Sinner – Alcaraz élő közvetítés, tippek a Wimbledon döntő 2025-re!

(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek

Ha a kiegyenlített, fordulatos csata szócikkét keresnénk a sportlexikonban, talán éppen a J. Sinner – C. Alcaraz Garfia teniszpárharc lenne ott példaként. A világranglista élen álló két fiatal zsenije újra összecsap. Nemrég, Párizsban is döntőt játszottak: Sinner akkor lenyűgöző, energikus teljesítménnyel, szettveszteség nélkül jutott a fináléba, ahol gyorsan két szettes előnybe került. Ám végül a rendíthetetlen, harcos spanyol diadalmaskodott. Az esélyek kiegyenlítettségét jól mutatja, hogy a legnagyobb fogadóiroda Sinner sikerére 1,96-os, míg Alcaraz győzelmére 1,97-es oddsszal számol. Kiemelkedő lehetőség a 3,20-as szorzóval kínált tipp, miszerint legalább 45 izgalmas játék lesz a találkozón – ez az odds rakéta kategóriában, maximum 4700 forintos tétig érhető el.

Emellett a játszmaszám hendikep is ígéretes, hiszen borítékolható, hogy minimum négy feszült, fordulatos játszmát láthatunk, sőt, döntő szettes tie-break is reálisnak tűnik. A több mint 3,5 játszma lehetőség 1,38-as oddson fogadható a Tippmixpor kínálatában, és megéri a kockázatot. A tipp a két játékos idei wimbledoni teljesítményén, valamint a párizsi döntőjükön alapul, amelyet sokan minden idők legjobb Grand Slam-fináléjának tartanak. Az a mérkőzés 5 óra 32 percig tartott, és végül Alcaraz győzött, miután két játszma hátrányból fordított 4-6, 6-7 (4), 6-4, 7-6 (3), 7-6 (2) arányban. A két kivételes játékos közötti különbség minimális, ezért most is szoros, drámai mérkőzésre számíthatunk, ahol minden pontnak jelentősége lesz.


 

Sinner – Djokovic tippek, ajánlott fogadási opciók

  • Jannik Sinner – Carlos Alcaraz (Tippmixpro Oddsrakéta) – Legalább 45 játék lesz a mérkőzésen @ 3.20

    Jannik Sinner – Carlos Alcaraz (Több mint 3,5 játszma)  @ 1,38

    Jannik Sinner – Carlos Alcaraz (Lesz tie-break? Igen)  @ 1,32


Jannik Sinner – Carlos Alcaraz élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a Sinner – Alcaraz közvetítés élőben? Magyar kommentárral az Eurosport TV-n, a Max platformon, online streaming opcióként pedig a TippmixPRO-n! Regisztrálj most ide kattintva!


 

 

Fotó Készítő: Dan Istitene | Forrás: Getty Images

 


 

Regisztrálj a TippmixPRO-ra!

További tartalmak

hol nézhető a yokohama vs liverpool közvetítés
Tippmix blog

Hol nézhető a Yokohama F. Marinos vs Liverpool FC közvetítés élőben? Tippek a meccsre!

  Fogadj a Yokohama vs Liverpool meccsre 5 000 Ft befizetés nélküli bónusszal itt! Az egész futballvilág izgatottan várja a Yokohama F. Marinos vs Liverpool FC barátságos mérkőzést, amelyet július 30-án rendeznek Japánban. A Liverpool mai meccs közvetítését sokan keresik, hiszen nem mindennapi párosításról van szó: a japán bajnok aspiráns

all red video regisztráció, lfctv app bejelentkezés
Tippmix blog

All Red Video regisztráció, LFCTV app bejelentkezés és Liverpool közvetítések

  Fogadj a Yokohama vs Liverpool meccsre 5 000 Ft befizetés nélküli bónusszal itt! A Liverpool FC szurkolói számára 2025 nyarán különleges lehetőség nyílik arra, hogy élőben követhessék kedvenc csapatuk felkészülési mérkőzéseit – köztük a Yokohama F. Marinos vs Liverpool FC összecsapást is, amelyet július 30-án rendeznek. Mindezt hivatalosan és

Tippmix V Sport nyereményjáték 6 millió forint
V Sport

V Sport nyereményjáték Tippmixen 6 millió Ft fődíjjal!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték Fogadj V Sport-ra 5 000 Ft befizetés nélküli bónusszal, regisztrálj itt! TippmixPRO Bónuszkód: FORTUNA5000 Forró nyár, forró nyeremények a Tippmix V Sport fogadásain! 2025 nyara nemcsak a hőségről szól, hanem a fantasztikus nyereményekről is! A Tippmix V Sport nyereményjáték során most lehetőséged nyílik akár 6 000 000

tippmixpro bónusz kód 2025 július
Tippmix blog

TippmixPro bónusz kód 2025 július 28 – augusztus 24 között itt található!

  5 000 Ft befizetés nélküli Tippmixpro bónusz ide kattintva! TippmixPRO Bónusz kód: FORTUNA5000   Az idei nyár meglepő fordulatokat hozott a sportfogadás világában, de egy dolog biztos: aki most regisztrál a Tippmixpro oldalon, az nem csak a nyári sportesemények izgalmában merülhet el, hanem egy 5.000 Ft értékű Tippmixpro bónusszal

bet szerencsejáték zrt 5000 ft bónusz
Tippmix blog

Bet Szerencsejáték Zrt. 5000 Ft bónusz 2025. július 28. – augusztus 10. között!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték Fogadj a TippmixPRO-n 5 000 Ft befizetés nélküli bónusszal, regisztrálj itt! Elindult a Bet Szerencsejáték Zrt 5000 Ft Regisztrációs Bónusz Akciója! Ha valaha is gondolkodtál azon, hogy online lottózz, kaparj e-sorsjegyet vagy kipróbáld a Totót, akkor most itt a tökéletes alkalom: állami garanciával, biztonságos játéktérben, ráadásul ajándék

hol nézhető al nassr vs toulouse fc közvetítés
Tippmix blog

Hol nézhető az Al Nassr vs Toulouse FC közvetítés élőben? Tippek a meccsre!

Nézd ÉLŐBEN az Al Nassr vs Toulouse FC közvetítést IDE kattintva! Fogadj a meccsre meccsre 5 000 Ft befizetés nélküli bónusszal itt! Al-Nassr Riyadh – Toulouse FC összecsapása izgalmas barátságos mérkőzésnek ígérkezik 2025. július 30-án. A meccset 17:30-kor (CET) rendezik Ausztriában, Grödig városában, az Untersberg Arénában. A szaúdi sztárcsapat, melynek vezére