Napoli – Como élő közvetítés, tippek

 

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x)

Fogadj a Napoli – Como meccsre itt!

 

A Napoli Como olasz kupa meccs kapcsán fontos hangsúlyozni, a két klub edzőjének a személyét. A Napoli-t Conte vezeti, Ő bajnokságok specialistája”, aki képes egy csapatból 100%-ot kisajtolni a heti egy meccses ritmusban, de a fölösleges hétközi meccseket generáló sorozatokban (BL, Kupa) gyakran ideje korán elvérzik. egy „maratoni futó”. Zseniálisan épít fel egy 38 meccses szezont, ahol a taktikai fegyelem és a folyamatos nyomás pontokat hoz. Azonban a kieséses szakaszok „szerencsefaktora” és a hirtelen taktikai váltások igénye (ami a BL-hez kell) eddigi pályafutása során a gyenge pontja maradt. A 2011-ben a Juve-val, 2016-ban a Chelsea-vel és tavaly Napoli-val is úgy lett bajnok, hogy egyáltalán nem volt nemzetközi kupaterhelés, amikor az Inter-el ért csúcsra 2021-ben már ősszel úgy elvérzett, hogy akkor még tavaszi BL vigaszágként is virágzó EL is elúszott [csoportkör utolsó helyén végeztek (a Real Madrid, Gladbach és Shakhtar mögött), így még az El-be sem jutottak át.] A honi kupákban egy kicsit jobb a helyzet, de nem sokkal: egy FA-kupát nyert (az a kupaszereplés bajnoki szereplés rovására ment, hiszen csak ötödik lett a bajnokságban) . Jelenleg harmadik helyen állnak a bajnokságban 9 pontos távolságra a listavezető Intertől és 3 pontra az ötödik Rómától. Az ötödik hely már nem ér BL-t, és mivel hétvégén pont a Rómát fogadják egyáltalán nem lenne meglepő, ha Conte inkább arra a meccsre fókuszálna.

Conte dolgát sérüléshullám nehezíti. A Reuters szerint öt kulcsember – Kevin De Bruyne, David Neres, Billy Gilmour, André Frank Zambo Anguissa és Matteo Politano – hiányzik, és eéőfprdulhat, hogy a csapatkapitány Giovanni Di Lorenzo sem lesz bevethető, míg Politano és a kapus Milinković‑Savić legfeljebb csere lehet. Conte azt is elárulta, hogy Romelu Lukaku visszatérését nem siettetik.  A sajtó szerint a Napoli háromvédős rendszert választ: a védelem előtt Gutierrez, Lobotka, Elmas és Spinazzola játszik, a támadó zónában Antonio Vergara és a brazil újoncok, Giovane és Alisson Santos támogatják az egyedüli csatárt, Rasmus Højlundot. Politano ugyan felépült, de a kispadon kezd, Lukaku pedig várhatóan nem lép pályára.

Fàbregas Comója remek formában van: 2026-ban öt győzelmet, két döntetlent és egy vereséget jegyez, és legutóbb 2025. november 1-jén 0–0-s döntetlent ért el Nápolyban. A csapat ötször kapott gól nélkül játszott, így bízhat újabb meglepetésben. A Como legerősebb csapatával érkezik. Fàbregas 4–2–3–1-es felállásában Da Cunha és Perrone stabilizálja a középpályát, előttük Nico Paz és Baturina szervezik a támadásokat, a gólfelelős pedig Anastasios Douvikas, aki 12 találatnál jár. Paz az idényben 15 gólban vállalt szerepet, így a vendégek kontrái komoly veszélyt jelenthetnek.

A sok hiányzó és a sűrű menetrend miatt a Napoli rotációval áll fel, míg a Como lendületben és teljes kerettel játszik. A Coppa Italia sajátossága, hogy egy meccsen bármi megtörténhet; a lombardok ősszel már bizonyították, hogy gól nélkül tudják tartani a bajnokot. Az őszi bajnokuk 0-0 lett és ma sem favoritok a nápolyiak.

Napoli – Como tippek, ajánlott fogadási opciók

  • Napoli – Como V @2,85
  • Gólszám – Rendes játékidő kevesebb, mint 2,0 @1,74

 

Napoli – Como fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók

  • Napoli győzelme (1X2) @ 2,85
  • Döntetlen (1X2) @ 3,05
  • Como győzelme (1X2) @ 2,84

 


#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x)

Fogadj a TippmixPro-n ide kattintva!

banners 1710327404 31d98f05d8ca17f1cfa0313be01ae656

18+ | Játssz felelősséggel! | A szerencsejátékban 18 éven felüli sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével! Kérje bejegyzését a játékosvédelmi nyilvántartásba!


 

Napoli – Como élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a Napoli – Como közvetítés élőben? Magyar kommentárral az Aréna 4-en kedden 21:00-tól!

  • Közvetítés: Aréna 4, Net 4 +
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO

 


 

 

 


Készítő: Francesco Pecoraro Forrás: Getty Images
Szerzői jog: 2024 Getty Images
Picture of Barney

Barney

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések, promóciók

Sportfortuna értesítő
Foci VB 2026 sportfogadói és tippjáték értesítő
Iratkozz fel, ha érdekelnek a foci VB-hez kapcsolódó ingyenes tippjátékok, sportos promóciók, meccsnapi értesítők, közvetítési infók és limitált ajánlatok.
⚽ Foci VB hírek és menetrend
🎯 Tippjáték értesítők
🔥 Limitált sportos promók
Kérjük, valós nevet adj meg, hogy pontosan tudjuk kezelni a feliratkozásodat.
Erre az email címre küldjük a sportos értesítőket és a tippjáték információkat.
Magyar mobilszám formátum: +36301234567 vagy 06301234567. Szóköz és kötőjel nélkül ajánlott.
Kérjük, érvényes magyar mobilszámot adj meg. Példa: +36301234567
Köszönjük! A feliratkozásod feldolgozás alatt van. Nézd meg az emailedet is.
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz. 18+ | A sportfogadás és a szerencsejáték kockázattal jár. Fogadj felelősen!

Partnerek

TTBK Sport
Akár egyedi kaszinó bónusz értesítő
Iratkozz fel, ha szeretnél értesítést kapni legális magyar online kaszinó ajánlatokról, befizetési bónuszokról, VIP promóciókról és akár egyedi kaszinós lehetőségekről.
Fontos: az ajánlatok kizárólag 18 éven felülieknek szólnak. A szerencsejáték kockázattal jár, a nyeremény nem garantált. Egyes ajánlatok személyazonosításhoz, feltételekhez és korlátozásokhoz kötöttek lehetnek.
Kérjük, add meg a neved.
Erre az email címre küldjük az értesítéseket.
Kérjük, valós email címet adj meg.
Magyar mobilszámot adj meg, például +36 30 123 4567.
Kérjük, érvényes magyar mobilszámot adj meg.
Köszönjük, a feliratkozásod feldolgozás alatt van. Ellenőrizd az email fiókodat is.
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz. A bónuszok és promóciók feltételekhez kötöttek lehetnek. A túlzásba vitt szerencsejáték ártalmas, függőséget okozhat.

További érdekességek, tartalmak