Fogadj a meccsre ide kattintva!
(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek
Az olasz bajnokság utolsó fordulójában vasárnap is hatalmas izgalmak várnak ránk, hiszen a csapatok még mindig versenyt futnak az utolsó Bajnokok Ligája-helyért. Jelenleg a Juventus van nyeregben, de forrósodik a talaj alattuk, mert az AS Roma csak egy ponttal van mögöttük, és még a Lazio is ott lohol a nyomukban. Mindhárom csapat biztosan indul valamilyen nemzetközi kupában, de hogy BL, EL vagy EKL lesz-e az, az most dől el – és ez anyagilag sem mindegy a kluboknak.
A Roma ráadásul bombaformában van: az elmúlt 21 meccsükből csak egyet veszítettek el, ami elég komoly teljesítmény. De ha ez nem lenne elég motiváció, ott van még az is, hogy ez lesz Claudio Ranieri, a csapat legendás szakvezetőjének utolsó meccse edzőként – egy igazi érzelmekkel teli búcsú várható, amihez kiugró eredmény is párosodhat.
A galambőszmester 1951. október 20-án látta meg a napvilágot Rómában és különleges kapcsolat fűzi őt szülővárosához, Rómához, és az AS Romához, amelyet több periódusban is irányított.
Ranieri 2009-ben vette át először az AS Roma irányítását Luciano Spalletti távozása után, és azonnal sikerült új lendületet adnia a csapatnak. Az első szezonjában a Roma elképesztő teljesítményt nyújtott, a bajnokságban szoros versenyt vívva az Internazionaléval a Serie A aranyéremért. Bár a csapat végül második helyen zárt, Ranieri munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Roma visszanyerje versenyképességét és a szurkolók körében újra feléledjen az optimizmus.
Ranieri 2019-ben tért vissza újra a Római Farkasokhoz, miután Eusebio Di Francesco távozott az edzői posztról. Bár ez az időszaka rövidebb volt, Ranieri ismét stabilitást hozott a csapat életébe. A szezon hátralevő részében segített a Romának a tabella felső részén maradni, miközben olyan játékosokat irányított, mint Edin Džeko és Nicolò Zaniolo, akik kulcsszerepet játszottak a csapat sikereiben.
Ranieri mindig is híres volt pragmatikus megközelítéséről és emberközpontú edzői stílusáról. Rómában különösen nagy hangsúlyt fektetett a csapat egységére és a játékosok motiválására. Az érzelmi kötődés, amit Róma iránt érzett, jól látható volt abban, ahogyan a csapatot irányította, különösen a nehéz időszakokban.
A mester nemcsak edzőként, hanem római születésű helyi legendaként is különleges helyet foglal el az AS Roma történetében. A szurkolók körében mindig is népszerű volt, hiszen csapatával egy olyan stílust és mentalitást képviselt, amely méltó a Római Farkasok történelméhez. A római játékosoknak most ennek a karriernek a lezárásához kell produkálnia egy méltó eredményt, és ilyen előzmények mellett ez valószínűleg egy több gólos győzelemben fog teste ölteni, de ha tévednék és nem sikerül nyerniük Claudio Ranieri akkor is egy olyan ikon, akinek neve örökre összefonódik Rómával és az AS Romával.
A Torinonak ez csak sima bajnoki kiesni nem tudnak, az EKL fényévekre, a forma ingadozó és szerintem a játékosok nagy része gondolatban már a nyaralását szervezi.
Torino – Roma tippek, ajánlott fogadási opciók
- Torino – AS Roma @ V @ 1,59
- Torino – AS Roma (AH -1,0) V @ 1,91
- Torino – AS Roma (AH -1,5) V @ 2,53
Torino – Roma esélyek, fogadási oddsok, egyéb opciók
- Roma győzelme (1X2 – korai kifizetés) @ 1,59
- Döntetlen (1X2) @ 4,20
- Torino győzelme (1X2 – korai kifizetés) @ 6,00
Torino – Roma forma, hiányzók, statisztikák
Nem lép pályára az Torino-ból: Coco S. (kézsérülés), Ilkhan E. (Térdsérülés), Njie A. (Bokasérülés), Salama A. (Izomsérülés), Savva Z. (Sérülés) Schuurs P. (Térdsérülés), Sosa B. (Bokasérülés), Zapata D. (húzódás)
Nem lép pályára a Roma-ból: Pellegrino. (combsérülés), Dybala P. (Combsérülés)
Róma utolsó 5 mérkőzése: 4 győzelem, 1 vereség – Tabella: 5.
Toro utolsó 5 mérkőzése: 1 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség – Tabella: 11.
Torino – AS Roma H2H statisztika: Már számtalanszor találkoztak a felek, az utóbbi tíz mérkőzésükön 7 AS Roma győzelem, 2 döntetlen és 1 Torino siker született.
Torino – Roma élő közvetítés, mérkőzés infók
Hol nézhető a Torino – AS Roma meccs? Magyar kommentárral a Net4+-n, Vasárnap este 20:45-től!
- Közvetítés: Net 4+
- Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
- Játékvezető: Di Bello M. (Ita)Helyszín: Stadio Olimpico (Torino)Befogadóképesség: 28 177
Fotó: Getty Images


