Paks – FTC élő közvetítés, tippek

 

Fogadj a meccsre 5 000 Ft Befizetés nélküli bónusszal ide kattintva!

(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek

Paks – FTC tippek és elemzés Barney-tól: Kiindulva a Ferencváros Puskás ellen tanúsított attitűdjéből könnyen lehet úgy mennek ki idegenben jó az X. Ez az eredmény ugyanis biztosítaná, hogy továbbra is saját kezükben maradjon a bajnoki cím sorsa. Az utolsó előtti fordulóban a Fehérvárt fogadják hazai pályán, ahol a jelenlegi állapotokat tekintve a győzelem szinte garantált, majd az utolsó körben Győrbe látogatnak. Bár az a meccs elsőre nehéznek tűnik, könnyen lehet, hogy addigra a győriek számára már tét nélküli lesz a találkozó.

A fogadóirodák szorzói azonban nem igazán tükrözik a két csapat közelmúltbeli eredményeit. Az elmúlt öt egymás elleni mérkőzésből a Fradi csupán egyet tudott megnyerni, míg négy alkalommal vereséget szenvedett. Ez alapján nem tűnik akkora favoritnak, mint ahogy azt sokan gondolják. Mindkét csapat remek formában van, sőt, mindkettő kiemelkedően jó teljesítményt nyújt az NB1 mezőnyében, hiszen a harmadik helyezett fogadja az elsőt. Ez önmagában garancia arra, hogy egy komoly, harcos küzdelemnek lehetünk szemtanúi.

A Paksnál mindenképpen ki kell emelni a hazai pálya előnyét, amely mindig hozzáadott értéket jelent a csapat számára. Emellett van egy ihletett formában játszó, tapasztalt és rendkívül tehetséges Böde Dánieljük, aki egyrészt vezeti a góllövőlistát, másrészt a Fradi ellen bizonyosan kettőzött erővel fog hajtani. Böde különleges helyet foglal el a szurkolók szívében, hiszen szép éveket töltött a IX. kerületben, ahol 201 meccsen 89 gólt szerzett. Az FTC szakmai stábja azonban 2019-ben úgy döntött, hogy túlkoros a koncepciójukhoz, így Böde elbúcsúzott a csapattól. Azóta rendre bizonyít, hogy hiba volt őt leírni, hiszen lejátszott 185 meccset, melyeken 49 gólt szerzett. A mostani idények különösen jónak nevezhető, mert 18 góljával vezeti a mesterlövészek listáját. A legutóbbi két Fradi elleni bajnokin is remekelt a Paks színeiben: az utolsó mérkőzésen két gólt szerzett, az utolsóelőttin egyet. Ha a sorozat folytatódik, könnyen lehet, hogy most egy mesterhármast is láthatunk tőle.


 

Paks – Ferencváros tippek, ajánlott fogadási opciók

  • Böde Bármikor gólt szerez @ 3,10
  • Paks – FTC (Döntetlen) @ 4,00 

 

Paks – Fradi esélyek, fogadási oddsok, egyéb opciók

  • Paks győzelme (1X2 – korai kifizetés) @ 3,48
  • Döntetlen (1X2) @ 4,00
  • FTC győzelme (1X2 – korai kifizetés) @ 2,00 


Paks – Ferencvárosi TC forma, hiányzók, statisztikák

 

Paks utolsó 5 mérkőzése: 3 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség – Tabella: 3.

FTC utolsó 5 mérkőzése: 4 győzelem, 1 döntetlen – Tabella: 1.

Paks – Ferencváros H2H statisztika: Már számtalanszor találkoztak a felek, az utóbbi öt mérkőzésükön 4 Paks győzelem, és 1 Fradi siker született.

 


Paks – FTC tippmix tipp az AI-tól!

FIGYELEM! Ez egy teszt időszak ahol az AI által kaphattok egy kis összefoglalót és tippet a mérkőzésekre! Az itt leírt információk pontosságáért és a mérkőzés kimenetelére való tippelésért nem vállalunk felelősséget!

A Paks és a Ferencváros május 10-i NB I-es rangadója kulcsfontosságú lehet a bajnoki cím szempontjából. A Fradi jelenleg 60 ponttal vezeti a tabellát, míg a Paks 55 ponttal a harmadik helyen áll. A tolnaiak győzelme esetén 2 pontra csökkenne a különbség, így a mérkőzés mindkét fél számára kiemelt jelentőséggel bír.

A Paks hazai pályán erős formát mutat: az utóbbi három hazai bajnokiján két győzelem és egy döntetlen a mérlege, többek között legyőzték a Nyíregyházát és döntetlent játszottak a Puskás Akadémiával. A csapat támadójátéka hatékony, különösen a beadásokból és a második labdák megszerzéséből származó helyzetekben, amit Bognár György taktikája is támogat. A Paks az NB I egyik legtöbb beadással próbálkozó csapata, és ezekből gyakran veszélyes helyzeteket alakítanak ki.

A Ferencváros ugyan vezeti a bajnokságot, de az utóbbi időszakban ingadozó teljesítményt nyújtott: a legutóbbi három bajnokiján két döntetlent játszott (Puskás Akadémia, Győri ETO) és egy győzelmet aratott (MTK). Az FTC idegenbeli formája is változó, ami kihívást jelenthet számukra a Paks otthonában.

Az egymás elleni mérleg is a Paks mellett szól: az utóbbi három találkozójukon a Paks két győzelmet aratott és egy döntetlent játszott a Fradi ellen.

Tipp: Paks vagy döntetlen (1X) @ 1,85

 



Paks – FTC élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a Paks – FTC meccs élő közvetítése? Magyar kommentárral a M4 Sport TV-n, szombat este 19:30-tól!

  • Közvetítés: M4 Sport
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
  • Játékvezető: Bogár M. (HUN)
    Helyszín: Fehérvári úti stadion (Paks)
    Befogadóképesség: 6 572

     


 

 

Fotó: Getty Images

 


 

5 000 Ft befizetés nélküli bónusz!

További tartalmak

győr vs rapid wien
Tippmix blog

Hol nézhető a Győr vs Rapid Wien közvetítés élőben? Tippek a meccsre!

  Fogadj a Győr vs Rapid Wien meccsre 5 000 Ft befizetés nélküli bónusszal itt! TippmixPRO Bónuszkód: FORTUNA5000 Egy egész ország kíváncsi várakozással tekint a Győri ETO – SK Rapid Wien Konferencia Liga-selejtező döntőjének első mérkőzésére. A tét óriási: a párharc győztese bejut az Európa Konferencia Liga főtáblájára, így a

tippmixpro 5000 ft ingyenes fogadás a győr - rapid wien meccsre
Tippmix blog

Tippmixpro 5000 Ft ingyenes fogadás a Győr – Rapid Wien meccsre!

  Tippmixpro 5000 Ft befizetés nélküli bónusz ide kattintva! TippmixPRO Bónusz kód: FORTUNA5000 A Tippmixpro ismét különleges akcióval várja a sportfogadókat! A 2025. augusztus 21-én megrendezésre kerülő Győr – Rapid Wien Európai Konferencia Liga selejtező mérkőzésre most exkluzív bónuszajánlat érhető el: fogadj legalább 5.000 Ft értékben, és kapsz egy 5.000

észak macedónia vs magyarország közvetítés
Tippmix blog

Hol nézhető az Észak Macedónia vs Magyarország közvetítés élőben? Tippek a meccsre!

Nézd ÉLŐBEN az Észak Macedónia vs Magyarország közvetítést ide kattintva! Fogadj az Észak Macedónia – Magyarország  meccsre 5000 Ft befizetés nélküli bónusszal itt! TippmixPRO Bónuszkód: FORTUNA5000 Izgalommal teli várakozás övezi a Észak-Macedónia – Magyarország férfi kosárlabda-mérkőzést, amely a 2027-es világbajnokság európai selejtezőjének második szakaszában kerül megrendezésre. A magyar kosárszurkolók tűkön

hell boxing kings 2025 meccsek, közvetítés, jegyek, versenyzők, fogadás
Tippmix blog

Hell Boxing Kings 2025 meccsek, versenyzők és fogadási tippek

  Fogadj a Hell Boxing Kings 2025 meccsekre 5000 Ft befizetés nélküli bónusszal itt! TippmixPRO Bónuszkód: FORTUNA5000   A HELL Boxing Kings 2025 az év egyik legjobban várt ökölvívó eseménye Magyarországon. A gála 2025. augusztus 23-án kerül megrendezésre Budapesten, és kilenc izgalmas mérkőzést vonultat fel, köztük visszavágókat és celebküzdelmeket. Az

hell boxing kings 2025 meccsek, közvetítés, jegyek, versenyzők, fogadás
Tippmix blog

Hell Boxing Kings 2025 közvetítés, időpont, helyszín és jegyek

  Fogadj a Hell Boxing Kings 2025 meccseire 5000 Ft befizetés nélküli bónusszal itt! TippmixPRO Bónuszkód: FORTUNA5000 A Hell Boxing Kings 2025 gálát 2025. augusztus 23-án, szombaton rendezik meg. A helyszín a budapesti Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont, ahová több ezer nézőt várnak. Az esemény 19:00-kor kezdődik, de érdemes korábban

fenerbahce vs benfica
Tippmix blog

Hol nézhető a Fenerbahce vs Benfica közvetítés élőben? Tippek a meccsre!

  Fogadj a Fenerbahce vs Benfica meccsre 5 000 Ft befizetés nélküli bónusszal itt! TippmixPRO Bónuszkód: FORTUNA5000 A 2025. augusztus 20-án (szerda) 21:00-kor kezdődő Fenerbahce–Benfica BL-selejtező visszavágó óriási tétre megy: a továbbjutó csapat bejut a Bajnokok Ligája csoportkörébe, a vesztes fél csak az Európa Liga főtábláján folytatja. Két  világszínvonalú klub