sporting - man city

Sporting CP – Manchester City tippek, élő közvetítés

 


 

A Sporting jelenlegi helyzete kifejezetten ígéretes. A sikerek szorosan kötődnek Rúben Amorimhoz, aki nemcsak kiváló szakember, hanem egy korrekt úriember is. Elfogadta az MUTD ajánlatát, de nem hagyott mindent hátra azonnal: csak a következő válogatott szünetben, november közepén távozik.

Amorim 2021-ben vette át a Sporting irányítását, és már az első szezonjában bajnoki címhez segítette a zöld-fehér csapatot, amely így 2002 után újra elhódította a trófeát. Ekkor állította fel a portugál bajnokság rekordját is, egy 32 mérkőzéses veretlenségi sorozattal. A Sporting tavaly ismét bajnok lett, és a jelenlegi szezonban továbbra is veretlen; hazai pályán eddig 10 mérkőzésből 10 győzelmet arattak, 35:3-as gólkülönbséggel, ami figyelemre méltó teljesítmény. A Bajnokok Ligájában eddig három fordulót játszottak: a Sturm és a Lille ellen egyaránt 2-0-s győzelmet arattak, míg a PSV-vel 1-1-es döntetlent játszottak.

Most egy kiválóan felkészült, motivált hazai csapat fogadja a nagynevű Manchester Cityt, különleges motivációval Amorim utolsó BL-meccsén. Az angol csapat szinte biztosan továbbjut februárban a legjobb 24 közé, de jelenleg nem csúcsformában játszanak: két egymást követő mérkőzésen kaptak ki 2-1-re, először a Ligakupában a Tottenham ellen, majd a bajnokságban a Bournemouth-tól. Az angol bajnokságban is több szoros eredményt értek el, főként szűk győzelmekkel (7 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség). A két döntetlen és a vereség a közelmúltban történt, ami jelzi, hogy formájuk ingadozó.

A BL-ben eddig az Interrel 0-0-s döntetlent játszottak hazai pályán, míg a cseh és szlovák ellenfeleiket nagy arányban legyőzték. A Sporting jelenlegi játékszínvonala közel áll az Interéhez, ezért egy szoros, döntetlen körüli eredmény reális lehet.

Fogadási ajánlataim a mérkőzésre:

  • Az igazán bátraknak: Sporting CP – Manchester City H (3,85)
  • A döntetlen híveinek: Sporting CP – Manchester City D (3,85)
  • A realistáknak: Sporting CP – Manchester City, Sporting CP vagy döntetlen (1,88)
  • A nagy tétes, túlbiztosított fogadások kedvelőinek (pénz-visszafizetési opcióval): Ázsiai hendikep +1,0 H (1,49)

Élő közvetítés:

RTL+ és Sport 2

Ajánlott iroda: Tippmixpro

Tippmixpro 5 000 Ft befizetés nélküli bónusz itt!

Fotó: YouTube

 


 

Regisztrálj a megújult TippmixPRO-ra!

További tartalmak

vegas.hu 3000 ft ingyenes fogadás vs tippmixpro bónusz!
Tippmix blog

Vegas.hu 3000 Ft ingyenes fogadás és/vagy TippmixPro bónusz a Magyarország – Törökország mérkőzésre? Utánajártunk!

Regisztrálj a TippmixPRO-ra IDE kattintva!   A Magyarország – Törökország mérkőzés számos sportfogadó számára izgalmas lehetőséget kínál, nemcsak a mérkőzés kimenetele, hanem a fogadási bónuszok is. A Vegas.hu és a TippmixPro is vonzó ajánlatokkal igyekszik maximálisan kiszolgálni a sportfogadás szerelmeseit. De mi a különbség a két fogadóiroda bónuszai között? Hogyan

darts european tour 2025 élő közvetítés
Tippmix blog

Darts European Tour 2 Élő közvetítés, menetrend, résztvevők és fogadási esélyek

Nézd ÉLŐBEN a Darts European Tour 2-t IDE kattintva!   A 2025-ös Darts European Tour 2. állomása március 21-23. között kerül megrendezésre Göttingenben, és egy újabb izgalmas állomása lesz a PDC European Tour sorozatának. A torna összesen 48 játékost vonultat fel, köztük a címvédő Michael van Gerwent is, és többek

tippmixpro bónusz a magyarország - törökország mérkőzésre
Tippmix blog

Lehetséges ismét Tippmixpro bónusz a Magyarország – Törökország mérkőzésre?

Regisztrálj a TippmixPRO-ra IDE kattintva!   A Tippmixpro nemcsak a sportfogadók számára kínál izgalmas lehetőségeket, hanem különleges bónuszokkal is meglepi a hűséges játékosait. Legutóbb a 1000. magyar válogatott mérkőzés alkalmából jelentette be a Tippmixpro, hogy 1 000 Ft és 10 000 Ft közötti bónuszokat biztosítanak, személyre szabottan a meglévő felhasználók

szoboszlai dominik
Tippmix blog

Szoboszlai Dominik long term fogadási opciói

Fogadj Szoboszlai teljesítményére IDE kattintva! Szoboszlai Dominik dinamizmusa és energiája egyaránt lenyűgözi a szurkolókat és a szakértőket. Sokan kiemelik „a pályán mutatott példátlan energiáját”, amely meghatározó tényezővé vált a csapat sikerei szempontjából. Nem csoda, hogy egy szurkoló így nyilatkozott róla: „Hatalmas erő és elkötelezettség jellemzi. Ragyogóan egyensúlyozott a két másik

lottózó nyitvatartás március 15-én
Tippmix blog

Lottózó Nyitvatartás Március 15-én: Hol Fogadjak?

Március 15-e, nemzeti ünnepünk alkalmával a Szerencsejáték Zrt. üzemeltetésében működő lottózók zárva tartanak, így sokak számára felmerül a kérdés:Milyen lottózó nyitvatartással találkozhatunk ezen a napon? Hol fogadhatnak a játékosok ezen a napon? A válasz egyszerű: az interneten, vagyis a TippmixPRO online platformján! Március 15-i Lottózó Nyitvatartás: Mi Várható? A március 15-i

belgian darts open 2025 european tour 1
Tippmix blog

Belgian Darts Open 2025 Közvetítés, Menetrend, Résztvevők és Fogadási Esélyek

  Minden, amit tudnod érdemes az idei első European Tour-ról! A Belgian Darts Open 2025 március 7. és 9. között kerül megrendezésre a festői belga Wiezében, és ez az év első European Tour versenye, amit minden darts rajongónak érdemes figyelemmel kísérnie! Ez a verseny nemcsak izgalmas mérkőzéseket, hanem komoly pénzdíjakat

(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek