Milik 675 nap után visszatért, a Juventus nem tudott nyerni a Sassuolo ellen.

A BL helyekért csatázó Juventus fontos pontokat hullajtott hazai pályán a Sassuolo ellen. A Találkozó legemlékezetesebb momentuma azonban így is a zebárkhoz köthető, ugyanis hosszú sérülése után újra pályára lépett a csapat lengyel támadója, Arkadiusz Milik.

Juventus – Sassuolo 1-1

Gólszerzők: 14′ Kenan Yildiz illetve: 52′ Andrea Pinamonti

Az első félidőben Conceicao remek középre adása után Kenan Yildiz találatával került előnybe a Juventus. A második félidőben azonban gyengébb teljesítményt nyújtottak a zebrák, az 52. percben pedig Pinamonti révén egyenlített is a Sassuolo. A 86. percben kezezés miatt büntetőhöz jutottak a hazaiak, de Manuel Locatelli tizenegyesét Arijanet Muric hárította. A véghajrában a Juventus minden követ megmozgatott a győzelemért, de a 79. percben beállt Arkadiusz Milik fejében és Kenan Yildiz lábában is benne maradt a győztes találat.

Arkadiusz Milik még 2024. június 8-án szenvedett súlyos térdésérülést, majd ezt követően többször rásérült ráadásul még vádliproblémákkal is küzdött. Ennek eredményeképpen a teljes 2024/25-ös idényt kihagyta és az idei évadban is ez volt az első meccse. Legutóbb még 2024 május 15-én a Monza ellen lépett pályára a 2023/24-es szezon utolsó bajnoki mérkőzésén.

Mindez azt jelenti, hogy Milik 675 nap után lépett újra pályára tétmérkőzésen. 

Akár 50 000 Ft sportfogadási bónusz vár – Regisztrálj itt! 3lepcso gyujto hu 0305

18+ | Játssz felelősséggel! | A szerencsejátékban 18 éven felüli sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével! Kérje bejegyzését a játékosvédelmi nyilvántartásba!

A döntetlen egyben azt is jelenti, hogy a Juventus marad a tabella ötöik, már nem BL helyet érő pozíciójában. Az egy meccsel kevesebbet játszó Como jobb gólkülöbsége miatt előzi meg Spalletti csapatát, de a szintén egy meccsel kevesebbet játszó, AS Roma is belszólhat még a BL helyekért folytatott küzdelembe. Nekik jelenleg 3 pont a hátrányuk.

A Tippmixpro bemutatónk ide kattintva megtekinthető!

Picture of Zoltán

Zoltán

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

További sportfogadási tartalmak