sinner - djokovic

Sinner – Djokovic élő közvetítés, tippek

Fogadj a meccsre ide kattintva!

(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek

 

Novak Djokovics, a szerb tenisz legendája, ismét elkápráztatta a világot idei Roland Garros menetelésével. Az első körben az amerikai Mackenzie McDonald felett aratott magabiztos győzelmet, majd a második fordulóban folytatta hibátlan teljesítményét, szettveszteség nélkül búcsúztatva Corentin Moutet-t. Filip Misolic sem tudta megállítani a veterán klasszist, aki ismét három szettben zárta a találkozót.

A nyolcaddöntőben Djokovics Cameron Norrie ellen lépett pályára, és itt is látványosan dominált. A brit játékos ugyan időnként próbált visszakapaszkodni, de a 24-szeres Grand Slam-bajnoknak minden válasza megvolt. Brékek, pontos szervák és félelmetes mentális erő – Djokovics ismét megmutatta, miért tartják őt a tenisz egyik legnagyobb alakjának.

A negyedöntő már kicsit nehezebb falat volt Zverev ellen, főleg úgyhogy az elején egy kicsit bealudt a Djoko így a németek büszkesége rögtön az első játékban elvette a szerb klasszis adogatását, majd mögé tette a sajátját, ezzel máris előnybe került. A roppant hatékony teniszt bemutató Zverev magabiztosan őrizte is előnyét, s ugyan Djokovicsnak egy lehetősége volt a nyolcadik játékban visszabrékelni, erre nem került sor, Zverev 6:4-re nyerte meg a szettet.

Ezután helyre állt a világ rendje. A második felvonásban először Djokovics jutott fogadóelőnyhöz, és a második lehetőségét kihasználva 3:1-re meglépett és végül 6:3-ra húzta be a második gémet, a harmadikat 6:2-re a negyediket pedig 6:4-re és a teniszére nyugodtan mondhatjuk azt, hogy űrtenisz. 

Jelenlegi világelső Jannik Sinner tenisze semmivel sem gyengébb, sőt…

Ő eddig az összes meccsét 3-0-ra hozta és valószínűleg ma is nyer, de azt biztosra veszem, hogy nem 0-ra.

 



Sinner – Djokovic tippek,
ajánlott fogadási opciók

  • Jannik Sinner – Novak Djokovic (Djokovic +1,5 szett) V @ 2,51
  • Jannik Sinner – Novak Djokovic (Djokovic +2,5 szett) V @ 1,49 

     


Sinner – Djokovic élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a Sinner – Djokovic meccs közvetítése élőben? Magyar kommentárral a Max vagy Eurosport felületén péntek 19:00-tól! Online streaming opcióként pedig a TippmixPRO felületén, regisztrálj ide kattintva!

  • Közvetítés: TippmixPRO, Max, Eurosport
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
  • Meccsinformációk – Helyszín: Roland-Garros (Párizs)

     


 

 

Fotó Készítő: Clive Brunskill | Forrás: Getty Images for ITF

 


 

Picture of sportfortuna.com

sportfortuna.com

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Regisztrálj a TippmixPRO-ra a folyamatos bónuszok, promóciókért!

További sportfogadási tartalmak

real madrid vs celta vigo
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a Real Madrid – Celta Vigo közvetítést online!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Nézd ÉLŐBEN a Real Madrid – Celta Vigo közvetítését online itt! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Vasárnap este jön az a meccs, amit a legtöbb szurkoló nem akar utólag a hírekből visszaolvasni: Real Madrid – Celta Vigo a Bernabéuban.

napoli - juventus
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a Napoli – Juventus közvetítést!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Fogadj a Napoli – Juventus meccsre itt! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Vasárnap este igazi olasz rangadóval zárul a nap: a Napoli – Juventus meccs nem csak a tabellapontok miatt lehet forró, hanem azért is, mert ez az a

magyarország - dánia
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a Magyarország – Dánia női kézilabda VB közvetítését online!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Itt nézheted ÉLŐBEN a Magyarország – Dánia női kézi VB meccs közvetítését! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Vannak meccsek, amikor nem csak a pontok számítanak, hanem az az érzés is, hogy egy egész ország szorít egyszerre. A magyar női

borussia dortmund vs hoffenheim
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a Dortmund – Hoffenheim közvetítést online!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Itt nézheted ÉLŐBEN a Dortmund – Hoffenheim meccs közvetítését! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Van, amikor egy Bundesliga-meccs nem csak a tabelláról szól, hanem a hangulatról is. A Signal Iduna Park fényei, a sárga fal energiája és a Dortmund

ftc vs kisvárda
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a mai Fradi – Kisvárda meccs közvetítését a TV-ben és Online!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Itt nézheted ÉLŐBEN a mai Frai – Kisvárda meccs közvetítését! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Van az a vasárnap délutáni focihangulat, amikor az ember már a meccs előtt érzi, hogy nem csak három pont a tét, hanem a lendület,

tippmixpro adventi bónuszkód befizetési bónusz
Tippmix blog

2. Tippmixpro Adventi Bónuszkód: 50% befizetési bónusz 7 500 Ft-ig!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Tippmixpro Adventi bónuszkód: ADVENT2 – 50% befizetési bónusz 7 500 Ft-ig! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Az adventi hétvégék idén a Tippmixpro-n tényleg extra hangulatot kapnak: minden hétvégén más befizetési bónusz nyílik meg, így ha szereted a jól időzített

Iratkozz fel most!
Ingyenes tippek, promók, exkluzív bónusz ajánlatok és akár Befizetés nélküli Bónuszok a jövőben!
Bármikor leiratkozhatsz.