(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek
Az Almati (Kazahsztán) és Lisszabon (Portugália) közötti légvonalbeli távolság körülbelül 6 650 kilométer. Ez a legrövidebb, közvetlen útvonal a két város között, nem számítva a repülési útvonalak esetleges kitérőit vagy átszállásokat. egy közvetlen járat esetén az Almati–Lisszabon útvonal repülési ideje hozzávetőlegesen 8–8,5 óra. Almati és Lisszabon között jelentős időeltolódás van (6 óra a téli időszámítás és 5 óra nyári időszámítás szerint).
A Sporting CP az idei szezonban összesen hat tétmérkőzést játszott. Habár a szuperkupát 1-0-ra elveszítette a Benficával szemben, a bajnoki rajt sem volt hibátlan – az FC Porto ellen 1-2-es vereség született. Ugyanakkor a többi bajnokin magabiztosan szerepelt: 2-0 a Casa Pia ellen, majd fölényes, 6-0-s diadal az Aroucával szemben, 4-1-re múlták felül a Nacionalt, végül 2-0-ra győzték le a Famalicaót. Ez jól mutatja, hogy a Sporting a bajnokság élcsapatai ellen szoros, kiegyenlített küzdelemre képes, míg a kisebb gárdákat meggyőzően győzi le, stabil védelmével és kreatív támadójátékával.
A Kajrat Almati utolsó hat tétmérkőzésén kettőt veszített (idegenben 0-1 a Slovannal szemben a BL-ben, illetve 2-3 a kazah bajnokságban a Yelimay Semey ellen), két döntetlent játszott (Celtic ellen oda-vissza 0-0, végül tizenegyesekkel továbbjutás), és két szűk, 1-0-s győzelmet szerzett a hazai porondon – az Aktobe és az Okzhetpesz ellen.
Mit várhatunk a Sporting és a Kajrat Almati összecsapásától? Kezdjük az utazással: Almati és Lisszabon között több mint hatezer kilométer a távolság, ami már önmagában nem triviális tényező a kazah csapat számára. A Sporting ráadásul hazai pályán játszik, ahol igazi erődemonstrációt tartott a szezonban: a Casa Pia, az Arouca, a Nacional és a Famalicao sorra kapitulált, 14-1-es gólkülönbséggel. Az egyedüli botlás a Porto ellen volt, de azóta minden a helyére került.
A Kajrat Almati idei teljesítménye nem nevezhető kiemelkedőnek: két vereség, két döntetlen és két minimális győzelem, ráadásul a gólok száma is csekély. Láthatóan szenvednek idegenben, és a támadójátékuk sem életbiztosítás. A Sporting viszont magabiztos, lendületes, kreatív elöl és masszív hátul. A lisszaboniak védelme egyszerűen átjárhatatlan, ha a papírforma érvényesül, a Kajrat maximum statisztálni fog.
Én azt mondom, Sporting nemhogy gólt nem kap, de legalább négyet be is tesz az Almati kapujába. A hazaiak tempója és minősége egész egyszerűen más szintet képvisel – ezt a Kajrat erőfeszítései sem tudják felülírni.
Sporting CP – Kajrat Almati tippek, ajánlott fogadási opciók
- Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám – Rendes játékidő Nem és több, mit 3,5 @3,40
Sporting CP – Kajrat Almati fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók
- Sporting CP (1X2) @1,11
- Döntetlen (1X2) @11,11
- Kajrat Almati győzelme győzelme (1X2) @28,00
Sporting CP – Kajrat Almati felállások, várható kezdőcsapatok, hiányzók, statisztikák
Sporting CP:
Virginia –
Vagiannidis, Debast, Inacio, Mangas –
Hjulmand, Kochorashvili, Quenda , Trincao, Goncalves –
Suarez
Kajrat Almati:
Kalmyrza –
Glazer, Martynovich, Sorokin, Mrynskiy –
Arad, Taparov Gromyko –
Ricardinho, Jorginho, Satpaev
Sporting CP – Kajrat Almati élő közvetítés, mérkőzés infók
Hol nézhető a Sporting CP – Kajrat Almati közvetítés élőben? Magyar kommentárral az RTL+-n csütörtökön 21:00-tól!
- Közvetítés: RTL+
- Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
- Játékvezető: Sylwestrzak D. (Pol)
- Helyszín: Estádio José Alvalade (Lisszabon)
- Befogadóképesség: 52 095



