A Kisvárda–FTC meccs tipikusan az a bajnoki, amelyet a Ferencvárosnak egyszerűen nem szabad elrontania. Nemcsak azért, mert a Braga elleni EL-búcsú után kell valami helyreállítás, hanem azért is, mert a pénz, a presztízs és a következő idény európai helyzete is azt üzeni: most már a bajnokság az első számú front. A Fradi ugyan fényesnek nevezhető nemzetközi menetelés végén búcsúzott, de a portugáliai 4–0 azért kijózanító pofon volt. A 2–0-s hazai bravúr után a visszavágón a Braga negyedóra alatt ledolgozta a hátrányt, végül 4–2-es összesítéssel ment tovább, vagyis az FTC nagyon csúnyán esett ki.
És most jön a még fontosabb rész: a magyar bajnoki cím. A Fradi jelenleg nem uralja úgy az NB I-et, mint az elmúlt években, a tabellán az ETO mögött áll, igaz, eggyel kevesebb meccset játszott, tehát a saját kezében is maradhat a történet. A tét pedig óriási, mert a 2026/27-es BL-szabályzat szerint ha a BL-címvédő a saját bajnokságán keresztül amúgy is főtáblára jut, a felszabaduló helyet a selejtezős bajnokok közül a legjobb együtthatójú klub kapja. Ez a csapat jó eséllyel a Fradi lenne – de csak akkor, ha megnyeri az NB I-et.
Ezért nem fér bele botlás Kisvárdán. A hazaiak ugyan nem verhetetlenek, de egyáltalán nem is díszletcsapatok. A közelmúltban megverték a Puskás Akadémiát és a Paksot is, Újpesten pedig csak 2–1-re kaptak ki, vagyis formában vannak annyira, hogy kellemetlen ellenfelek legyenek. Az utolsó négy bajnokijukból kettőt megnyertek, egyet döntetlenre hoztak. Hazai pályán ráadásul rendre betalálnak, ami külön figyelmeztetés egy olyan Fradinak, amelynek most fejben is össze kell szednie magát a Braga-pofon után.
Csakhogy a különbség ettől még világos: a Fradi kerete erősebb, a tét nála nagyobb, és a BL-pénzek, valamint az esetleges főtáblás álom miatt ez a meccs nem kezelhető rutinfordulóként. Robbie Keane csapatának most azt kell megmutatnia, hogy a portugáliai szétesés nem indít el lejtmenetet. Mert az Európa-ligában lehetett szépen búcsúzni, a bajnokságban viszont most már csak egy dolog számít: valahogy első helyre érni. És egy ilyen szezonban az ilyen meccseket nem elemezgetni kell utólag, hanem behúzni.
Szerezz akár 50 000 Ft sportfogadás bónuszt 3 lépcsőben, regisztrálj ide kattintva!
Kisvárda – FTC tippek, ajánlott fogadási opciók
- Kisvárda – FTC 2 @ 1,64
- Szerez gólt? – Rendes játékidő Franko Kovačević IGEN @ 2,10
- Mindkét csapat szerez gólt? – IGEN @ 1,80
Ludogorec Razgrad – FTC fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók
- Hazai győzelme (1X2) @ 5,50 (TippmixPro)
- Döntetlen (1X2) @ 4,10(TippmixPro)
- Vendég győzelme (1X2) @ 1,64 (TippmixPro)
- Hazai győzelme (1X2) @ 5,50 (Vegas.hu)
- Döntetlen (1X2) @ 4,00 (Vegas.hu)
- Vendég győzelme (1X2) @ 1,61 (Vegas.hu)
Kisvárda – FTC élő közvetítés, mérkőzés infók
Hol nézhető a Kisvárda – FTC közvetítés élőben? Magyar kommentárral az M4-en VASÁRNAP 19:15-tól!
- Közvetítés: M4 Sport, M4 +
- Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO és Vegas.hu


