(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek
A Klubvilágbajnokság nyolcaddöntőinek utolsó negyedéhez érkeztünk, ahol eddig, mintha a futball istenei különös szeszélyességgel játszanának velünk, a hat mérkőzésből három is döntetlenre végződött, méghozzá olyan párosításokban, mint a Botafogo–Palmeiras, a Chelsea–Benfica, illetve a Manchester City–Al Hilal összecsapások, ahol kilencven percnyi kemény küzdelem után sem született végső döntés, sőt, emellett kétszer is előfordult, hogy a papírformát meghazudtolva, az esélytelenebbnek tartott csapat, vagyis az Al Hilal és a Fluminense, továbbjutott, ráadásul utóbbi gárdának ehhez még hosszabbításra sem volt szüksége, ami jól mutatja, mennyire kiegyenlítetté vált napjainkra a nemzetközi klubfutball mezőnye.
E tapasztalatokból, amelyek kétségkívül rávilágítanak arra, hogy a favorit szerep már korántsem jelent biztos továbbjutást, s hogy nem érdemes vakon minden alkalommal a nagyágyúk győzelmére fogadni, kiindulva tekinthetünk a Real Madrid és a Juventus küszöbön álló párharcára, amelyben két patinás klub találkozik egymással, akik – bár történelmük tele van dicsőséggel – jelenleg egyaránt átmeneti időszakokat élnek meg, hiszen csapatépítési folyamataik még javában zajlanak. A Juventusnál ez a megújulás már a múlt év tavaszán kezdetét vette Igor Tudor kinevezésével, míg a Real Madridnál csak az idei nyáron indult el az átalakulás, amikor Xabi Alonso a gárda újjáépítésének felelőseként vette át a stafétát.
Érdekes, sőt némileg érthetetlen módon – tekintettel arra, hogy a két csapat teljesítménye között semmiképpen sem mondható, hogy zongorázni lehetne a különbséget – az este mérkőzésére a fogadóirodák 1,87-es szorzóval kínálják a Real Madrid győzelmét, míg a döntetlen 3,90-es, a Juventus sikere pedig 4,50-es szorzóval kecsegtet, holott ha az olaszok eddigi meccseit nézzük, egyetlen gyenge mérkőzésüket a Manchester City elleni 2–5 hozta, ellenben a másik két ütközetükön 9–1-es gólkülönbséget értek el, miközben a Real Madridnak sem sikerült makulátlanra minden csoportmeccse – gondoljunk csak az Al Hilal elleni döntetlenre, amelyre aligha lehetnek büszkék a spanyol fővárosiak.
Ennek a fényében, akárhogy is nézzük, szoros, éles taktikai párharcra számíthatunk, ahol a döntetlen kimenetel bátran ajánlható a kockázatkeresőknek, s ha valaki olasz szimpátiával nézi a találkozót, a Juventus hendikeppel támogatott győzelme tűnik logikus választásnak, míg a Real híveinek, különösen azoknak, akik hisznek Vinícius Junior varázslatos játékában, érdemes lehet a brazil csillag góljára fogadni, hiszen a jelek szerint az amerikai lelátókon sokkal kevesebb rasszista atrocitás éri, mint Spanyolországban, emiatt felszabadultabban, örömtelibben futballozik, s a közönség tapsai között lép pályára, amely inspirálóan hat a teljesítményére. Mindezeket figyelembe véve a Real Madrid és a Juventus összecsapása nem csupán a múltjuk miatt lesz izgalmas, hanem azért is, mert egy új korszak hajnalán mindketten bizonyítani szeretnék: képesek alkalmazkodni és újra az európai elit élére törni.
Real Madrid – Juventus tippek, ajánlott fogadási opciók
- Real Madrid – Juventus DNB2 @ 3,14
- Real Madrid – Juventus X @ 3,90
- Real Madrid – Juventus X2 @ 2,01
- Real Madrid – Juventus(AH +1,0) V @ 1,58
- Vinícius Junior szerez gólt a rendes játékidőben @ 2,55
Real Madrid – Juventus élő közvetítés, mérkőzés infók
Hol nézhető a Real Madrid – Juventus mérkőzés? Magyar kommentárral az M4 Sport TV-n, online streaming opcióként pedig a M4 Sport+ -on meg DAZN felületén kedden 21:00-tól!
- Közvetítés: M4 Sport, DAZN, M4 Sport+
- Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
Fotó: New York times



