chelsea - los angeles

Chelsea – Los Angeles FC élő közvetítés, tippek

 

(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek

A Los Angeles FC elég kalandos úton jutott el a tornára, hiszen a sorozatból a multiklubtulajdonlás miatt kizárt, egyébként 2023-as CONCACAF BL-győztes Club León helyére kerültek be. A utolsó klub vb helyért menő rájátszás döntőjét drámai küzdelembe  nyerte meg a Club América ellen (minimális különbséggel, hosszabbítás után 2-1-re). 

Mivel a CONCACAF térség nem igazán tartozik a legerősebbek közé (Európa, Dél-Amerika, Ázsia és Afrika után jön, és csak az Óceániai csapatokat előzi meg), valószínűsíthető, hogy az LAFC nem lesz a torna meghatározó szereplője.

A Chelsea sem éppen az a csapat, amely a 2021-es BL-győzelmével kvalifikálta magát. Azóta körülbelül minden megváltozott a Stamford Bridge-nél: új tulajdonos, új edzők (Enzo Maresca már a harmadik Thomas Tuchel óta), és az egész keret is lecserélődött. A négy évvel ezelőtti csapatból csak Reece James maradt meg, őt láthatjuk idén is a pályán. Érdekes viszont, hogy ez az új Chelsea talán még jobb játékot nyújt, mint a 2021-es változat.

A klub kimagasló eredményeket ért el az elmúlt években, ugyanis minden fontos nemzetközi trófeát megnyert: az UEFA Európa Liga 2019-es, a Bajnokok Ligája 2021-es, és az UEFA Konferencia Liga 2025-ös győzelmével a Chelsea lett az egyetlen klub a világon, amely mindhárom rangos kupát birtokolja, ráadásul mindezt hat éven belül. Most viszont egy új trófeára hajtanak amely a Klub VB-hez kapcsolódik (és amelybe a csöppet egoista FIFA elnök kétszer is belegravíroztatta a nevét), egyébként a régi Klub VB-serleget már megszerezték.

Az idei EKL-ben a Chelsea dominált, minden gyengébb csapatot könnyedén legyőzött, gyakran fölényesen, és ha ezt az attitűdöt áthozzák a Klub VB-re, akkor nem csak az várható, hogy messzire jutnak, de az is, hogy a gyengébb csapatokat alaposan megverik. Az LAFC pedig sajnos messze gyengébb náluk. Az EKL-alapszakaszt 100%-os teljesítménnyel hozták le, és az egyenes kieséses szakaszban is csak egy meccset veszítettek el – akkor is biztos továbbjutás tudatában. Az idei EKL-mérlegük: 12 győzelem, 1 vereség, 42-10-es gólkülönbség.


 

Chelsea – Los Angeles tippek, ajánlott fogadási opciók

  • Chelsea – Los Angeles FC (Chelsea -1) H @ 1,79
  • Chelsea – Los Angeles FC félidő/vége H/H @ 2,00
  • Chelsea – Los Angeles FC 1.FÉLIDŐ H @ 1,65

 

Chelsea – Los Angeles FC esélyek, fogadási oddsok, egyéb opciók

  • Chelsea győzelme (1X2 – korai kifizetés) @ 1,29
  • Döntetlen (1X2) @ 6,00
  • Los Angeles győzelme (1X2 – korai kifizetés) @ 10,00

 

Chelsea – Los Angeles élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a Chelsea – Los Angeles közvetítés élőben? Magyar kommentárral a Match4-en, online streaming opcióként pedig a Net4+ és a DAZN felületén hétfő 21:00-tól!

  • Közvetítés: Match4, Net4+, DAZN
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO

     


 

 

Fotó Készítő: Francois Nel Forrás: Getty Images

 


 

Regisztrálj a TippmixPRO-ra!

További tartalmak

liverpool felkészülési meccsek élőben
Tippmix blog

Liverpool felkészülési meccsek közvetítése élőben! Itt nézheted online!

Nézz ÉLŐBEN a Liverpool felkészülési meccseket IDE kattintva! Fogadj a meccsre kattintva! A Liverpool FC 2025-ös nyári felkészülési időszaka új lendületet ad a szurkolóknak – főként azoknak, akik már alig várják a következő Premier League-szezont, és kíváncsiak, hogyan teljesít Szoboszlai Dominik és társai a nyári barátságos mérkőzéseken. De hol lehet

pdc darts versenyek 2025-ben
Tippmix blog

PDC darts versenyek 2025-ben – Melyik esemény hol nézhető élőben?

Nézz ÉLŐBEN darts meccseket kattintva! Fogadj darts meccsekre kattintva!   A PDC darts 2025-ben is tartogat izgalmas tornákat és világszínvonalú összecsapásokat. Az alábbiakban eseményenként átnézzük, mikor, hol és milyen platformon követheted élőben a mérkőzéseket – fókuszban a magyar nézőkre és a TippmixPRO előnyeire. 🎯 Players Championship Finals (november vége) A

darts world matchplay 2025 közvetítés
Tippmix blog

Darts World Matchplay 2025 élő közvetítés, menetrend, fogadási tippek és esélyek

Nézd ÉLŐBEN a Darts World Matchplay meccset ide kattintva! Fogadj Darts meccsekre ide kattintva! A dartsrajongók egyik legjobban várt eseménye hamarosan kezdetét veszi: 2025. július 19-27. között rendezik meg a World Matchplay versenyt az angliai Blackpool híres Winter Gardens színpadán. Ez a rangos PDC torna immár a 32. alkalommal kerül

darts közvetítés élőben
Tippmix blog

Darts közvetítés ma: Hol nézhetőek darts meccsek élőben?

Nézz ÉLŐBEN darts meccseket kattintva! Fogadj darts meccsekre kattintva! A darts varázsa egyre több embert ragad magával – nem véletlen, hiszen kevés sportban tapasztalható olyan feszült pillanat, mint amikor egy játékosnak 180 pontot sikerül dobnia, a közönség pedig egy emberként ugrik talpra örömében. A profi PDC darts versenyek hangulata leírhatatlan:

sporting - celtic
Tippmix blog

Hol nézhető a Sporting – Celtic közvetítés élőben? Tippek a meccsre!

Nézd ÉLŐBEN a meccset ide kattintva! Fogadj a meccsre ide kattintva! A nyári felkészülési szezon egyik legizgalmasabb barátságos meccsére kerül sor 2025. július 16-án, amikor a portugál Sporting CP az északi tradíciókat és szenvedélyt hozó Celtic FC-t fogadja. A Sporting – Celtic meccs nem csupán egy szimpla edzőmeccs, hanem egy

aranylabda 2025
Tippmix blog

Az Aranylabda: A dicsőség csillámporába forgatva

Fogadj az Aranylabdára ide kattintva! Az Aranylabda intézményét természetesen a sporttörténelem legszebb pillanatában alapították: amikor valaki végre felismerte, hogy a csapatmunka túl értékes ahhoz, hogy ne válasszunk ki közülük egyet, aki mindenkit túlszárnyal. Az alapítók bölcsen döntöttek: miért hagynánk, hogy a csapatdiadal homályba borítsa egy ragyogó egyén fényét? Úgyhogy megszületett