juventus - udinese

Juventus – Udinese élő közvetítés, tippek

 

(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek

A Juventusnak nem lesz egyszerű dolga, ha meg akarja szerezni az utolsó Bajnokok Ligája helyet, de azért nem is reménytelen a helyzetük. Jelenleg ugyan őrületes szorosan állnak a Lazióval, mindketten 64 ponttal gyűjtöttek, viszont a Zebrák gólkülönbsége éppen egy hajszállal jobb. Persze a Roma sincs sokkal messzebb, mindössze egy ponttal lemaradva várják, hogy valaki hibázzon. Szóval izgalmakban nincs hiány a szezon vége felé.

A Juve szempontjából egyszerű a helyzet: ha az utolsó két meccset megnyeri, el van intézve a BL-szereplés. Ez nem kis feladat, de egyelőre az Udinese vár rájuk hazai pályán, ami mondhatni elég barátságos kezdésnek ígérkezik. Az Udinese jóformán már csak a szezont húzza végig, hiszen nekik nem igazán van veszítenivalójuk vagy komoly céljuk az utolsó fordulókra. Ráadásul borzalmas formában vannak: múlt héten például otthon kaptak ki a Monzától, amely már hetekkel ezelőtt kiesett a másodosztályba. Nem is kicsit volt meglepő, hogy 5,75-ös oddsot adtak a Monza győzelmére, ami kifejezetten szép pénzt hozott annak, aki mert nagyot álmodni.

Na jó, de az Udinese nem csak egy alkalmi botlás csapata idén. Az utolsó öt meccsükből három vereséggel jöttek ki, egy döntetlennel és egy győzelemmel próbáltak valamit menteni, de ez nem túl fényes mérleget mutat. Szóval, ha reálisan nézzük, egy ilyen gyenge és motiválatlan középcsapatnak nem sok esélye van a hazai pályán játszó, Bajnokok Ligájáért küzdő Juventusszal szemben. A torinóiak most mindent beleadnak, hiszen a céljuk a nemzetközi porond, és ezt az Udinese elleni meccs egy remek ugródeszka lehet a végső hajrához.


Juventus – Udinese tippek, ajánlott fogadási opciók

  • Juventus – Udinese 1 @ 1,40
  • Juventus – Udinese (AH -1,0) @ 1,55
  • Juventus – Udinese (AH 1,5) @ 2,00

 


Juventus – Udinese esélyek, fogadási oddsok, egyéb opciók

  • Juventus győzelme (1X2 – korai kifizetés) @ 1,40
  • Döntetlen (1X2) @ 5,00
  • Udinese győzelme (1X2 – korai kifizetés) @ 9,25


Juve – Udinese forma, hiányzók, statisztikák

Nem lép pályára az Udinese-ből: Atta A. (Sárga lap), Lucca L. (Sárga lap), Thauvin F. (Lábsérülés)  Toure I. (Térdsérülés)

Nem lép pályára a Juventus-ból: Savona N. (Sárga lap)  Thuram K. (Sárga lap) Kalulu P. (piroslap)

Juventus – Udinese H2H statisztika: Már számtalanszor találkoztak a felek, az utóbbi 3 mérkőzésükön 1 Udine , és 2 Juve siker született.

 


Juventus – Udinese élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a Juventus – Udinese közvetítése élőben? Magyar kommentárral a Net 4+-on, vasárnap este 20:45-től!

  • Közvetítés: Net 4+
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
  • Helyszín: Allianz Stadion (Torino)
  • Befogadóképesség: 41 507

     


 

 

Fotó Készítő: Timothy Rogers Forrás: Getty Images

 


 

Picture of Barney

Barney

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Regisztrálj a TippmixPRO-ra a folyamatos bónuszok, promóciókért!

További sportfogadási tartalmak

grand slam of darts 2025 közvetítés
Tippmix blog

Itt nézheted a Grand Slam of Darts 2025 közvetítését online és a TV-ben!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Nézd ÉLŐBEN a Grand Slam of Darts közvetítését ide kattintva! Most háromfajta regisztrációs bónusz vár, kattints ide! A Grand Slam of Darts 2025 már javában zajlik Wolverhamptonban, a csoportkörök feszültsége pedig idén is óriási. Ha legálisan, kényelmesen szeretnéd követni a meccseket online, jó hír: a Tippmixpro

tippmixpro revolut kifizetés befizetés
Tippmix blog

Hamarosan elérhető lehet a TippmixPro Revolut be- és kifizetés is?

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Most háromfajta regisztrációs bónusz vár, kattints ide! Mi változott? – Revolut: magyar engedély és HU IBAN a láthatáron 2025 november 6-án több hazai lap is megírta: a Revolut Bank UAB magyarországi fióktelepe megkapta a hazai engedélyeket, megjelent az MNB nyilvántartásában. A beszámolók szerint HU IBAN bevezetése

tippmixpro befizetési bónusz 20 000 ft
Tippmix blog

Tippmixpro befizetési bónusz 20 000 Ft-ig novemberben!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Három fajta regisztrációs bónusszal fogadhatsz most a TippmixPro-n itt! 2025 novemberében a Tippmixpro három különböző üdvözlő ajánlatot adott az új játékosoknak. Ezek közül az egyik legegyszerűbben érthető és leginkább „klasszikus” konstrukció a 100% első befizetési bónusz 20 000 Ft-ig, amelyet a TMP20000 bónuszkóddal lehet aktiválni. Ez

tippmixpro 30 000 ft ingyenes fogadás
Tippmix blog

Tippmixpro 30 000 Ft ingyenes fogadás vár 10 000 Ft befizetés után!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Három fajta regisztrációs bónusszal fogadhatsz most a TippmixPro-n itt! A Tippmixpro 2025 novemberében háromféle üdvözlő bónuszt ad az új játékosoknak. Ezek közül a legnagyobb számot ez tudja: ha legalább 10 000 Ft-ot befizetsz elsőre, akkor 30 000 Ft értékű ingyenes fogadást kapsz.A bónusz kódja: TMP30000. Papíron

tippmixpro bónusz novemberben 15 000 ft ingyenes fogadás
Tippmix blog

Tippmixpro bónusz novemberben: 15 000 Ft ingyenes fogadás lépcsőkben!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Három fajta regisztrációs bónusszal fogadhatsz most a TippmixPro-n itt! 2025 novemberében háromféle Tippmixpro bónusz üdvözlő ajánlat közül választhatnak az új játékosok. Ezek közül az egyik a Bónuszlépcső nevű promóció, ahol összesen legfeljebb 15 000 Ft értékű ingyenes fogadást szerezhetsz meg, 5 darab, egyenként 3 000 Ft-os

celta vigo vs fc barcelona
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a Celta Vigo – FC Barcelona meccset!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Három fajta regisztrációs bónusszal fogadhatsz a meccsre itt! A mai nap (2025. november 9) rendezik a Celta Vigo – FC Barcelona meccset. Jó hír: Magyarországról nézhető élőben a Spíler 2 TV és a TV2 Play Premium felületén. Hol nézhető a Celta Vigo – Barcelona élő közvetítés

Iratkozz fel most!
Ingyenes tippek, promók, exkluzív bónusz ajánlatok és akár Befizetés nélküli Bónuszok a jövőben!
Bármikor leiratkozhatsz.