napoli - pisa

Napoli – Pisa élő közvetítés tippek

 

(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek

Fogadj a Napoli – Pisa meccsre ide kattintva!

Napoli – Empoli: Papírforma összecsapás az olasz élvonalban? Nagyon úgy  tűnik, hogy a címvédő újabb magabiztos győzelmére készülhet.

Az olasz labdarúgó-bajnokság aktuális fordulójában különösen egyoldalúnak tűnő mérkőzésre kerül sor, hiszen a tavalyi másodosztályú második, a Pisa látogat a tavalyi elsőosztályú bajnokhoz, a Napolinhoz. A totójátékosok számára ez igazi „országos egyes” – aligha lehet kétségünk afelől, hogy a hazai csapat a toronymagas esélyes. És va jelenlegi formák és statisztikák is ezt támasztják alá.

A Pisa idei szereplése egyelőre nem túl meggyőző. Az első három fordulóban egyetlen győzelmet sem sikerült szerezniük. Az Atalanta elleni 1-1-es döntetlen még elfogadható rajt volt, de ezt követően két egymás utáni vereség következett: előbb a Roma, majd az Udinese ellen kaptak ki 1-0-ra. Habár a védelem stabilnak mondható, hiszen mindössze három gólt kaptak ennyi mérkőzésen, a támadójátékuk annál gyengébb, hiszen mindössze egyetlen alkalommal tudtak betalálni.

Ezzel szemben a Napoli úgy kezdte a szezont, ahogyan az egy bajnokhoz illik. Az első három bajnokin százszázalékos teljesítményt nyújtottak: 2-0-ra verték a Sassuolót, 1-0-ra a Cagliarit, majd magabiztos 3-1-es sikert arattak a Fiorentina ellen. A védelem sziklaszilárd, a támadók pedig bármikor képesek meccset eldönteni. Bár a csütörtöki BL-mérkőzésen vereséget szenvedtek, ez inkább csak átmeneti fáradtságot okozhat, semmint tartós visszaesést.

A két csapat között minimum kétgólos különbség várható, hacsak nem történik valami egészen rendkívüli.


 

Napoli – Pisa tippek, ajánlott fogadási opciók

  • Napoli – Pisa H @1,34
  • Napoli – Pisa (AH -1,0) H @1,43
  • Napoli – Pisa (AH -1,5) H @2,00

Napoli – Pisa élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a Napoli – Pisa közvetítés élőben? Magyar kommentárral az Aréna4 TV-n és a Net4-en hétfőn 20:45-től!

  • Közvetítés: Aréna4
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
  • Játékvezető: Crezzini V. (Ita)
  • Helyszín: Stadio Diego Armando Maradona (Nápoly)
  • Befogadóképesség: 54 726

 


 

 

 


Kép beszerzése: gettyimages.com | Engedély adatai
Készítő: Aerial_Views Forrás: Getty Images
Picture of Barney

Barney

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Regisztrálj a TippmixPRO-ra a folyamatos bónuszok, promóciókért!

További sportfogadási tartalmak

Iratkozz fel most!
Ingyenes tippek, promók, exkluzív bónusz ajánlatok és akár Befizetés nélküli Bónuszok a jövőben!
Bármikor leiratkozhatsz.