Liverpool – Arsenal élő közvetítés, tippek

 

A tavalyi bajnok Liverpool fogadja a tavalyi ezüstérmes Arsenalt és ezek alapján érthető, hogy a hazaiak az esélyesek a fogadóirodáknál. Na, de hol van már a tavalyi hó kérdem én? ugyanis Nálam egyértelműen az Ágyúsok a meccs favoritja. Ennek a fő oka védekezésben keresendő. A Liverpool 3 tét meccset játszott eddig és ezeken 6 gólt kapott igazságosan elosztva (mindegyiken 2-öt) A csapatok a Crystal Palace, a Cherry-s (egyik csapat sem tartozik a szorosan vett élmezőnyhöz) és a Newcastle (ők tavaly ötödikek lettek, így BL résztvevők) voltak az ellenfelei és ebből annyi megállapítható, hogy sérülésektől sújtott liverpooli védelem könnyen sebezhető. Frimpong továbbra is sérült és az ő jelenléte nagyon hiányzik a Vörösök hátsó alakzatából, de aggodalomra semmi ok, mert egyes sajtó orgánumok szerint már bevethető Conor BradleyMac Allister (védekező középpályás). Nagy szükség lenne rájuk, hogy ne kelljen Szoboszlainak jobb hátvédet játszania (bár Dominik ezen a poszton is megállta a helyét, hiszen a Newcastle ellen a mezőny legjóbbjának választották). Szoboszlai Dominik idei teljesítményére nem lehet panasza Arne Slotnak, belőtte a Crystal Palce elleni 11-esét és előtte kiosztott egy gólpasszt, a jók a közé tartozott a Cherry-s ellen a Newcastle ellen szintén gólpasszt adott és a mezőny legjobbja lett (jobbhátvédként!)

És akkor essen néhány szó a vendégekről is. Mikel Arteta Londonban megerősítette a középpályát és a csatársort Viktor Gyökeres leigazolásával mesterművének utolsó mozaikja is a helyére került. A csapat nyitófordulóban roppant pragmatikus focival 1-0 nyert idegenben az Álmok Színházában a szebb napokat is látott Vörös Ördögök ellen. A második a fordulóban 5-0-ra kiütötték az újonc Leeds-et Gyökeres két gólt is lőtt és Saka is betalált. Ezen meccsek alapján nekem egy hajszállal jobbnak tűnik az Arsenal. Érdekes, hogy utolsó felkészülési meccsét mindkét csapat Bilbao ellen játszotta (a Liverpool az utolsóelőttit is, de ott a fakó állt ki) és míg a Liverpool „csak”3-2-re nyert az Arsenal azt is simán lehozta kapott gól nélkül 3-0-ra.


 

Liverpool – Arsenal tippek, ajánlott fogadási opciók

  • Liverpool FC – Arsenal DNB2 2,24
  • Liverpool FC – Arsenal X @3,50
  • Szerez gólt? – Rendes játékidő Viktor Gyökeres @2,54
  • Gólpasszt ad – Rendes játékidő Szoboszlai Dominik @7,75
  • Arsenal gólszám – Rendes játékidő több, mint 1,5 @2,49
  • Liverpool gólszám – Rendes játékidő kevesebb, mint 1,5 @1,67


 

Liverpool – Arsenal fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók

  • Liverpool  győzelme (1X2) @2,32
  • Döntetlen (1X2) @3,50
  • Arsenal győzelme (1X2) @3,25


Liverpool – Arsenal felállások, várható kezdőcsapatok, hiányzók, statisztikák

Liverpool:

Alisson

Konaté,  van Dijk, Kerkez, Szoboszlai –

Gravenberch, Mac Allister –

 Szalah,  Gakpo , Wirtz –

Ekitike

Arsenal:

Raya – 

Timber,  Saliba, Gabriel  Calafiori –

Rice, Merino,  Zubimendi –

Madueke , Gyökeres,  Martinelli

Liverpooli hiányzók:Jeremie Frimpong, Luke Chambers, Calum Scanlon

Arsenal hiányzók: Bukayo Saka, Gabriel Jesus és Kai Havertz

 


Liverpool – Arsenal élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a Liverpool – Arsenal közvetítés élőben? Magyar kommentárral a Spíler1 TV-n vasárnap 17:30-tól!

  • Közvetítés: Spíler1 TV, TV2 Play Prémium
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
  • Játékvezető: Jones R. (Eng)
  • Helyszín: Anfield (Liverpool)
  • Befogadóképesség: 62 000

 


 

 

 


Készítő: Michael Regan Forrás: Getty Images
Szerzői jog: 2025 Getty Images
Picture of Barney

Barney

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Regisztrálj a TippmixPRO-ra a folyamatos bónuszok, promóciókért!

További sportfogadási tartalmak

tippmixpro adventi bónuszkód befizetési bónusz
Tippmix blog

2. Tippmixpro Adventi Bónuszkód: 50% befizetési bónusz 7 500 Ft-ig!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Tippmixpro Adventi bónuszkód: ADVENT2 – 50% befizetési bónusz 7 500 Ft-ig! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Az adventi hétvégék idén a Tippmixpro-n tényleg extra hangulatot kapnak: minden hétvégén más befizetési bónusz nyílik meg, így ha szereted a jól időzített

újpest vs zalaegerszegi te fc
Tippmix blog

Hol nézhető az Újpest vs Zalaegerszeg közvetítés? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Nézd ÉLŐBEN a Újpest vs Zalaegerszeg közvetítést itt! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Van az a vasárnap esti NB I-es hangulat, amikor nem kell világsztár, hogy meglegyen a tét. Elég egy telt(ebb) Szusza, egy feszült középmezőny, és két csapat,

napoli - juventus
Tippmix blog

Hol nézhető a Napoli vs Juventus közvetítés? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Fogadj a Napoli vs Juventus meccsre itt! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Van az a Serie A-meccs, amit akkor is beír az ember a naptárba, ha épp fogadalmat tett, hogy ezen a hétvégén „csak lazán nézek focit”. A Napoli

forma 1 abu dhabi nagydíj 2025
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a Forma 1 Abu Dhabi Nagydíj közvetítését! M4 Sport élő és TV!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) 5000 Ft INGYENES fogadás vár a Forma 1 Abu Dhabi Nagydíjra! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Az F1-szezon fináléja mindig különleges, de 2025-ben az Abu Dhabi Nagydíj tényleg mindent visz: a Yas Marina Circuit fényei alatt három világbajnoki esélyes

borussia dortmund vs hoffenheim
Tippmix blog

Hol nézhető a Borussia Dortmund vs Hoffenheim közvetítés? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Nézd ÉLŐBEN a Borussia Dortmund vs Hoffenheim közvetítést itt! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Vannak meccsek, amelyeknél már a kezdés előtt érezni lehet a levegőben a feszültséget. A Borussia Dortmund – Hoffenheim pontosan ilyen. Nem azért, mert „klasszikus rangadó”,

valencia vs sevilla
Tippmix blog

Hol nézhető a Valencia vs Sevilla közvetítés? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Nézd ÉLŐBEN a Valencia vs Sevilla közvetítést itt! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Van valami különösen ismerős a Valencia–Sevilla párosításban: két nagy múltú klub, két büszke szurkolótábor, és az az érzés, hogy ez a meccs bármikor át tud csapni

Iratkozz fel most!
Ingyenes tippek, promók, exkluzív bónusz ajánlatok és akár Befizetés nélküli Bónuszok a jövőben!
Bármikor leiratkozhatsz.