psg - atletico madrid

PSG – Atletico Madrid élő közvetítés, tippek

Ezen a meccsen, azért ajánlom a döntetlen opciót 4,00-as szorzóért, mert itt két nagyon egyforma játékerőt képviselő csapat küzd. Ugyan a párizsiak megnyerték a BL-t, de erre szerintem az Atl. Madrid is meglett volna minden esélye, ha nem esnek ki a Real ellen egy nyilvánvalóan rossz bírói döntés miatt. (csak érdekességképp az eset precedenst teremtett és azóta már szabályt is módosított az UEFA)

Koraibb BL búcsú miatt a spanyol csapat egy árnyalattal pihentebb és talán éhesebb is a sikerre, mert az Atl. Madrid bronz érmet szerzett a bajnokságban és kupában is „csak” az elődöntőig menetelt. [a későbbi kupagyőztes és bajnok Barcelona állította meg]. Paris SG ellenben minden megnyert bajnokságot kupát és BL-t, ami egyrészt tükrözi a játékerejüket, másrészt könnyen jóllakottá teheti őket. 

Ezenfelül van egy játékos, aki mellett nem lehet szó nélkül elmenni ezen a találkozón. Ő Antoine Griezmann. Gyerekként lányos külsője és testalkata miatt minden francia klub eltanácsolta és végül a spanyol Real Sociedad utánpótlásában kötött ki.  Itt megkapta a bizalmat, amit meg is hálált, hiszen a Zidane utáni M’bappé előtti francia válogatott legfényesebb csillagává vált. A válogatottól idén az EB után vonult vissza. Ő volt a motorja a 2018-ban VB-t nyert spanyol csapatnak. Nyilván már egyetlen francia klubnak sem kell bizonyítania a tehetségét ettől függetlenül én biztosra veszem, hogy extra motivációval lép pályára.



Paris SG – Atl Madrid tippek,
ajánlott fogadási opciók

  • Paris SG – Atl Madrid V @ 4,00
  • Paris SG – Atl Madrid DNB2 @ 2,95
  • Antoine Griezmann bármikor gólt szerez @ 4,25
  • Antoine Griezmann bármikor gólpasszt ad @ 6,25

 


PSG – Atletico Madrid élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a PSG – Atletico Madrid közvetítés élőben? Magyar kommentárral az Duna World-ön, online streaming opcióként pedig az M4 Sport + és a DAZN felületén vasárnap 21:00-tól!

  • Közvetítés: Duna World, M4 Sport+, DAZN
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO

     


 

 

Fotó Készítő: Lars Baron | Forrás: Getty Images

 


 

Picture of sportfortuna.com

sportfortuna.com

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Regisztrálj a TippmixPRO-ra a folyamatos bónuszok, promóciókért!

További sportfogadási tartalmak

ftc vs kisvárda
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a mai Fradi – Kisvárda meccs közvetítését a TV-ben és Online!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Itt nézheted ÉLŐBEN a mai Frai – Kisvárda meccs közvetítését! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Van az a vasárnap délutáni focihangulat, amikor az ember már a meccs előtt érzi, hogy nem csak három pont a tét, hanem a lendület,

tippmixpro adventi bónuszkód befizetési bónusz
Tippmix blog

2. Tippmixpro Adventi Bónuszkód: 50% befizetési bónusz 7 500 Ft-ig!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Tippmixpro Adventi bónuszkód: ADVENT2 – 50% befizetési bónusz 7 500 Ft-ig! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Az adventi hétvégék idén a Tippmixpro-n tényleg extra hangulatot kapnak: minden hétvégén más befizetési bónusz nyílik meg, így ha szereted a jól időzített

újpest vs zalaegerszegi te fc
Tippmix blog

Hol nézhető az Újpest vs Zalaegerszeg közvetítés? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Nézd ÉLŐBEN a Újpest vs Zalaegerszeg közvetítést itt! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Van az a vasárnap esti NB I-es hangulat, amikor nem kell világsztár, hogy meglegyen a tét. Elég egy telt(ebb) Szusza, egy feszült középmezőny, és két csapat,

napoli - juventus
Tippmix blog

Hol nézhető a Napoli vs Juventus közvetítés? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Fogadj a Napoli vs Juventus meccsre itt! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Van az a Serie A-meccs, amit akkor is beír az ember a naptárba, ha épp fogadalmat tett, hogy ezen a hétvégén „csak lazán nézek focit”. A Napoli

forma 1 abu dhabi nagydíj 2025
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a Forma 1 Abu Dhabi Nagydíj közvetítését! M4 Sport élő és TV!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) 5000 Ft INGYENES fogadás vár a Forma 1 Abu Dhabi Nagydíjra! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Az F1-szezon fináléja mindig különleges, de 2025-ben az Abu Dhabi Nagydíj tényleg mindent visz: a Yas Marina Circuit fényei alatt három világbajnoki esélyes

borussia dortmund vs hoffenheim
Tippmix blog

Hol nézhető a Borussia Dortmund vs Hoffenheim közvetítés? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Nézd ÉLŐBEN a Borussia Dortmund vs Hoffenheim közvetítést itt! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Vannak meccsek, amelyeknél már a kezdés előtt érezni lehet a levegőben a feszültséget. A Borussia Dortmund – Hoffenheim pontosan ilyen. Nem azért, mert „klasszikus rangadó”,

Iratkozz fel most!
Ingyenes tippek, promók, exkluzív bónusz ajánlatok és akár Befizetés nélküli Bónuszok a jövőben!
Bármikor leiratkozhatsz.