La Liga: Mindkét csapat rossz formában, mégis győzelmi kényszerben!

[10.05. szombat, FH: 18:30, Labdarúgás, spanyol bajnokság – LaLiga]
 
 

Las Palmas – Celta Vigo
 
 
FAQ: a tipp értelmezése, hogy a mérkőzésen mindkét csapat szerez legalább 1 gólt. Ajánlott tét: bankroll 2%-a.
Indoklás: mindkét csapat rossz formának „örvend”, ennek megfelelően győzelmi kényszerben kellene pályára lépniük majd ma délután! Míg a Las Palmas a bajnokság végén kullog, közepesen szórakoztató játékkal, addig a Celta Vigo komoly támadópotenciállal a bajnokság közepén táborozik.. Valamelyest talán nehezebb legkör volt megoldandó a Las Palmasnak, révén, hogy Real Madriddal, a Bilbaoval, a Villareallal, a Betissel, és idegenben az Alavessel is találkoztak, amik egyáltalán nem könnyű feladatok az ilyen középalsóházi csapatoknak.. Viszont, véleményem szerint jól abszolválták a feladatot, hiszen a fent említett csapatok közül az Alaves kivételével tudtak gólt lőni! A Celta Vigo pedig akkor szintén egy nem lehetetlen feladat.. Nagyon jó a támadópotenciál náluk, de hátul sok alkalommal megbízhatatlan a védelem.. Ezt pedig a hazaiaknak ki kell tudni használni, már csak azért is, mert a védelmükből Mika Mármol (védő – 6/0), Marvin Park (védő – 6/0) és Cillessen (első számú kapus – 7/0) is hiányozni fog, ami a Celta komoly támadásait segítheti. Tippem: 1-2
 

TIPP: Mindkét csapat szerez gólt: IGEN @ 1,66 – Ajánlott iroda: Tippmixpro

Picture of sportfortuna.com

sportfortuna.com

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

További sportfogadási tartalmak

Blog

Atletico Madrid – Arsenal – előzetes

Szerdán este 9 órától az Atletico Madrid fogadja az Arsenalt a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A párharcnak külön pikantériát ad, hogy még egyik csapat sem nyerte meg a Bajnokok Ligáját, most

Blog

9 gólos thriller, a PSG legyőzte a Bayern Münchent!

A PSG elképesztően fordulatos mérkőzésen, Dembelé és Kvaratskhelia remeklésével 5-4-re múlta felül a Bayern Münchent. PSG – Bayern München 5-4 Gólszerzők: 24′,56′ Khvicha Kvaratskhelia, 33′ Joao Neves, 45+5′ Ousmane Dembelé