A Bournemouth–Manchester City most úgy néz ki, mint az angol szezon egyik legjobb időzítésű csapdameccse. Nem azért, mert a City ne lenne jobb csapat, hanem mert a Cherries jelenleg nem az a kedves kis tengerparti ellenfél, akit az elit csapatok levezetésként szoktak meglátogatni. Andoni Iraola együttese a hatodik helyen áll, négy pontra van a Liverpooltól, egy meccsel kevesebbet játszott, és 16 bajnoki óta veretlen. Vagyis ha nyer, tényleg rámászik a Vörösök nyakára, és az utolsó fordulóban akár még a BL-kapu is kinyílhat előtte. Persze a BL kapu kinyitásában az Aston Villa is sokat segíthet egy esetleges EL győzelemmel.
A Manchester City motivációja viszont legalább ennyire valid, csak más polcon van. Guardiola csapatának nincs döntetlenre játszható útja: a Reuters szerint két ponttal van az Arsenal mögött két meccsel a vége előtt, vagyis Bournemouthban nyerni kell, különben a bajnoki cím reménye gyakorlatilag elpárolog. Guardiola maga is úgy beszélt erről a túráról, mint egy fogorvosi látogatásról: tudja, hogy fájni fog, de azt is tudja, hogy muszáj végigülni. A City közben friss FA-kupa-győzelemmel érkezik, vagyis a lendület és az önbizalom biztosan rendben lesz.
A másik oldalon ott van Tóth Alex, a Bournemouth magyar kabalája. A klub hivatalos adatlapja szerint 7 Premier League-meccsen 79 percet kapott, vagyis nagyjából tényleg epizódszereplő egyelőre. Ennek ellenére a futballban van az a babonás szint, ahol az ember nem meri kizárni, hogy a keretbe érkező egykori Fradista jelenléte valami titkos magyar mágnesként tartja össze a Bournemouth veretlenségi sorozatát, hiszen mióta leigazolták a PL-ben megtáltosodott a csapat.
A Guardiola-búcsú körüli sajtózaj csak még több érzelmi benzint locsol erre a meccsre. A Guardian szerint egyre erősebb a várakozás, hogy ez lehet Pep utolsó idénye a Citynél, hivatalos megerősítés nélkül, de elég hangosan ahhoz, hogy az öltözőben is érezzék a történelmi súlyát. Ha ez tényleg a korszak utolsó nagy hajrája, akkor a City nem Bournemouthban akarja lekapcsolni azt a villanyt, ami a bajnoki reményekhez világít.
Doku eszméletlenül elkapta a fonalat (ha formája kitart a VB-re nálam a belgák titkos esélyessé lépnek előre) 42 tétmeccsen 7 gól és 14 gólpassz áll a neve mellett, az utolsó öt City-meccsén pedig hat gólban volt benne: négyet lőtt és kettőt előkészített. Ha Bournemouth magas intenzitással tolja fel a pályát, Doku egy az egy elleni robbanásai pont azt a repedést találhatják meg, ahol a City bejut a házba.
Fogadási oldalról ezért nálam nehéz, küzdős, de Manchester City-győzelem felé billen a kép. A Bournemouth formája félelmetesen jó, a BL-álma valós, és a 16 meccses veretlenség miatt ez nem lehet könnyű menet. Csakhogy a Citynek nincs alternatív forgatókönyve. Ha bajnok akar lenni, nyernie kell. És az ilyen csapatoknál, az ilyen edzőkkel, az ilyen formában lévő Dokuval a muszáj sokszor nem teherként, hanem parancsként működik.
100 000 Ft sportfogadás bónusz itt, készülj a VB-re, töltsd fel a bankrollod!
—
5000 Ft befizetési bónusz új játékosoknak a FORTUNA5000 kóddal itt!
Bournemouth–Manchester City tippek, ajánlott fogadási opciók
Bournemouth–Manchester City fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók
- Hazai győzelme (1X2) @ 4,65 (TippmixPro)
- Döntetlen (1X2) @ 4,55 (TippmixPro)
- Vendég győzelme (1X2) @ 1,70 (TippmixPro)
- Hazai győzelme (1X2) @ 4,64 (Vegas.hu)
- Döntetlen (1X2) @ 4,55 (Vegas.hu)
- Vendég győzelme (1X2) @ 1.71 (Vegas.hu)
FIGYELEM: Az itt feltűntetett szorzók a posztolás időpontjában voltak érvényesek, azóta változhattak! Kérjük tájékozódj az aktuális friss oddsokról! (Posztolás időpontjáért görgess feljebb a cikk kezdetéhez!)
A Bournemouth–Manchester City mérkőzést 2026. május 19-én, kedden 20:30-tól rendezik a Vitality Stadiumban; magyar kommentárral a Spíler1 közvetíti, online pedig a TV2 Play Premiumon követhető, a találkozó játékvezetője Anthony Taylor lesz.
- Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO és Vegas.hu

