(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek
Három fajta regisztrációs bónusz a TippmixPro-n novemberben!
szlovákia bombameglepetéssel indították a selejtezősorozatot, hiszen a nyitányon legyőzték a felforgatott kezdővel kiálló Nationelfet. A németeknél már a kapuban problémák adódtak: Manuel Neuer visszavonult a válogatottól, Marc-André ter Stegen sérült volt, a beugró Oliver Baumann pedig nem tűnt elég erős láncszemnek ezen a szinten. A védelemben még égetőbbek voltak a gondok, hiszen nem volt igazi jobbhátvéd a keretben. Szlovákia ellen Collins kényszerből játszott ezen a poszton, és bűnrossz teljesítményt nyújtott. A középpályán Joshua Kimmich mellett Angelo Stiller bizonyult gyenge pontnak: a mindössze hatodik válogatottságára készülő játékos rutintalansága rendre kiütközött, és nem tudott kellő stabilitást adni a csapat tengelyének. A támadósorban sem volt jobb a helyzet: Woltemade klubszinten is formán kívül játszott akkortájt.
Mindezektől függetlenül a németek problémái semmit sem vonnak le Szlovákia bravúrjából, de mégis érdemes a helyén kezelni a dolgokat, hiszen a németverést követően Szlovákia egyáltalán nem brillírozott. Két szűk győzelem Luxemburg ellen és egy bántóan sima vereség Belfastban, ahol azért bebizonyosodott, hogy az északírek semmivel sem rosszabbak a szlovákoknál. Az, hogy a két keret közel azonos minőséget képvisel, viszont egyáltalán nem mutatkozik meg az oddsokban, és egy rutinos sportfogadó ilyen helyzetben észreveszi a value-t.
Szlovákia – Észak-Írország tippek, ajánlott fogadási opciók
- Szlovákia – Észak-Írország X @310
- Szlovákia – Észak-Írország dnb2 2,80
Szlovákia – Észak-Írország fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók
- Szlovákia győzelme (1X2) @2,02
- Döntetlen (1X2) @3,10
- Észak-Írország győzelme (1X2) @4,20
#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x)
Három fajta regisztrációs bónusz a TippmixPro-n novemberben!
18+ | Játssz felelősséggel! | A szerencsejátékban 18 éven felüli sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével! Kérje bejegyzését a játékosvédelmi nyilvántartásba!
Szlovákia – Észak-Írország élő közvetítés, mérkőzés infók
Hol nézhető a Szlovákia – Észak-Írország élőben? Magyar kommentárral a Net +-on és az Aréna4-en szerdán 20:45-tól!
- Közvetítés: Net4+, Aréna 4
- Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
- Játékvezető: Kovács I. (Rou)
- Helyszín: Košická futbalová aréna (Kassa)
- Befogadóképesség: 12 555



