Kajrat Almati FK – Celtic élő közvetítés, tippek

 

Fogadj a Kajrat Almati FK – Celtic meccsre ide kattintva!

(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek

Kazahsztáni bajnok eddig csodákat művel a  BL színpadán.

A  Bajnokok Ligája selejtező első fordulójában az esélyesebbnek tartott Olimpija Ljubljanát búcsúztatták (idegenben 1-1, otthon 2-0). A második körben a finn KuPS ellen idegenben 0-2-ről fordítottak – Almatiban 3-0-ra nyertek, így 3-2-es összesítéssel továbbmentek. A harmadik fordulóban jött a legnagyobb kihívás: a tavaly Európa Konferencia Liga csoportkörében szereplő Slovan. Otthon a Kajrat a 92. percben kiharcolt 1-0-s győzelemmel tudott előnyt szerezni, a pozsonyi visszavágón azonban 1-0-ra kikapott, hosszabbítás következett, majd büntetőpárbaj, amelyet a Kajrat higgadtabban rúgott – így óriási meglepetésre kiejtették a szlovák bajnokot is. A Kajrat nemzetközi mérlege tehát eddig: 6 meccsből 3 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség (a BL-selejtezőkben), és mindhárom párharcukat underdogként tudták megnyerni. Ez megsüvegelendő teljesítmény, és jelzi, hogy a csapatban megvan a tartás és a küzdeni tudás. A skóciai mérkőzésen is „beparkolták a buszt” a kapujuk elé és a Tapalov, Sorokin, Martynovics, Luís Mata védőnégyes sikerrel  visszaverte a skótcsapat rohamait. A Celtic parkban elért 0-0 után szerintem minden esélyük meg van a továbbjutásra. A fogadóirodák ezt másképp gondolják, ezért igencsak jó pénzért lehet fogadni a Kajrat győzelmére és tovább jutására.


 

Kajrat Almati FK – Celtic tippek, ajánlott fogadási opciók

  • tovább jut a Kajrat @3,50
  • 1X @2,33

 

Kajrat Almati FK – Celtic fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók

  • Kajrat győzelme (1X2) @5,25
  • Döntetlen (1X2) @4,45
  • Celtic győzelme (1X2) @1,66


Kajrat Almati FK – Celtic felállások, várható kezdőcsapatok, hiányzók, statisztikák

Hamarosan.

 


Kajrat Almati FK – Celtic élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a Kajrat Almati FK – Celtic közvetítés élőben? Magyar kommentárral az RTL-n és az RTL+-on kedden 18:45-től

  • Közvetítés: RTL, RTL+
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
  • Játékvezető: Mariani M. (Ita)
  • Helyszín: Központi Stadion – Almati (Almati)
  • Befogadóképesség: 23 804

 


 

 

 


Kép beszerzése: alamy.com | Engedély adatai
Forrás: Alamy Stock Photo
Szerzői jog: Credit: PA Images / Alamy Stock Photo
Picture of Barney

Barney

5 x 1 000 Ft fogadás után 5 x 2 000 Ft INGYENES fogadás vár!

További sportfogadási tartalmak

hol nézhető rb salzburg vs ftc közvetítés
Tippmix blog

Hol nézhető a RB Salzburg vs FTC közvetítés élőben? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Akár 10 000 Ft INGYENES fogadás új regisztrálóknak! *Feltételek érvényesek! Bónuszkód: FORTUNA10000 2025 október 23-án csütörtökön újabb Európa Liga-csoportmérkőzésre kerül sor: Salzburg vs FTC meccset rendeznek. A találkozó fontosságát jelzi, hogy a magyar bajnok jelenleg 4 ponttal, a csoport 3. helyén áll, míg a hazaiak pont

real madrid vs juventus
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a Real Madrid – Juventus BL meccset!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Akár 10 000 Ft INGYENES fogadás új regisztrálóknak! *Feltételek érvényesek! Bónuszkód: FORTUNA10000 A mai játéknap csúcspárharca érkezik: Real Madrid – Juventus, kezdés 21:00 (CEST). Ha azonnal a lényeg kell, itt a gyors összefoglaló. Real Madrid – Juventus közvetítés röviden TV (Magyarország): Sport2 Online (legális stream): RTL+

eintracht frankfurt vs liverpool fc
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a Frankfurt – Liverpool mai BL meccset!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Akár 10 000 Ft INGYENES fogadás új regisztrálóknak! *Feltételek érvényesek! Bónuszkód: FORTUNA10000 A Bajnokok Ligája csoportkör egyik legvártabb meccse jön ma este: Eintracht Frankfurt – Liverpool, kezdés 21:00 (CET). Ha csak az érdekel, hol és hogyan nézhető, itt a lényeg röviden: Liverpool BL Közvetítés röviden TV

galatasaray vs bodö glimt
Tippmix blog

Hol nézhető a Galatasaray vs Bodö Glimt közvetítés élőben? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Akár 10 000 Ft INGYENES fogadás új regisztrálóknak! *Feltételek érvényesek! Bónuszkód: FORTUNA10000 Látványos összecsapásra készülhetnek a labdarúgás rajongói: 2025. október 22-én, szerdán 18:45-től a Bajnokok Ligája csoportkörében Galatasaray – Bodö Glimt meccset rendeznek az isztambuli Rams Parkban. A Galatasaray 4-2-3-1-es felállással várja a mérkőzést, Uğurcan Çakır

lottózó nyitvatartás október 23 - hol van nyitva lottózó ma
Tippmix blog

Lottozó nyitvatartás október 23.-án – Hol van nyitva lottozó ma?

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Akár 10 000 Ft INGYENES fogadás új regisztrálóknak! *Feltételek érvényesek! Bónuszkód: FORTUNA10000 Friss (2025.10.20.) hivatalos tájékoztatás alapján a Szerencsejáték Zrt. saját üzemeltetésű értékesítőhelyei 2025. október 23-án (csütörtök) zárva tartanak.A jó hír: a játék- és fogadási rendszerek ezen a napon is működnek, így interneten és SMS-ben gond

sporting vs olympique de marseille
Tippmix blog

Hol nézhető a Sporting vs Olympique de Marseille közvetítés élőben? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Akár 10 000 Ft INGYENES fogadás új regisztrálóknak! *Feltételek érvényesek! Bónuszkód: FORTUNA10000 2025. október 22-én (szerda) 21:00-kor rendezik az UEFA Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulóját, melyen a Sporting CP a portugáliai Lisszabonban, a 52 095 férőhelyes Estádio José Alvaladéban fogadja az Olympique de Marseille-t. Ez a találkozó