A Braga–Freiburg EL-elődöntő első meccsére könnyű lenne ráragasztani, hogy majd lesz valami óvatos taktikai szkander, aztán mindenki hazamegy 0–0-val vagy egy sovány 1–0-val, és őszintén szólva ez nem is valami őrült elképzelés. Az első felvonásokat ritkán szokás tüdőből lejátszani, főleg két olyan csapatnál, amelyik pontosan tudja, hogy nem kilencven percben, hanem száznyolcvanban kell okosnak lenni. A mérkőzést április 30-án rendezik Bragában, az Estádio Municipalban, a világ egyik legszebb stadonjában.
A hazai pálya és a portugál rutin miatt inkább Braga felé billen az első meccs, de nem azért, mert akkora minőségi szakadék lenne a két csapat között. Inkább azért, mert a Freiburg aligha ezen az első estén akarja megoldani az egész párharcot. A németek történetük első európai elődöntőjére készülnek, és az ilyen helyzetekben sokszor fontosabb, hogy ne égj meg idegenben, mint hogy nagyot villants.
A Braga formája első ránézésre nem valami félelmetes: a legutóbbi öt tétmeccséből kettőt nyert, egyet döntetlenre hozott és kettőt elveszített, legutóbb például a Santa Clara ellen kapott ki. Csakhogy ez a csapat Európában egészen más arcot tud mutatni. Az EL üzemmód látszott a magyar TV nézők számára is, mert ilyen fordulatszámon mentek a Ferencváros ellen, amikor a hazai visszavágón 4–0-ra nyertek, de az idei EL mutató is beszédes: az utóbbi 19 UEFA-meccsükből csak kettőt buktak el(az egyiket épp a Fradi elleni odavágón, de ezt zakót kiküszöbölték a visszavágón). Ez már nem véletlen, hanem működő kontinensüzemmód. Ráadásul Ricardo Horta és Rodrigo Zalazar személyében van két olyan emberük, akik nemcsak szépen mutatnak a statlap szélén, hanem ténylegesen el tudják dönteni az ilyen első meccses, fojtott estéket is.
Zalazar különösen érdekes figura ebben a párharcban, mert az a fajta játékos, aki akkor is meg tudja borítani a meccsképet, amikor épp mindenki taktikáról és türelemről papol. A lövőereje, a második hullámból érkező megoldásai és a mezőnymunkája miatt nem egyszerűen támadó középpályás, hanem egy mozgó problémacsomag. Mellette Horta az a rutinos kulcs, aki a Braga végjátékait kinyitja: rajta keresztül akarják emelni a portugálok a tempót és megtalálni a réseket. Ha a portugálok nem is rohannak neki őrült módon a Freiburgnak, attól még benne van, hogy egy villanásnyi Horta–Zalazar kapcsolat eldönt egy félidőt.
A Freiburg viszont nem turistacsoportként érkezik. Az Európa-ligában az utolsó három meccsén 11 gólt szerzett, a Genket 5–1-gyel, a Celtát 3–0-val és 3–1-gyel intézte el, vagyis amikor elkapja a ritmust, akkor tud úgy kinézni, mint egy rejtett kés a kabátujjban. Vincenzo Grifo továbbra is a kreatív központ, Igor Matanović célpontjátéka és Yuito Suzuki mozgása pedig pontosan az a csomag, amely a Braga foghíjasabb védelme ellen veszélyes lehet. Mert ott azért van baj bőven: több védő kidőlt, Moscardo eltiltott, Grillitsch sem teljesen rendben, vagyis a hátsó sor mélysége erősen karcsúsodott. Ez meg pont az a helyzet, ahol a német kontrák még egy óvatos meccsen is tudnak karmolni.
Én ezért azt érzem, hogy az első félidő tényleg lehet gólban szegényebb, sőt a teljes meccs sem feltétlenül megy át gólzáporba. De a „Braga nem kap ki” vonal ettől még teljesen védhető. Hazai pályán ez a csapat rendre erősebb, európai környezetben érzi a súlyt, és a Freiburg sem úgy néz ki, mint amelyik itt és most akarja letépni a párharcot a láncról. Inkább olyan este lehet ez, ahol a németek óvatosan túlélni próbálnak, a Braga pedig nem sziporkázva, hanem türelmesen akar előnyt gyártani a visszavágóra. Nem a legvadabb fogadói fantáziákat megmozgató meccs lesz, inkább az a fajta, ahol a szünetig underes a levegő, a végére pedig marad egy klasszikus portugál tanulság: otthon illene legalább nem elbukni.
—
5000 Ft befizetési bónusz új játékosoknak itt!
Braga – Freiburg tippek, ajánlott fogadási opciók
Braga – Freiburg fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók
- Hazai győzelme (1X2) @ 2,40(TippmixPro)
- Döntetlen (1X2) @ 3,10 (TippmixPro)
- Vendég győzelme (1X2) @ 3,10 (TippmixPro)
- Hazai győzelme (1X2) @ 2,45 (Vegas.hu)
- Döntetlen (1X2) @ 2,90 (Vegas.hu)
- Vendég győzelme (1X2) @ 3,20 (Vegas.hu)
FIGYELEM: Az itt feltűntetett szorzók a posztolás időpontjában voltak érvényesek, azóta változhattak! Kérjük tájékozódj az aktuális friss oddsokról! (Posztolás időpontjáért görgess feljebb a cikk kezdetéhez!)
Braga – Freiburg élő közvetítés, mérkőzés infók
Hol nézhető a közvetítés élőben? Magyar kommentárral lesz stream, ami az RTL+ prémium előfizetői számára érhető el. A mérkőzés csütörtökön 21:00-kor veszi kezdetét!
- Közvetítés: Sport 2 TV, RTL+
- Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO és Vegas.hu
- Játékvezető: Taylor A. (Eng)


