MTK – FTC élő közvetítés, tippek

 

Az NB I 23. fordulójában hagyományos örökrangadót rendeznek a Hidegkuti Nándor Stadionban: a tabella kilencedik helyén álló MTK Budapest látja vendégül a 40 pontos, címvédő Ferencvárost.

A kék-fehér együttes 22 mérkőzés után 7 győzelmet, 4 döntetlent és 11 vereséget jegyez, gólkülönbsége 41–48 és mindössze 25 pontot szerzett. A zöld‑fehérek ezzel szemben 12 győzelemmel, 4 döntetlennel és 6 vereséggel 40 pontnál járnak, 41 lőtt és 24 kapott góllal, így a vendégek a bajnoki címért küzdő Győr mögött második helyen állnak. egyik csapat sincs különösebben jó formában az  MTK 4 meccse nyeretlen, de pihentebb és egy döntetlenből érkezik, a Fradi két vereségből és egy bulgáriai vesztes  kirándulásból érkezik.

A fradiban sérülés miatt Stefan Gartenmann vélehtőleg nem áll rendelkezésre. A lehetséges forgatókönyvek közül a legvalószínűbb, hogy a vendégek kihasználják a széleken Duah és Zachariassen gyorsaságát, gyorsan vezetést szereznek, és 2–0 vagy 3–1 arányban behúzzák a meccset. Nem várok sok gólos Fradi sikert, de a szoros vendég győzelemben szinte biztos vagyok. Az MTK frissessége és motivációja érvényesül meg fogja nehezíteni a jobb játékosállományból álló 9. kerületiek dolgát és vélhetőleg legalább 1 gólt szerezzenek. A hazai gólszerzés már csak, azért is valószínű, mert 2026-ban eddig minden tétmeccsen szereztek gólt és Fradi védelme nem sebezhetetlen.

Szerezz akár 50 000 Ft sportfogadás bónuszt 3 lépcsőben, regisztrálj ide kattintva!

10 000 Ft befizetési bónusz a FORTUNA10000 bónuszkóddal, ide kattintva!

 

MTK – FTC tippek, ajánlott fogadási opciók

  • MTK -FTC 2 @ 1,62
  • Mindkét csapat szerez gólt – Rendes játékidő @ 1,57
  • Gólszám – Rendes játékidő 3,0 felett @ 1,83

 


MTK – FTC élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a MTK – FTC közvetítés élőben? Magyar kommentárral az M4-en HÉTFŐ 20:00-tól!

 


Kép beszerzése: gettyimages.com | Engedély adatai
Készítő: Laszlo Szirtesi Forrás: Getty Images
Szerzői jog: 2025 Laszlo Szirtesi
Picture of Barney

Barney

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Regisztrálj a TippmixPRO-ra a folyamatos bónuszok, promóciókért!

További sportfogadási tartalmak

TippmixPro bónuszkód 2026-ban FORTUNA10000
Blog

TippmixPro bónuszkód 2026-ban: FORTUNA10000

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) TippmixPro bónuszkód 2026-ban: FORTUNA10000 Ha 2026-ban új TippmixPro regisztráción gondolkodsz, van egy egyszerű, könnyen átlátható ajánlat: az első befizetésedhez 100% bónuszt kaphatsz, ha ezen a feljogosító