shelton - fucsovics

Shelton – Fucsovics élő közvetítés, tippek

(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek

A wimbledoni nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójához érkeztünk, de Fucsovics már az ötödik mérkőzésére készül, hiszen idén alanyi jogon nem volt főtáblás, és át kellett verekednie magát három selejtező körön. Az első két selejtezőmeccsét megnyerte, a harmadikat elvesztette, de a sors szeszélyének köszönhetően mégis bekerült a főtáblára, ahol sikerrel kamatoztatta a füves borításon szerzett tapasztalatát: az első körben legyőzte Kovacevicet. Marci szervája kiemelkedő volt, az első három játszmában nem sikerült őt brékelni (bár a második szettet Kovacevic nyerte tie-breakben), a harmadik játszmában pedig Fucsovics fogadójátéka is sokat javult (6:1). A negyedik játszmában visszaesett a fogadójátéka, de au adogatójátéka még ekkor is sokáig hibátlan maradt (5:5-ig), azonban Kovacevicnek épp a legrosszabb pillanatban sikerült őt brékelnie. A döntő játszmában Marci kivételes mentális erőről tett tanúbizonyságot, és breakhátrányból fordítva 6:4-re megnyerte az ötödik szettet.

Ezután Gaël Monfils következett, és egy kőkemény összecsapás várt rá. Az első játszmában Monfilsnak hat bréklabdája volt, Marci azonban mind a hatot hárította, miközben a saját egyetlen bréklabdáját értékesítette, és 47 perc alatt 6:4-re diadalmaskodott. Ezalatt 1373 métert futott, ami eléggé kifárasztotta, így a második játszmát alig 29 perc alatt simán elvesztette 1:6-ra (itt is 805 métert futott).

A harmadik játszma egy Fucsovics- és két Monfils-breaket hozott, végül 4:6 lett a franciának. 45 percig tartott a játszma, Marci 1200 métert futott, így fáradt lábakkal kezdte a negyedik játszmát, amely rendkívül fordulatosra sikeredett. Marci hozta az első adogatását, aztán rögtön breakelt, majd a második adogatását is nyerte, így 3:0-ra elhúzott. Ezután Monfils lendületbe jött, és 5:3-ra fordított, de Marci kulcspillanatban újabb breaket ért el, így tie-breakre mentette a szettet, amelyet minimális különbséggel, 7:5-re megnyert, kiegyenlítve ezzel az állást. Ez a játszma 1 óra 5 percig tartott, a futott táv 1976 méter volt. Az időt és a megtett távolságot azért emelem ki, mert ezek a tényezők is hozzájárulhattak Fucsovics fáradtságához.

Olyan hosszúra nyúlt a mérkőzés, hogy rájuk esteledett, ezért a döntő játszmát csak másnap reggel tudták befejezni. Ebben Marci 6:4-re bizonyult jobbnak, de teljesen kimerülten érkezik a wimbledoni torna következő fordulójára. Marci nagy küzdő, ezért joggal bízhatunk a tisztes helytállásában, de a továbbjutásra kevés esélyt látok. Shelton a világranglista 10. helyezettje, Marci pedig a 105. helyen áll. Shelton két meccset játszott Wimbledonban, mindkettőt könnyedén, 3:0-ra nyerte, míg Marci már öt mérkőzést vívott, és az utolsó kettőben tie-break is volt, valamint döntő játszmáig jutott.

 


 

Shelton – Fucsovics  tippek, ajánlott fogadási opciók

  • Shelton – Fucsovics H @ 1,45
  • Shelton – Fucsovics  (játékszám hendikep Fucsovics +5,5) V @ 1,55
  • Játékszám több, mint 36,5 @ 1,55 

Shelton – Fucsovics élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a Shelton – Fucsovics közvetítés élőben? Magyar kommentárral a Max platformon, online streaming opcióként pedig a TippmixPRO-n! Regisztrálj most ide kattintva!


 

 

Fotó Készítő: Quality Sport Images Forrás: Getty Images

 


 

Picture of Barney

Barney

5 x 1 000 Ft fogadás után 5 x 2 000 Ft INGYENES fogadás vár!

További sportfogadási tartalmak

hol nézhető rb salzburg vs ftc közvetítés
Tippmix blog

Hol nézhető a RB Salzburg vs FTC közvetítés élőben? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Akár 10 000 Ft INGYENES fogadás új regisztrálóknak! *Feltételek érvényesek! Bónuszkód: FORTUNA10000 2025 október 23-án csütörtökön újabb Európa Liga-csoportmérkőzésre kerül sor: Salzburg vs FTC meccset rendeznek. A találkozó fontosságát jelzi, hogy a magyar bajnok jelenleg 4 ponttal, a csoport 3. helyén áll, míg a hazaiak pont

real madrid vs juventus
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a Real Madrid – Juventus BL meccset!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Akár 10 000 Ft INGYENES fogadás új regisztrálóknak! *Feltételek érvényesek! Bónuszkód: FORTUNA10000 A mai játéknap csúcspárharca érkezik: Real Madrid – Juventus, kezdés 21:00 (CEST). Ha azonnal a lényeg kell, itt a gyors összefoglaló. Real Madrid – Juventus közvetítés röviden TV (Magyarország): Sport2 Online (legális stream): RTL+

eintracht frankfurt vs liverpool fc
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a Frankfurt – Liverpool mai BL meccset!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Akár 10 000 Ft INGYENES fogadás új regisztrálóknak! *Feltételek érvényesek! Bónuszkód: FORTUNA10000 A Bajnokok Ligája csoportkör egyik legvártabb meccse jön ma este: Eintracht Frankfurt – Liverpool, kezdés 21:00 (CET). Ha csak az érdekel, hol és hogyan nézhető, itt a lényeg röviden: Liverpool BL Közvetítés röviden TV

galatasaray vs bodö glimt
Tippmix blog

Hol nézhető a Galatasaray vs Bodö Glimt közvetítés élőben? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Akár 10 000 Ft INGYENES fogadás új regisztrálóknak! *Feltételek érvényesek! Bónuszkód: FORTUNA10000 Látványos összecsapásra készülhetnek a labdarúgás rajongói: 2025. október 22-én, szerdán 18:45-től a Bajnokok Ligája csoportkörében Galatasaray – Bodö Glimt meccset rendeznek az isztambuli Rams Parkban. A Galatasaray 4-2-3-1-es felállással várja a mérkőzést, Uğurcan Çakır

lottózó nyitvatartás október 23 - hol van nyitva lottózó ma
Tippmix blog

Lottozó nyitvatartás október 23.-án – Hol van nyitva lottozó ma?

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Akár 10 000 Ft INGYENES fogadás új regisztrálóknak! *Feltételek érvényesek! Bónuszkód: FORTUNA10000 Friss (2025.10.20.) hivatalos tájékoztatás alapján a Szerencsejáték Zrt. saját üzemeltetésű értékesítőhelyei 2025. október 23-án (csütörtök) zárva tartanak.A jó hír: a játék- és fogadási rendszerek ezen a napon is működnek, így interneten és SMS-ben gond

sporting vs olympique de marseille
Tippmix blog

Hol nézhető a Sporting vs Olympique de Marseille közvetítés élőben? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Akár 10 000 Ft INGYENES fogadás új regisztrálóknak! *Feltételek érvényesek! Bónuszkód: FORTUNA10000 2025. október 22-én (szerda) 21:00-kor rendezik az UEFA Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulóját, melyen a Sporting CP a portugáliai Lisszabonban, a 52 095 férőhelyes Estádio José Alvaladéban fogadja az Olympique de Marseille-t. Ez a találkozó