Roma – Sassuolo élő közvetítés, tippek

 

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x)

Fogadj a Roma – Sassuolo meccsre itt!

 

Az olasz labdarúgás téli szünetének záróakkordja karácsony másnapjára, tavaly december 26-ra esett, ami után a Serie A csapatai visszatértek a pályára, hogy folytassák ádáz küzdelmüket az áhított helyezésekért. A futballban a számok nem hazudnak, ugyan olykor meglehetősen felszínes képet festenek – mégis, a közelmúlt történéseiből levonható következtetések nem hagyhatók figyelmen kívül.

A Roma három bajnoki mérkőzésen van túl az ünnepek óta: kétszer magabiztosan győztek, előbb 3-1-re a Genoa, majd 2-0-ra a Lecce ellen, miközben mindkét találkozón szinte végig uralták a játékot. Meglehet, a kritikus hangok rögtön rávágják, hogy mindkét ellenfél a középmezőny, sőt inkább az alsóház képviselője, ám az örök igazság: „A kicsik ellen is meg kell nyerni a meccset.” Rááadásul a Sassuolo ugyanez a szint lesz.  A Roma nemcsak megnyerte, hanem demonstratív fölénnyel tette mindezt. Ellenben az Atalanta elleni 1-0-s vereség első ránézésre akár csalódást is kelthetne, ha nem tudnánk, milyen átalakuláson ment keresztül a bergamói csapat. Az Atalanta megtáltosodott a  novemberi menedzserváltás követően (Juric-Palladino csere), hiszen Raffaele Palladino irányítása alatt a csapat győzelmi aránya 18%-ról 57%-ra nőtt a Serie A-ban. Az ellenük elszenvedett 1-0-s vereség nem ciki, mások is szenvedni fognak Bergamóban és a roma mutatott játék nem volt kilátástalan.

Ha a Sassuolo teljesítményét vizsgáljuk, már kevésbé találunk okot az optimizmusra. Három meccs, nulla győzelem: két döntetlen (Bologna, Parma) és egy sima, 0-3-as vereség a Juventus ellen, amely kimondva-kimondatlanul a Roma szintjét képviseli. Nem túlzás azt mondani: jelen állás szerint a Sassuolo inkább botladozik, mintsem szárnyal, és még a szerencse sem fogja a kezét. Persze, a futballban ismert a mondás, hogy „soha ne becsüld le az ellenfelet”, de a statisztikák alapján nehéz elképzelni, hogy most törne meg a jég, főleg, ha hozzávesszük, hogy a Roma játékban és eredményekben is magabiztosabbnak tűnik.

Ezeket a közelmúltbéli statisztikákat figyelembe véve egyértelműen a Roma győzelemre számíthatunk, engem a több gólos siker sem lepne meg.

Roma – Sassuolo tippek, ajánlott fogadási opciók

  • Roma – Sassuolo (AH -1,0) H @2,19
  • Gólszám – Rendes játékidő tartomány: 2-3 @1,93

 


 

Roma – Sassuolo fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók

  • AS Roma győzelme (1X2) @ 1,59
  • Döntetlen (1X2) @ 3,60
  • Sassuolo győzelme (1X2) @ 5,74

 


#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x)

Fogadj a TippmixPro-n ide kattintva!

18+ | Játssz felelősséggel! | A szerencsejátékban 18 éven felüli sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével! Kérje bejegyzését a játékosvédelmi nyilvántartásba!


 

Roma – Sassuolo élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a Roma – Sassuolo közvetítés élőben? Magyar kommentárral a Mach4-en szombaton 18:30-tól!

  • Közvetítés: Mach4
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
  • Játékvezető: Marcenaro M. (Ita)
  • Helyszín: Stadio Olimpico (Róma)
  • Befogadóképesség:71 000

 


 

 

 


Kép beszerzése: gettyimages.com | Engedély adatai
Készítő: Paolo Bruno Forrás: Getty Images
Szerzői jog: 2022 Getty Images
Picture of Barney

Barney

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Regisztrálj a TippmixPRO-ra a folyamatos bónuszok, promóciókért!

További sportfogadási tartalmak

Iratkozz fel most!
Ingyenes tippek, promók, exkluzív bónusz ajánlatok és akár Befizetés nélküli Bónuszok a jövőben!
Bármikor leiratkozhatsz.