A Leeds–Manchester City meccs tipikusan az a párosítás, ahol a „papírforma” egyértelmű, mégis érdemes kicsit mélyebbre menni, mert a körítés nem annyira fekete-fehér. A City minősége, keretmélysége és meccskontrollja természetesen elit, viszont idegenben idén nem gépüzemmódban jönnek: 13 bajnoki vendégfellépésből 6 győzelem, emellé 3 döntetlen és 4 vereség társul. Ez nem gyenge mérleg, csak nem az a „mindenhol átgázolunk” sztori, amit a név alapján sokan automatikusan rájuk húznának.
A leeds-i csapat, pedig hazai pályánt egyáltalán nem rosszés otthon eddig 6 győzelem–4 döntetlen–3 vereség a mérlegük, és az Elland Road esti hangulata idén külön téma lett a brit sajtóban ezek alaőján, pedig egy szoros meccs bőven benne lehet a pakliban. A hazaiak formája is stabil: ebruárban veretlenek voltak a bajnokságban (W1 D2), és összességében is stabilabban néznek ki, mint a szezon elején. Meggyőződésem, hogy a Leeds „kellemetlen” ellenfél tud lenni a City számára, főleg otthon, és nem azért, mert dominál, hanem mert szervezett, harcos, és jól él a momentumokkal.
Csakhogy mindez még mindig kevés ahhoz képest, amit a City hoz mostanában. A január 24. óta tartó szakaszban 8 tétmeccsen veretlenek (7 győzelem, 1 döntetlen), és ebben benne van egy ötmeccses győzelmi sorozat is. És persze ott a legnagyobb különbség: van Haalandjuk – amikor a City jó ritmusban érkezik, ő egyszerűen lerövidíti a „meddig bírja a védekezés” típusú meccseket. A H2H-ról: a City az utóbbi években rendszerint megoldotta a Leedset, a klub statisztikai előzetese szerint pedig az utolsó öt PL-meccsüket megnyerték ellenük, bár ez olyan statisztika, ami sokkal kevesebb relevanciával bír, mint mondjuk a forma.
Szögletek: itt kifejezetten érdekes a kép. A szezonátlagok alapján a Leeds 4,33, a City 5,41 szögletet hoz meccsenként, vagyis „alapból” is kijön egy ~9–11 körüli összkép. Ha a City vezetést szerez, gyakran jön a Leeds reakciója (több beadás, több blokkolt lövés), ami még dobhat a sarokrúgások számán; ha viszont a City sokáig kontrollál és a Leeds mélyen védekezik, a City-szögletek tudnak megugrani.
Összességében: a Leeds otthon versenyképes, szoros meccs lesz de a City a befejező minőség (Haaland) miatt a norvég góljára fogadni logikus irány – a szögletpiacon pedig reális forgatókönyv a 9–10+ körüli tartomány.
Szerezz akár 50 000 Ft sportfogadás bónuszt 3 lépcsőben, regisztrálj ide kattintva!
10 000 Ft befizetési bónusz a FORTUNA10000 bónuszkóddal, ide kattintva!
Leeds – Manchester City tippek, ajánlott fogadási opciók
- Szerez gólt? – Rendes játékidő Erling Haaland IGEN @ 1,73
- Leeds – Man City (AH +1,0) H @ 1,72
- Szögletszám – Rendes játékidő 8,5 felett @ 1,54
Leeds – Manchester City fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók
- Hazai győzelme (1X2) @ 5,00 (TippmixPro)
- Döntetlen (1X2) @ 4,05 (TippmixPro)
- Vendég győzelme (1X2) @ 1,67 (TippmixPro)
- Hazai győzelme (1X2) @ 5,33 (Vegas.hu)
- Döntetlen (1X2) @ 4,20 (Vegas.hu)
- Vendég győzelme (1X2) @ 1,62 (Vegas.hu)
Leeds – Manchester City élő közvetítés, mérkőzés infók
Hol nézhető a Leeds – Manchester City közvetítés élőben? Magyar kommentárral a Spíler1-en szombaton 18.30-tól
- Közvetítés: Spíler1, TV2 Play prémium
- Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO és Vegas.hu
- Játékvezető: Attwell S. (Eng)


