EB 2024: Szlovákia – Románia

Szlovákia – Románia ingyenes tipp

FAQ: labdarúgás, Európa Bajnokság. A tipp értelmezése, hogy döntetlen esetén a tét visszajár. Ajánlott tét mértéke (bankroll): 2 %-a.

Indoklás: bár az X-el mindkét csapat fixen továbbjutna, úgy gondolom mégis csak lesz itt a feleknek a győzelem megszerzésére motivációja. A csoportelső ugyanis a következő körben a Hollandia / Szlovénia kettősből kap majd ellenfelet, míg a 2.-nak Franciaországgal, a 3. pedig a Spanyolország / Anglia duó valamelyikével kell majd összecsapnia! Ugye érzitek a különbséget? És mivel jelenleg még mind a 4 csapat lehet akárhányadik is a csoportban, ezért miért ne hajtanának? Aki itt ma nyer az E jelű kvartettben, az biztosan továbbjut, sőt valószínűleg csoportelső lesz; ez pedig a folytatásra való tekintettel racionálisan nézve komoly előnyt jelenthet! Ettől nagyobb motiváció aligha kellhet… Szóval én nem feltétlenül veszem ezt a mérkőzést fixen egy lagymatag döntetlenre. Annál is inkább, mert Románia meglepően hatékony focira volt képes az 1. fordulóban! És bár a 2.-ban viszont semmit sem mutattak, azt valószínűleg annak a számlájára írhattuk, hogy pontosan tisztában voltak vele: nekik az szinte egy „minden mindegy” meccs és nem feltétlenül ott kell még pontot szerezniük a céljaik eléréséhez. Egy kicsit beáldozhatták tehát fejben a Belgium elleni összecsapást, Szlovákiára tartalékolva az erejüket… Északi szomszédaink eddigi teljesítménye pedig koránt sem verhetetlen: az eddigi 2 mérkőzésükből maximum 1 erős félidőnyi futball szerepel a nevük mellett. (És nem, nem a Belgium elleni óriási mázlival járó 1. játékrészben…) A 2 keret között sincs érdemi minőség béli különbség, így ez a match up 50-50 % esélyű a legrosszabb esetben. Ilyenkor pedig profi sportfogadó révén én mindig inkább a (hamis?!) underdog féllel megyek. Tippem: 0-1

TIPP: Nincs fogadás döntetlenre: Románia @ 2.17 (forrás: TTBK Sport) – Ajánlott iroda: Tippmixpro

30 000 Ft bónusz a TippmixPRO-n!

További tartalmak

darts european tour 9 közvetítés
Tippmix blog

Darts European Tour 9 közvetítés, menetrend, szorzók, fogadási tippek és eredmények

Nézd ÉLŐBEN a Darts European Tour 9 közvetítés IDE kattintva! Fogadj 30 000 Ft bónusszal ide kattintva! A darts rajongók ismét örülhetnek, hiszen 2025. július 11-én kezdetét veszi a European Tour 9, más néven a Baltic Sea Open 2025. A PDC egyik legnépszerűbb állomása idén is Németországban, egy látványos háromnapos

vízilabda vb 2025 közvetítés
Tippmix blog

Vízilabda vb 2025 menetrend, időpont, élő közvetítés és a magyar csapat meccsei

Fogadj 30 000 Ft bónusszal ide kattintva! A 2025-ös vizes világbajnokság (World Aquatics Championships) házigazdája Szingapúr, az eseményt 2025. július 11. és augusztus 3. között rendezik meg. Ezen belül a férfi és női vízilabda vb 2025 tornákat július közepén bonyolítják le, a mérkőzések helyszíne a szingapúri OCBC Aquatic Centre. A

hol nézhető a psg real madrid közvetítés élőben - Kylian Mbappe
Tippmix blog

Hol nézhető a PSG Real Madrid közvetítés élőben? Tippek a meccsre!

Fogadj 30 000 Ft bónusszal a meccsre ide kattintva! Július 9-én, szerdán este lesz a PSG Real Madrid összecsapás a 2025-ös FIFA Klubvilágbajnokság elődöntőjében, a Meadowlands stadionban (21:00 órai kezdéssel). A találkozó tétje óriási – a győztes a július 13-i döntőben játszik majd – és még izgalmasabbá teszi, hogy Kylian

hol nézhető az el selejtező közvetítése élőben
Tippmix blog

Hol nézhető az EL Selejtező közvetítése élőben? Európa Liga meccsek 2025 nyarán

Nézd ÉLŐBEN az EL Selejtező közvetítéseit ide kattintva! Fogadj 30 000 Ft bónusszal EL selejtezőkre ide kattintva! A nyári labdarúgó idény egyik legizgalmasabb eseménye kétségtelenül az Európa Liga selejtezője, amely 2025-ben is számos kiemelkedő mérkőzéssel kecsegtet. A július elején rajtoló párharcok nemcsak a résztvevő klubok számára fontosak, hanem a sportfogadók

Kékszalag 2025 közvetítés élőben, menetrend, útvonal és fogadási lehetőségek
Tippmix blog

Kékszalag 2025 közvetítés élőben, menetrend, útvonal és fogadási lehetőségek

Fogadj 30 000 Ft bónusszal a Kékszalag 2025-ös vitorlásversenyre ide kattintva! Kékszalag 2025 verseny és menetrend Az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, 2025. július 10-én, csütörtökön rajtol Balatonfüredről. A szervezők mintegy 550–600 hajót várnak a mezőnybe (az indulók száma megközelítheti a 600-at), így a rajt

hol nézhető a fluminense chelsea közvetítés élőben
Tippmix blog

Hol nézhető a Fluminense Chelsea közvetítés élőben? Tippek a meccsre!

Fogadj 30 000 Ft bónusszal a meccsre ide kattintva! A Fluminense Chelsea meccset 2025. július 8-án (kedden) 21:00-kor rendezik a MetLife Stadionban a klub vb elődöntőben. A brazil bajnokcsapat váratlan bravúrral jutott tovább, míg a Chelsea magabiztosan győzte le a Palmeiras-t, így mindkét gárda legjobbjai készülnek a döntőbe jutásért. A