Két olyan csapat találkozik, amelyik nem véletlenül jutott el idáig, és egyik sem arról híres, hogy odavágón már az első húsz percben önként rohan bele a darálóba. A párharc első felvonását Mainzban rendezik, és az egész szituációnak erős „előbb ne kapjunk gólt, aztán majd meglátjuk” szaga van. A Mainz mellett szól a hazai pálya és az, hogy a MEWA Arénában nem könnyű vendégként túlélni, a németek december eleje óta nem kaptak ki otthon, vagyis nem valami törékeny kis porceláncsapatról beszélünk.
A franciák szintén komoly veretlenségi sorozattal jönnek, és az egész szezonjukból az süt, hogy ez a csapat kifejezetten kellemetlen, ha nem akar túl sokat mutatni, csak fegyelmezetten szétverni az ellenfél ritmusát.
Odavágón ez különösen fontos. Az ilyen meccseken a nagy bátorságból néha csak nagy butaság lesz, ezt azért Európa már néhányszor látta. A Mainz nyilván menne előre a saját közönsége előtt, de közben pontosan tudja, hogy egy kapott gól nagyon csúnyán át tudja írni a visszavágó matekját. A Strasbourg oldaláról meg végképp logikus a visszafogottabb terv: stabil maradni, tördelni a játékot, aztán ha nyílik rés, lecsapni.
Nálam ezért ez a találkozó inkább underes, feszült, türelmi játékos irányba billen, mint valami felszabadult gólváltás felé. A döntetlen sem ördögtől való gondolat, sőt az első meccs természetéből szinte magától adja magát. Mainznak otthon nem muszáj őrültet játszania, Strasbourg pedig valószínűleg boldogan vinne haza egy iksz közeli eredményt. Magyarul: ez nem az a meccs, ahol a csillogás a lényeg, hanem az, hogy ki hibázik előbb. És simán benne van, hogy erre a kérdésre csütörtök este az lesz a válasz: egyik sem nagyon.
—
5000 Ft befizetési bónusz új játékosoknak itt!
Mainz – Strasbourg tippek, ajánlott fogadási opciók
Mainz – Strasbourg fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók
- Hazai győzelme (1X2) @ 2,26 (TippmixPro)
- Döntetlen (1X2) @ 3,40 (TippmixPro)
- Vendég győzelme (1X2) @ 3,15 (TippmixPro)
- Hazai győzelme (1X2) @ 2,27 (Vegas.hu)
- Döntetlen (1X2) @ 3,45 (Vegas.hu)
- Vendég győzelme (1X2) @ 3,34 (Vegas.hu)
FIGYELEM: Az itt feltűntetett szorzók a posztolás időpontjában voltak érvényesek, azóta változhattak! Kérjük tájékozódj az aktuális friss oddsokról! (Posztolás időpontjáért görgess feljebb a cikk kezdetéhez!)
Mainz – Strasbourg élő közvetítés, mérkőzés infók
Hol nézhető a Mainz – Strasbourg közvetítés élőben? Magyar kommentárral élőben adja a Sport2! A mérkőzés csütörtökön 21:00-kor veszi kezdetét!
- Közvetítés: Sport 2
- Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO és Vegas.hu
- Játékvezető: Obrenovic R. (Slo)


