Real Madrid – Athletic Bilbao élő közvetítés, tippek

 

A Real Madrid úgy készül az Athletic Bilbao elleni meccsre, hogy közben szinte minden nap újabb balhékról szólnak a hírek a klub körül. A pályán ugyan még mindig jó teljesítményt nyújtanak, de az egész idényre inkább a feszültség, a széteső hangulat és a folyamatos botrányok nyomták rá a bélyegüket. 

A szezon elején minden arról szólt, hogy Kylian Mbappé megérkezésével új korszak indulhat. Rengetegen azt várták, hogy a Real Madrid végig dominálja az évet, ehhez képest végig hullámzó volt a teljesítményük. Most is csak a második helyen állnak az ősi rivális Barcelona mögött. Támadásban továbbra is nagyon erősek, de sokszor szétesik a játékuk, hátul pedig sokkal sebezhetőbbek, mint a korábbi években. Egyre több hír jött ki arról, hogy az öltözőben sincs minden rendben. Komoly belső feszültség robbant ki a Real Madridnál, miután Federico Valverde és Aurélien Tchouaméni egy edzést követően heves szóváltásba, majd fizikai összetűzésbe keveredett egymással. A beszámolók szerint a konfliktus nem azonnal fajult el, hanem már a tréningen is érezhető volt a feszültség a két középpályás között. A vita az edzés után a klub létesítményében folytatódott, ahol a helyzet végül tettlegességig jutott. A dulakodás során Valverde megsérült, és a fejét is beütötte, emiatt orvosi ellátásra is szükség volt. A történtek után a Real Madrid azonnal belső vizsgálatot indított, majd fegyelmi döntést is hozott: mindkét játékost megbírságolták.

Mbappé körül is egyre nagyobb a feszültség. Egyesek szerint különleges bánásmódban részesül, emiatt sem teljesen egységes az öltöző. Emellett az edzői stábbal is volt konfliktusa egy edzésen, ráadásul a szurkolók is sokkal többet vártak tőle, így petíciót indítottak azért, hogy távozzon.  Közben a klub és a játékvezetők közötti háború is egyre durvább. Az AESAF hivatalosan is panaszt tett Florentino Pérez és a Real Madrid TV ellen. A bírókat képviselő szervezet szerint a klub csatornáján rendszeresen olyan videók jelennek meg, amelyek lejáratják a játékvezetőket, és veszélyes hangulatot teremtenek. Szerintük ez már nem egyszerű kritika, hanem olyan nyomásgyakorlás, ami akár erőszakhoz is vezethet. Az ügy azért kelt még nagyobb botrány, mert Florentino Pérez több nyilatkozatában is arról beszélt, hogy szerinte a Real Madridot éveken át hátrány érte a bíráskodás miatt. A játékvezetők szerint ezzel átlépett egy határt, és elfogadhatatlan, hogy egy ekkora klub ilyen módon támadja őket. 

A Bilbao ugyan csak a 12. helyen áll, de mindig kellemetlen ellenfélnek számítanak. Ernesto Valverde irányítása alatt ez még inkább megmutatkozott: a csapat nem széteső, hanem inkább nagyon stabil, zárt rendszerű focit játszik, ahol mindenki tudja a feladatát. Az idényük eddig elég hullámzóan alakult. Volt egy időszak, amikor kifejezetten jól ment nekik, jöttek is az eredmények, viszont a sérülések, a formaingadozás és a támadójáték visszaesése miatt kicsit visszaestek. Elöl túl nagy felelősség hárult az Iñaki Williams–Nico Williams párosra, és ha közülük valaki nincs formában, vagy nem játszik, akkor érezhetően kevesebb az ötlet és a kreativitás a támadásokban. Ha nincs lendületből játszó támadójuk, akkor sokszor lassúvá és kiszámíthatóvá válik a játékuk. Ilyenkor jön az, hogy beadásokkal próbálnak veszélyt teremteni, de ez a Real Madrid ellen nem feltétlenül működik. 

Véleményem szerint a Bilbao most egy kifejezetten kiszámíthatatlan, de alapvetően nagyon kellemetlen ellenfél. A helyezésük alapján könnyű alábecsülni őket, viszont a játékuk szervezett, fizikális és nagyon fegyelmezett. Azért összességében a Real Madridnak van nagyobb esélye a győzelemre, de ehhez az kell, hogy fejben is rendben legyenek, mert az elmúlt hetekben több botrány is rányomta a bélyegét a klub hangulatára.

Nyerj egy La Liga mezt a Vegas.hu-n, részvételhez írd be SPORTFORTUNA regisztrációs kódot! (affiliate kód mező)

100 000 Ft sportfogadás bónusz itt, készülj a VB-re, töltsd fel a bankrollod!

5000 Ft befizetési bónusz új játékosoknak a FORTUNA5000 kóddal itt!

 

Real Madrid – Athletic Bilbao tippek, ajánlott fogadási opciók

  • Real Madrid – Athletic Bilbao – 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt – Rendes játékidő – Real Madrid és Igen @ 2,75
  • Real Madrid – Athletic Bilbao – Szerez gólt Kylian Mbappé? – Rendes játékidő – Igen @ 1,49
  • Real Madrid – Athletic Bilbao – Több mint 2,5 gól – Rendes játékidő – @ 1,49

Real Madrid – Athletic Bilbao fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók

FIGYELEM: Az itt feltűntetett szorzók a posztolás időpontjában voltak érvényesek, azóta változhattak! Kérjük tájékozódj az aktuális friss oddsokról! (Posztolás időpontjáért görgess feljebb a cikk kezdetéhez!)


 

Hol nézhető a Real Madrid – Athletic Bilbao mérkőzés élőben?

Magyar kommentárral a Spíler1 TV csatornán és a TV2 Play Premium online felületén szombat este 21:00 órától

  • Közvetítés: Spíler1 TV, TV2 Play Premium

 


Kép beszerzése:
Készítő: Angel Martinez | Forrás: Getty Images
Szerzői jog: 2026 Getty Images
Picture of Barney

Barney

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések, promóciók

Sportfortuna értesítő
Foci VB 2026 sportfogadói és tippjáték értesítő
Iratkozz fel, ha érdekelnek a foci VB-hez kapcsolódó ingyenes tippjátékok, sportos promóciók, meccsnapi értesítők, közvetítési infók és limitált ajánlatok.
⚽ Foci VB hírek és menetrend
🎯 Tippjáték értesítők
🔥 Limitált sportos promók
Kérjük, valós nevet adj meg, hogy pontosan tudjuk kezelni a feliratkozásodat.
Erre az email címre küldjük a sportos értesítőket és a tippjáték információkat.
Magyar mobilszám formátum: +36301234567 vagy 06301234567. Szóköz és kötőjel nélkül ajánlott.
Kérjük, érvényes magyar mobilszámot adj meg. Példa: +36301234567
Köszönjük! A feliratkozásod feldolgozás alatt van. Nézd meg az emailedet is.
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz. 18+ | A sportfogadás és a szerencsejáték kockázattal jár. Fogadj felelősen!

Partnerek

TTBK Sport
Akár egyedi kaszinó bónusz értesítő
Iratkozz fel, ha szeretnél értesítést kapni legális magyar online kaszinó ajánlatokról, befizetési bónuszokról, VIP promóciókról és akár egyedi kaszinós lehetőségekről.
Fontos: az ajánlatok kizárólag 18 éven felülieknek szólnak. A szerencsejáték kockázattal jár, a nyeremény nem garantált. Egyes ajánlatok személyazonosításhoz, feltételekhez és korlátozásokhoz kötöttek lehetnek.
Kérjük, add meg a neved.
Erre az email címre küldjük az értesítéseket.
Kérjük, valós email címet adj meg.
Magyar mobilszámot adj meg, például +36 30 123 4567.
Kérjük, érvényes magyar mobilszámot adj meg.
Köszönjük, a feliratkozásod feldolgozás alatt van. Ellenőrizd az email fiókodat is.
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz. A bónuszok és promóciók feltételekhez kötöttek lehetnek. A túlzásba vitt szerencsejáték ártalmas, függőséget okozhat.

További érdekességek, tartalmak

Blog

Lewis Hamilton nem megy sehová!

Az elmúlt hetekben néhány szakértő ismét felvetett, hogy Lewis Hamilton akár az idény végén vissza is vonulhat a Forma-1-től. Az elmúlt 2 hétvégén nem rendztek versenyt, így az uborkaszezonban ez