bdc253922

18+ | Játssz felelősséggel! | A szerencsejátékban 18 éven felüli sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével! Kérje bejegyzését a játékosvédelmi nyilvántartásba!

 


Jonny Clayton – Stephen Bunting

25 egymás elleni mérkőzésük van eddig, és 15–10 arányban vezet Clayton.

Csak a PL-t nézve pedig 4 mérkőzésen 3 Clayton- és 1 Bunting-siker született.

Jonny Clayton a 15. estén Luke Littler ellen kezdett, ahol sikerült rendesen alulmúlni az előzetes várakozásokat. Nem túlzok azzal, ha azt mondom, hogy ez a párosítás a legerősebb az idei PL-szezonban, de most valahogy ez a pikantéria elmaradt, és Littler egy sima 6–0-val hamar véget vetett Clayton estéjének.

Clayton nem játszott rosszul, hiszen 93 pontos körátlagon zárt, ami annak tükrében nem rossz, hogy 5 kísérlete volt a duplákon, és egy nyíl sem talált. Ez erősen lerontja a körátlagot.

A PC 17. fordulójában csak egy meccset tudott nyerni Adam Gawlas ellen 6–1 arányban, 96,30 pontos körátlaggal. A 64 között pedig 6–4 arányban kapott ki Maik Kuivenhoventől, 88,25 pontos körátlaggal.

A 18. forduló már sokkal jobban sikerült, hiszen a legjobb 8-ig jutott kiváló játékkal.

Az első körben Cam Crabtree-t verte 6–2 arányban, 101,47 ponton átlagolva, majd a 64 között Adam Paxtont verte 6–4 arányban, 99,65 pontos körátlaggal. A 32 között Jurjen van der Velde következett, akit szintén 6–4 arányban küldött haza, 96,39 ponton átlagolva.

A 16 között 6–0-ra verte Chris Landmant, 106,09 pontos körátlaggal. Végül a 8 között Luke Woodhouse-tól kapott ki — aki később meg is nyerte a versenyt — 6–2 arányban, újra egy 88,49 pontos átlagot produkálva.

Összességében Clayton játéka nagyon rendben van. Kiváló a tömegelése, legtöbbször a duplázása is inkább kiváló, mint szimplán jó. Nagyon konzisztens, rendben van mentálisan is, és ez a PL-közeg nagyon fekszik neki. Az a visszatérés, amit itt újra produkált, lenyűgöző volt.

Stephen Bunting Claytonhoz hasonlóan egy 6–0-s vereséget hagyott maga mögött a 15. estén Luke Humphries ellen. Viszont Bunting esetében osztálykülönbség volt Humphriesszal szemben, hiszen míg Bunting 92,46 ponton átlagolt, addig Humphries 107 felett. Ez a 15 pontos különbség nagyon sok, főleg úgy, hogy Buntingnak 7 nyila volt duplát értékesíteni, de egy sem talált. Ez is nagyon sokat számított a 6–0-s végeredményben.

Bunting a 17. PC-fordulón a legjobb 8-ig jutott, számokat tekintve elég jó játékokat produkálva. Az első körben 92,02 pontos körátlaggal verte Ricky Evanst 6–0 arányban, majd a 64 között Cristo Reyest 6–5 arányban, 96,94 ponton átlagolva.

A 32 között 101,68-as körátlagot produkált a Mensur Suljović elleni mérkőzésen, amit 6–5 arányban hozott. A 16 között Damon Hetát szintén 6–5 arányban múlta felül, 100,43 ponton átlagolva. Végül Jermaine Wattimena állította meg a 8 között, ahol 6–3 arányban kapott ki Bunting, 92,82 pontos körátlaggal.

Másnap, a 18. fordulóban rögtön a 128 között kiesett, 93,69 ponton átlagolva, Tom Bissell ellen 6–3 arányban.

Az elmúlt hetekben Bunting is elég jól összeszedte magát, legalábbis a tömegfogyasztása elég jó szokott lenni. A kiszállózása pedig hol kimagasló, hol pedig gyenge.

Clayton biztos, hogy nyomni fog szerintem, hogy megmutassa, mennyire itt a helye, és az utolsó estét is behúzza, egy estével lemaradva zárkózva Littler mögé.

Tipp: Ki nyeri?
Clayton @ 1.66 – (Vegas.hu)

Tipp: Ki dob több 180-ast?
Clayton @ 2.03 – (Vegas.hu)


Gerwyn Price – Gian van Veen

15 egymás elleni mérkőzésük van eddig, és nagyon egyoldalúan Price vezet 12–3 arányban.

PL-ben 6 meccsen 4 Price- és 2 van Veen-győzelem született.

Price az elmúlt hetek gyengélkedései és pletykái után azt hiszem, nem túlzok azzal, hogy meglepő módon nagyon jól játszott a 15. fordulóban, és bejutott a döntőbe.

Az estét a bombaformában érkező MVG ellen kezdte, aki csak árnyéka volt annak az MVG-nek, akit a hét elején láthattunk. Price 6–4 arányban verte a hollandot, ahol 101,32 ponton átlagolt, viszont a kiszállózása elég pocsék volt, hiszen csak 24% volt a hatékonysága, 6 találat és 25 kísérlet mellett.

Az elődöntőben Gian van Veent szintén 6–4 arányban verte, ahol valamelyest csökkent a tömegfogyasztása, de cserébe sokkal hatékonyabb volt a duplázása. Ez az „áldozat” bőven megérte: 96,38 ponton zárt, és 66,67% volt a kiszállóhatékonysága, 6 találat 9 kísérletből.

A döntőben végül 6–4 arányban alulmaradt Luke Humphries ellen, de a játéka itt is egészen rendben volt, hiszen 95,44 ponton átlagolt. Bár a kiszállózása hagy némi kívánnivalót maga után a maga 36,36%-ával, ez egyáltalán nem olyan rossz teljesítmény. Csak Humphries pont annyival játszott erősebben, hogy nem fértek bele Price hibái.

Gian van Veen a 15. fordulóban úgy léphetett tábla elé, hogy meg kellett volna nyernie az egész estét, mert akkor még lett volna esélye bejutni a rájátszásba. Valószínűleg ezt teljesen figyelmen kívül hagyta, tekintve, hogy nagyon jól játszott mindkét meccsén, amire már nagyon-nagyon régen nem volt példa az ő esetében. Ez elmondható bármelyik versenysorozatról, ami párhuzamosan fut a PL-lel.

Van Veen Josh Rock ellen kezdett egy 6–3-as győzelemmel, ahol 102,14 ponton átlagolt, és 42,86%-kal kiszállózott, ami 6 találat 14 kísérletből.

Az elődöntőben Gerwyn Price ellen már alulmaradt 6–4 arányban, de itt is nagyon pozitív volt a játéka, tekintve, hogy a 98,07 pontos körátlaga magasabb is volt, mint Price-é, és a kiszállózása is 50% lett, 4 találat 8 kísérletből.

Price-szal ellentétben van Veen elment mindkét hétközi PC-fordulóra, de igazából már-már pocsék teljesítményt produkált, így lehet, többet ért volna, ha visszamondja, és otthon pihen.

A 17. fordulóban bejutott ugyan a 32-ig, de a játéka nem volt túl erős. Bár az első meccsén még 97,62 ponton átlagolva verte Mike De Deckert 6–4 arányban, a 64 között már csak 87,22 pontos körátlaggal tudta verni Max Hoppot 6–2-re. A 32 között pedig 90,67 ponton átlagolva kapott ki 6–0-ra Andrew Gildingtől.

Másnap a 18. forduló ugyancsak gyengén sikerült, hiszen az első körben 6–1 arányban kapott ki Joe Hunttól, 87,45 pontos körátlagot produkálva.

Érdekes kérdés, hogy ezt látva vajon a múlt heti erős játék a PL-ben csak egyszeri alkalom volt-e, vagy csak kényszerből ment el a PC-fordulókra, hogy legyen pár ranglistapontja, hogy majd a nagydöntőn ott lehessen.

Price erős játéka engem nagyon meglepett a múlt héten. Igazából már egyikük sem tud kozmetikázni a helyezésén bármi történik: van Veen az 5. helynél nem végezhet jobb helyen, Price pedig már akkor sem tudja beérni Claytont, ha megnyeri az estét, és maximum a 3. helyett a 4. helyen végez, így várhatja a rájátszást.

Tipp: Ki dob több 180-ast?
Price @ 1.88 – (Vegas.hu)

 


 

Darts Premier League élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a Darts Premier League közvetítései? Magyar kommentárral minden csütörtökön általában a Sport 1 vagy a Sport 2 TV-n! Online pedig streameli a TippmixPro, regisztrálj itt!

 

Tippmixpro bemutatónk ide kattintva megtekinthető!

Picture of sportfortuna.com

sportfortuna.com

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések, promóciók

Sportfortuna értesítő
Foci VB 2026 sportfogadói és tippjáték értesítő
Iratkozz fel, ha érdekelnek a foci VB-hez kapcsolódó ingyenes tippjátékok, sportos promóciók, meccsnapi értesítők, közvetítési infók és limitált ajánlatok.
⚽ Foci VB hírek és menetrend
🎯 Tippjáték értesítők
🔥 Limitált sportos promók
Kérjük, valós nevet adj meg, hogy pontosan tudjuk kezelni a feliratkozásodat.
Erre az email címre küldjük a sportos értesítőket és a tippjáték információkat.
Magyar mobilszám formátum: +36301234567 vagy 06301234567. Szóköz és kötőjel nélkül ajánlott.
Kérjük, érvényes magyar mobilszámot adj meg. Példa: +36301234567
Köszönjük! A feliratkozásod feldolgozás alatt van. Nézd meg az emailedet is.
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz. 18+ | A sportfogadás és a szerencsejáték kockázattal jár. Fogadj felelősen!

Partnerek

TTBK Sport
Akár egyedi kaszinó bónusz értesítő
Iratkozz fel, ha szeretnél értesítést kapni legális magyar online kaszinó ajánlatokról, befizetési bónuszokról, VIP promóciókról és akár egyedi kaszinós lehetőségekről.
Fontos: az ajánlatok kizárólag 18 éven felülieknek szólnak. A szerencsejáték kockázattal jár, a nyeremény nem garantált. Egyes ajánlatok személyazonosításhoz, feltételekhez és korlátozásokhoz kötöttek lehetnek.
Kérjük, add meg a neved.
Erre az email címre küldjük az értesítéseket.
Kérjük, valós email címet adj meg.
Magyar mobilszámot adj meg, például +36 30 123 4567.
Kérjük, érvényes magyar mobilszámot adj meg.
Köszönjük, a feliratkozásod feldolgozás alatt van. Ellenőrizd az email fiókodat is.
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz. A bónuszok és promóciók feltételekhez kötöttek lehetnek. A túlzásba vitt szerencsejáték ártalmas, függőséget okozhat.

További érdekességek, tartalmak

Blog

Darts Premier League tippek 2026 május 21.-én

Nézd ÉLŐBEN a Darts Premier League 2026 közvetítéseit itt! Luke Littler – Josh Rock 8 egymás elleni mérkőzésük van eddig, és mind a 8-at Littler nyerte. PL-ben pedig egyszer játszottak