Darts Premier League 2026 április 9.-i tippek a 10. fordulóra

Nézd ÉLŐBEN a Darts Premier League 2026 közvetítéseit itt!

Luke Humphries – Jonny Clayton

16 egymás elleni mérkőzésük volt eddig, és 9–7 arányban Clayton vezet.
A Premier League-ben pedig 3 meccsen 2–1-re vezet Clayton.

Luke Humphries az elmúlt szűk időszakban nem igazán szerencsés. Március végén, amióta megnyerte a 3. ET-fordulót, azóta nem nyert hivatalos mérkőzést. Mindkét első körös Premier League-meccsét elveszítette, Players Championship-fordulókon nem indult, ahogy a 4. ET-fordulós szereplését is visszamondta.

Két héttel ezelőtt MVG ellen játszott az első mérkőzésén, ahol 6–3 arányban kapott ki, de 96,07 ponton átlagolt, ami erős. A kiszállózása viszont csupán 30% volt, mivel a 10 kísérletéből csak 3-at tudott megoldani.

A 9. estén pedig Gerwyn Price volt az ellenfele, akitől 6–2 arányban kapott ki, szintén nagyon simán. Humphries itt 101,64 ponton átlagolt, de a kiszállózása megint csak 33,33% lett, ami 2 találatot jelentett 6 kísérletből.

Ez a két mérkőzés sokat elárul jelenleg Humphriesról: a tömegelése szinte kiváló, de a duplákat nem igazán tudja megoldani. Valami nincs rendben fejben. Nagyon jól játssza a meccseit, de ahogy kiszálló közelébe kerül, mintha megrekedne a játéka, és egyszerűen sokszor képtelen eltalálni a duplákat. Nyilván az ellenfele ebből tud a legjobban táplálkozni, mert az ilyen lehetőségekre le kell csapni.

Egyébként is sok a mentális zavar Humphriesnál újra az elmúlt egy hónapban. Megint sokat magyaráz magának, látszik, hogy ideges és feszült, ha nem oda megy a nyíl, ahová ő szeretné. Ebből megint csak az ellenfele profitálhat, hiszen látja, érzi, hogy nem megy a játék a másiknak, és ezen felspannolva könnyen erőt lehet meríteni.

Ha visszamegyünk az időben a 6. estig, az Jonny Clayton győzelmével ért véget, méghozzá éppen Humphries ellen, ráadásul egy komoly 6–1-es sikerrel. Viszont Jonny Clayton ezen este óta nem nyert mérkőzést a Premier League-ben.

Csak hogy még jobban fájjon ez a statisztika: kétszer is a sereghajtó Josh Rocktól kapott ki az első körös meccsein. A 8. estén 6–3-ra kapott ki Rocktól, 89,36 pontos körátlaggal és 33,33%-os kiszállózással. A 9. estén, tehát a múlt heti fordulóban, 6–4 arányban kapott ki Rocktól. Ez a mérkőzés már igazán színvonalasra sikeredett, mindketten 100 felett átlagoltak, Clayton különösen kiemelkedő, 107,44 pontos átlaggal zárt, de mit sem ér a kiváló tömegfogyasztása, ha a leget nem tudod lezárni a duplával. Itt is ez történt, hiszen a 26,67% még elégségesnek sem nevezhető: 15 kísérletből sikerült megoldani 4 találatot.

Clayton versenyzett a 4. ET-fordulón is, ahol szombaton a német Hausottert győzte le az első napon, döntő legben, 6–5 arányban. A színvonal nem volt kiemelkedő, de a 94,21 pontos körátlag és a 42,86%-os kiszállózás elég stabil. A legjobb 16 között Kim Huybrechtset győzte le 6–4-re, egy igazán parádés 104,78 pontos körátlaggal és 54,55%-os kiszállózással – ezek már valóban kimagasló számok. A legjobb 8 között Danny Nopperttől kapott ki 6–1-re, ahol megint benézett az átlaga 90 pont alá, de ezzel még nem is lett volna probléma, mert a kulcs ismét a kiszállózása volt: 7,69%, 13 nyila volt a duplákra, de mindössze 1-et talált el.

Nehéz mit mondani erre a mérkőzésre, mert mindketten hullámzóan teljesítenek. A tömegelésük eléggé rendben van, viszont a kiszállózásuk tud nagyon gyenge lenni. Ha Humphries ki tudta pihenni és el tudta engedni ezeket a gyermekded butaságokat a pihenő alatt, hiszen ő is tudja, hogy ez így nem jó, akkor talán neki jobb esélye lehet a győzelemre. De mind tudjuk, hogy Clayton nagyon erős a Premier League-ben, csak most ő is hullámvölgyben van.

Tipp:
Legszám – 9,5 over @ 1,93 (TippmixPro)
Ki dob több 180-ast – Humphries @ 1,91 (TippmixPro)

50 000 Ft sportfogadási bónusz három lépcsőben!

Vegas.hu kód: SPORTFORTUNA (affiliate kód mező) – Nyerj egy La Liga mezt, regisztrálj itt!

18+ | Játssz felelősséggel! | A szerencsejátékban 18 éven felüli sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével! Kérje bejegyzését a játékosvédelmi nyilvántartásba!


Gerwyn Price – Josh Rock

11 egymás elleni mérkőzésük volt eddig, és 7–4 arányban vezet Price.
A Premier League-ben eddig egyszer játszottak, azt Price nyerte.

Gerwyn Price a 2. Premier League-este után tudott újra estét nyerni, miután a manchesteri döntőben legyőzte Gian van Veent egy nagyon sima 6–2 arányban.

Price az estét egy hatalmas bombával kezdte, hiszen 6–2 arányban legyőzte Luke Humphriest egy 104,46 pontos körátlaggal és 85,71%-os kiszállózással, ami azt jelenti, hogy mindössze egy nyilat rontott a duplákon.

Az elődöntőben Stephen Buntingot győzte le szintén 6–2-re, ahol még tovább növelte a játéka színvonalát, hiszen a körátlaga meg sem állt 112,91 pontig, amihez 66,67%-os kiszállózás társult. Ez azt jelentette, hogy 6 találathoz 9 nyílra volt szüksége – parádés teljesítmény.

A döntőben aztán, szerintem kisebb meglepetésre, Gian van Veen volt az ellenfele, akit szintén nagyon simán, szintén 6–2 arányban győzött le. Itt sem adott lejjebb: 105,84 pontos körátlag, illetve 66,67%-os kiszállózás – egészen félelmetes forma, amit a walesitől láthattunk.

Sajnos az ET4 fordulóján nem szerepelt, és visszamondta a részvételt.

Josh Rock zsinórban második első körös meccsét nyerte meg Manchesterben azzal, hogy újra legyőzte Jonny Claytont. Rockynak 6–4 arányban sikerült lehoznia a meccset Clayton ellen egy kiváló 101,91 pontos körátlaggal és 54,55%-os kiszállózással, ami Rocktól egyáltalán nem megszokott.

Az elődöntőben aztán Gian van Veentől kapott ki 6–3 arányban. A játékával itt sem volt gond, hiszen jobb körátlaggal zárt, mint van Veen, ami pontosan 102,84 pont lett, de itt már hozta a „Rockos” kiszállókísérleteket, és mindössze 37,5% lett a vége, ami 3 találatot jelentett 8 kísérletből.

Rock versenybe szállt az ET 4. fordulójában is, ahol első körös meccsén Ryan Joyce-ot küldte haza egy nagyon magas színvonalú, nagyon dinamikus és kiváló mérkőzésen. Rock 6–4 arányban tudta megnyerni a találkozót 102,57 pontos körátlaggal, 42,86%-os kiszállózással, és még 5 darab 180-ast is hajított.

Második körös ellenfele Niels Zonneveld volt, akitől döntő legben kapott ki 6–5 arányban. Rocky 93,14 ponton zárta a vesztes meccset, 62,5%-os kiszállózással.

Nagyon pozitív, hogy Rock végre nyeregeti a meccseket, és így izgalmasabb a Premier League-szezon, de szerintem ez nála még mindig gyerekcipőben jár. Nem hiszem, hogy sokkal több lenne benne most rövid távon, és hogy konzisztensen tudná hozni az eredményeket, mert valami mindig hiányzik ehhez. Price pedig bomba formában van, és hetek óta nagyon jól játszik, így szerintem ezen a mérkőzésen nem is kérdés a győztes megítélése.

Tippek:
180-ak száma hendikep – Rock +0,5 @ 1,71 (TippmixPro)
Ázsiai hendikep – Price -1,5 @ 1,80 (Vegas.hu)


Luke Littler – Stephen Bunting

14 egymás elleni mérkőzésük volt eddig, és nagyon simán Littler vezet 10–4 arányban.
A Premier League-ben 7 meccsen 6 Littler-siker született.

Luke Littler zsinórban 2 estét is megnyert a Premier League-ben, így nagy esélyekkel és nagy vágyakkal érkezett Manchesterbe. Sajnálatos módon a játéka nem igazán állt össze, és döntő legben rögtön az első körben kiesett Gian van Veen ellen 6–5 arányban.

Littler körátlaga 98,56 ponton állt meg a meccs végén, 5 darab maximumot dobott, viszont a kiszállózása 35,71% lett, ami 5 találatot jelentett 14 kísérletből.

A két fiatal dartsos között még egy kis affér is keletkezett a színpadon, amikor van Veen kihagyta a D15-öt, és ennek a közönség kifejezetten örült – Littler is. Ezt van Veen nehezményezte egy grimasszal, majd Littler rálegyintett. A karma viszont gyorsan dolgozott, mert ő sem tudta lezárni a mérkőzést, így van Veen bedobta a döntő duplát. Ezután egy hideg, egymást meg nem tisztelő kézfogás következett, majd Littler dühösen leviharzott a színpadról.

Littler egy igazán kiemelkedő dartsjátékos, ezt sokszor láthattuk már. Bármikor tud szintet léptetni a játékán, nagyon hatékony a kiszállózása, nagyon jó a tömegfogyasztása, igazi korszakos zseni. De a közönséggel még mindig vannak afférjai, és többször láthattuk már azt is, hogy rossz vesztes, pedig veszíteni lehetne méltóságteljesebben is, főleg ilyen helyzetben, hiszen ő adta át még egyszer van Veennek a lehetőséget.

Littler a hétvégi ET-fordulót szintén kihagyta, így Manchester óta nem volt hivatalos mérkőzése.

Stephen Bunting a 9. estén MVG ellen kezdett az első körben, ahol 6–3 arányban nyert. Bunting játéka nem volt olyan magas színvonalú, mint amit MVG fel tudott mutatni, de folyamatosan ki tudta használni MVG hibáit a duplákon, így bőven elég volt a 95,70 pontos körátlag, 66,67%-os kiszállózással karöltve.

Az elődöntőben aztán az este későbbi győztesétől, Gerwyn Price-tól kapott ki 6–2 arányban. Alapjaiban a 106,66 pontos körátlag teljes mértékben ellenállhatatlan lenne, de ha az ellenfeled majdnem 10 ponttal többet dob, és a duplákon is ennyit hibázol, akkor nyilván nincs sok esélyed. Bunting kiváló játékot produkált, de az első meccsel ellentétben itt cserbenhagyták a duplák, ami csupán 28,57% lett – 2 találat 7 kísérletből.

Bunting szintén visszamondta a hétvégi ET-fordulós szereplését.

Alapvetően egyik srác játékával sincs nagy probléma, viszont az biztos, hogy Littler az esélyesebb, hiszen szinte bárkinél jobban tömegel. De ha Bunting tudja hozni ezt a masszív tömegelést, vagy legalább megközelíteni azt, amit Price ellen produkált, akkor egy parázs kis meccs is kisülhet belőle.

Tipp:
Játékrész győztese + ki dob több 180-ast – Littler / Littler @ 1,70 (TippmixPro)

5000 Ft befizetési bónusz vár, regisztrálj itt!

banners 1773845844 7e672a09287f2d9c9632e4487982c948


Michael van Gerwen – Gian van Veen

11 egymás elleni mérkőzésük volt, ebből Gerwen vezet 7–4 arányban.
A Premier League-ben pedig egy meccsük van, még az első estéről, ahol a döntőben MVG nyert.

Gian van Veen újra visszatért a „győztesek útjára”, és hozza a szintet, de sajnos a séma ugyanaz: valami apró kis dolognak még át kell fordulnia a fejében, amikor döntőt játszik, hogy azt meg is tudja nyerni.

Az első körös meccsén a már jól kivesézett Littler elleni afféros mérkőzés jött, ahol döntő legben 6–5 arányban nyert a holland. Egy egészen jó 96,26 pontos körátlaggal zárt, a kiszállózása pedig 46,15% lett, ami már igazán van Veenes, tehát kimagasló mezőnyszinten is.

Az elődöntőben is hozta az extra nélküli, de stabil játékát: 95 pontos körátlaggal és 75%-os kiszállózással – ez azért eléggé erős volt – 6–3-as végeredménnyel vetett véget Josh Rock estéjének.

A döntőben Gerwyn Price ellen olyan szinten nem tudott felnőni a meccshez, hogy több mint 10 pont különbség volt az átlaguk között a végén. Van Veen 92,07 ponton zárt, kiszállózása 100% lett, de ez is sokat elárul a tömegfogyasztásáról, hogy mindössze 2 nyilat dobhatott a duplákra.

Van Veen szerepelt a hétvégi ET-fordulón, bár maradandót nem alkotott, hiszen rögtön az első meccsét elveszítette William O’Connor ellen egy csúnya 6–2-es vereséggel. 91 pontos körátlaggal nem tudott O’Connor fölé kerekedni, és mindössze 3 nyila volt a duplákra, így ez egy felejthető este volt a holland számára.

Michael van Gerwen a 8. estén döntőzött, majd a 9. estén rögtön elvesztette az első körös meccsét Stephen Bunting ellen, és a rossz széria nem is szakadt meg itt.

Bunting ellen veszített az első körben 6–3 arányban, ahol egy kiváló tömegelést produkált, hiszen 104,07 ponton zárta a meccset, de a kiszállózása elég botrányosra sikerült a maga 27,27%-ával, aminél 3 találathoz 11 nyílra volt szüksége. Ezzel rövidre zárta a manchesteri kiruccanását.

Gerwen sajnálatos módon a hétvégi ET-fordulón is egy hatalmas verésbe szaladt bele, hiszen első körös ellenfele Niko Springer 6–1-es összesítéssel küldte haza. Gerwen itt is sokat „köszönhetett” a kritikán aluli kiszállózásának. Egyébként 94,56 pontos körátlagon zárt, a kiszállózása pedig mindössze 14,29% lett, ami 1 találatot jelentett 7 kísérletből.

Egyikük sincs a legjobb formában, de elég jól kiegészítik egymást: ami az egyiknek nem megy, az megy a másiknak. Talán a mérföldekkel jobb kiszállózás miatt én most van Veent érzem esélyesebbnek.

Tippek:
Ki nyeri? – van Veen @ 1,83 (Vegas.hu)
Legszám – 9,5 over @ 1,87 (TippmixPro)

Darts Premier League 2026 élő közvetítés, infók

Hol nézhető a Darts Premier League 2026 közvetítése? Magyar kommentárral csütörtökönként a Sport 1 / Sport 2 TV-n, online pedig streameli a TippmixPro, regisztrálj ide kattintva és nézd ott!

 

Varga Jenő „DartsSzaki”

 

Tippmixpro bemutatónk ide kattintva megtekinthető!

Picture of sportfortuna.com

sportfortuna.com

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

További sportfogadási tartalmak

Blog

Hatalmas játékvezetői tévedés a Barcelona BL meccsén!

A tegnapi Atletico Madrid – Barcelona Bajnokok Ligája negyeddöntő második félidőjének elején az Atletico Madrid kapusa, Juan Musso kipasszolta a labdát Marc Pubillnak, aki aztán kézzel ráfogott és visszapasszolta a