Féltávnál lévén a brazil bajnokságban, a Palmeiras SP 22 pontot tudhat magáénak, míg a Botafogo csupán 18 egységet gyűjtött össze, s eme négy pontos differencia bizonyára visszaköszön a mérkőzés esélyszámaiban is. Mindazonáltal véleményem szerint, ez a négy bajnoki pont nem tekinthető oly mértékben szignifikánsnak, hogy önmagában meghatározza a két együttes közötti erőviszonyokat. Ami Brazíliában történt, az, maradjon is Brazíliában, magam részéről pedig inkább a Klub-világbajnokság tanulságait tartom iránymutatónak.
Ott ugyanis a Palmeiras SP a leggyengébb kvartettbe került besorolásra, s az első találkozón egy gól nélküli döntetlent játszott az európai középmezőnyhöz tartozó Portóval – mindazonáltal a lehetőségek alapján akár diadalt is arathattak volna. Ezt követően magabiztos fölénnyel verték az egyiptomi bajnokot, majd a veterán Barcelona-játékosokkal felálló Miami ellen kétgólos hátrányból egyenlítettek ki, így 2–2-es döntetlennel zárva az ütközetet. Bár ez nem nevezhető gyenge teljesítménynek, két döntetlen is játszottak, annak ellenére, hogy igazán értékmérő, karaktert próbáló összecsapásuk még nem volt.
A túloldalon viszont a Botafogo a Klub-világbajnokság legnehezebb csoportjába nyert beosztást. Nyitányként magabiztos győzelmet arattak a grunge szülőhazájának büszkesége, a Seattle Sounders felett: korán megszerezték a vezetést, majd növelték előnyüket, s bár az amerikaiak a végjátékban még szépíteni tudtak, a győzelmük nem forgott veszélyben. A folytatásban a világ jelenlegi legjobbjának tartott, Bajnokok Ligája-címvédő Paris Saint-Germain volt az ellenfél, és a Botafogo úgy nyert 1–0-ra, hogy a franciák számítottak az összecsapás fő esélyesének. „A Botafogo nagyon szervezetten és egységesen védekezett, s ezúttal nem igazán tudtunk komoly gólhelyzeteket kialakítani. A bajnokságban és a Bajnokok Ligájában sem tapasztaltunk ilyen kimagasló defenzív munkát ellenünk az idény során, szóval valóban akadnak kihívásai ennek a tornának. Támadásaikban is hatékonynak bizonyultak, csak elismeréssel szólhatok teljesítményükről!” – ezek voltak Luis Enrique, a világ talán egyik legelismertebb szakvezetőjének szavai a találkozót követő sajtóértekezleten.
Jómagam ezt csupán annyival egészíteném ki, hogy az idei évadban még egyetlen olyan együttest sem láttam, amely ennyire harmonikusan és gördülékenyen vált át a védekező szituációból támadó hadműveletbe. (mivel sport elemzőként keresem a kenyerem láttam egy pár meccset ).
A Botafogo középpályája rendkívül impulzív, s a csatársorban is jelentős sebességpotenciál rejlik, miközben a védelmi és középpályás szekció sem rest olykor hosszú és filigrán passzokkal operálni, ami azt eredményezi, hogy akár néhány labdaérintéssel is képesek eljutni a saját kapujuk előteréből az ellenfél gólvonaláig. Oly mértékben meggyőző volt a brazil csapat játéka, hogy számomra ők váltak a torna titkos favoritjává, akik akár a végső diadalra is esélyt tarthatnak maguknak – s mindezt nem pusztán a pillanatnyi forma, hanem a kollektíva kivételes játékintelligenciája és taktikai érettsége okán mondom.
Az utolsó fordulóban, amikor is a jelentős presztízsértékkel bíró, komoly játékerőt felvonultató Atlético de Madrid gárdájával találkoztak, a Botafogo szakmai stábja stratégiai megfontolásból nem a legerősebb, kvázi optimális kezdőcsapatot delegálta a pályára, hiszen a csoportkör rendkívül összetett kalkulusai szerint egy szűk arányú vereség sem kompromittálta volna érdemben továbbjutási esélyeiket. Véleményem szerint a mérkőzésen is markánsan érvényesült a brazil együttes prekoncipiált meccstaktikája, és az 1-0-s, minimális különbségű eredményt a lefújást követően valamennyi érintett fél rezignáltan, ám különösebb frusztráció nélkül konstatálta.
Összegzés gyanánt elmondható, hogy – minden objektív és szubjektív paramétert figyelembe véve – a Botafogo kollektívája jelenleg egyértelműen superior minőséget képvisel, ennek ellenére a bukmékerek, illetve a piac formálói underdog pozícióban pozicionálják őket, ami prognosztizálhatóan kiváló fogadási potenciált generál, különösképpen, ha a hendikepes opciók gondos megfontolásával élünk.
