Semmi sem dőlt el az Atletico Madrid – Arsenal elődöntőn!

Két találat született büntetőből egyenlő eloszlásban a szerda esti Atletico Madrid – Arsenal Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.

Atletico Madrid – Arsenal 1-1

Gólszerzők: 56′ Julián Álvarez illetve: 44′ Viktor Gyökeres

Mindkét csapat óvatosan vágott neki a mérkőzésnek. Az első játékrész jelentős részében az Arsenal kezdeményezett és nekik voltak veszélyesebb helyzeteik. Gólt azonban csak a félidő hajrájában szereztek, miután a 44. percben Viktor Gyökeres értékesítette a David Hancko szabálytalansága miatt megítélt tizenegyest. A második játékrészre fordult a kocka: Az Atletico Madrid egyértelműen dominált és igyekezett mindent megtenni a győzelemért. Az 56. percben Julián Álvarez egyenlített a Ben White kezezése miatt megítélt büntetőből. A félidő hátralevő részében is Simeone csapata volt az aktívabb. Griezmannak, Lookmannek és Álvareznek is adódtak lehetőségeik, de az utolsó momentumokba rendre hiba csúszott a matracosoknál. A mérkőzés hajrájában még az Arsenalnak is lett volna lehetősége megnyerni a találkozót, ugyanis Danny Makkelie játékvezető elsőre büntetőt ítélt Hancko és Eze összecsapása után, de végül videóbírózás után visszavonta az ítéletet, így a mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget.

Az Arsenal továbbra is veretlen a Bajnokok Ligája idei szezonjában.

 

Vegas.hu regisztrációs kód: SPORTFORTUNA (affiliate kód)

3lepcso gyujto hu 0305

18+ | Játssz felelősséggel! | A szerencsejátékban 18 éven felüli sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével! Kérje bejegyzését a játékosvédelmi nyilvántartásba!

Ahogyan arra előzetesen is számíthattunk, az első mérkőzésen tehát nem dőlt el semmi sem. A fontos kérdésekre majd a Londonban rendezett visszavágón kapunk választ jövő héten kedden. A másik elődöntő visszavágóját pedig  jövő héten szerdán este rendezik, így akkor dől el, hogy melyik két együttes látogat Budapestre a Bajnokok Ligája fináléjára.

A Tippmixpro bemutatónk ide kattintva megtekinthető!

Picture of Zoltán

Zoltán

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

További sportfogadási tartalmak

Blog

Semmi sem dőlt el az Atletico Madrid – Arsenal elődöntőn!

Két találat született büntetőből egyenlő eloszlásban a szerda esti Atletico Madrid – Arsenal Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. Atletico Madrid – Arsenal 1-1 Gólszerzők: 56′ Julián Álvarez illetve: 44′ Viktor

Blog

Atletico Madrid – Arsenal – előzetes

Szerdán este 9 órától az Atletico Madrid fogadja az Arsenalt a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A párharcnak külön pikantériát ad, hogy még egyik csapat sem nyerte meg a Bajnokok Ligáját, most

Blog

9 gólos thriller, a PSG legyőzte a Bayern Münchent!

A PSG elképesztően fordulatos mérkőzésen, Dembelé és Kvaratskhelia remeklésével 5-4-re múlta felül a Bayern Münchent. PSG – Bayern München 5-4 Gólszerzők: 24′,56′ Khvicha Kvaratskhelia, 33′ Joao Neves, 45+5′ Ousmane Dembelé