Magyarország – Szenegál tippek, élő közvetítés

 

A női kézilabda-világbajnokság B‑csoportjának nyitómeccsén Magyarország Szenegállal találkozik. Ebben a négyesben a magyar és a svájci csapat számít favoritnak, míg Szenegál és Irán outsider. A magyar válogatott a 2019‑es és a 2023‑as vb‑n is 30–20-ra verte Szenegált; mindkét találkozón az első félidő még kiegyenlített volt, a másodikban nőtt a különbség.

A Golovin Vlagyimir által irányított együttes 2024-ben nagy lökést kapott: az EHF Európa‑bajnokság bronzmérkőzésén Katrin Klujber kilenc góllal és négy gólpasszal,  Győri‑Lukács Viktória pedig a végjátékban szerzett találattal nyerte meg a rangadót. A keretben olyan fiatal tehetségek kaptak helyet, mint  Simon Petra vagy  Faragó Lea, akik az utánpótlástornákon sorra érmeket szereztek; a keret tehát mély és ez a mély rotáció minden meccsen értékes lesz.

Szenegál Afrikában dobogós, ám a világbajnokságon eddig a 18. hely volt a legjobbjai. Játékosai többnyire francia klubokban szerepelnek, fizikailag erősek, de ritkán játszanak ilyen tempót. Ami a tipp szempontjából a legfontosabb a Korábbi vb‑meccseiken gyakran tűn úgy, hogy leginkább állóképességben nincsenek meg, egyszerűen a meccs végére elfáradtak: 2019-ben Montenegró ellen 15–14-es vezetésről kaptak ki 29–25-re, Spanyolország ellen pedig 14–13-as félidő után 29–20 lett a vége.

Ez alapján elképzelhető, hogy az első félidő taktikusan, kevés góllal telik majd: a magyarok még „bemelegednek”, az afrikaiak pedig fegyelmezett védekezéssel próbálják tartani a lépést. A fordulás után azonban előnybe kerülhet a mélyebb magyar kispad és a gyorsabb játék; a fáradó szenegáli védelem ellen több lerohanás és könnyű gól jöhet (főleg mert cseréink sokkal jobbak, mint a szenegáli cserék). Ezért sportági logika alapján valószínű, hogy a gólok többsége a második félidőre esik. A meccsre nincs sok jó piac (például papíron nem is fogadható a magyar győzelem), de 1,80-ér a az első félidőnél több gólos második rettentető jó opciónak tűnik.

 

Magyarország – Szenegál tippek, ajánlott fogadási opciók

  • Melyik félidőben lesz több gól? – Rendes játékidő a másodikban @1,80

 

Magyarország – Szenegál fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók

  • Magyarország győzelme (1X2) @1,04
  • Döntetlen (1X2) @25,00
  • Szenegál győzelme (1X2) @17,00

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x)

Három fajta regisztrációs bónusz a TippmixPro-n novemberben!


banners 1762268917 ac886e794f0be94e43fdc9c85c6c2ddb

18+ | Játssz felelősséggel! | A szerencsejátékban 18 éven felüli sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével! Kérje bejegyzését a játékosvédelmi nyilvántartásba!


Magyarország – Szenegál élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a Magyarország – Szenegál közvetítés élőben? Magyar kommentárral a M4 Sport TV-n, online pedig a TippmixPRO-n csütörtökön 20:30-tól!

  • Közvetítés: TippmixPRO, M4 Sport, M4 Sport, Duna world
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
  • Helyszín: Maaspoort (‘s-Hertogenbosch)

 


 

 

 


Kép beszerzése: gettyimages.com | Engedély adatai
Készítő: BSR Agency Forrás: Getty Images
Szerzői jog: 2020 BSR Agency
Picture of Barney

Barney

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

További sportfogadási tartalmak