Írország – Portugália élő közvetítés, tippek

 

A selejtező sorozat nyitányának első félidejében a magyarok tönkreverték az íreket. A labdabirtoklás ugyan 60%-40% volt oda, de 2-0-ra vezettünk, és az íreknek sem szögletük, sem nagy helyzetük nem volt. A második félidőben jelentős bírói segítséggel X-re mentették a meccset, amin sokkal rosszabbnak tűntek, mint a magyar válogatott. Ezután repültek Jerevánba, a hazai pályán mindig veszélyes örményekhez, akik a Portugáliától elszenvedett 0-5-ből lábadoztak, és 2-1-re kikaptak a negyedik kalapos ellenfelüktől, úgy, hogy az szinte minden mutatóban jobb volt (a legtöbbben sokkal jobb) a kelet-európai gárda. XG 2,45 vs 0,80, összes lövés 15 vs 8, nagyesélyek 4 vs 1 az örmények javára, akik masszív csapatot alkotnak, de fényévekre vannak a világ élvonalától, ahova például a portugálok beletartoznak.

A Nemzetek Ligája-győztes ellenféllel szemben Lisszabonban még halványabb teljesítményt nyújtottak az írek: 30%-os labdabirtoklás, 0 nagyesély, 0 lövés, 0 szöglet. Pestiesen szólva súrolta a háló a hátukat, de megúszták 1 gólos vereséggel. Viszont ezekből a meccsekből azért kiderült, hogy nagyon nehezen alakítanak ki gólhelyzetet. Ezen az sem segít, hogy az egyik legjobb támadójuk, az AS Romában pallérozódó Evan Ferguson, megsérült, így ő biztosan nem lép pályára Portugália válogatottja ellen. Az írek utolsó októberi meccsükön 1-0-ra verték Dublinban Örményországot, ezért van még esélyük, de ez a kötelező győzelem kategória volt, amit eddig nyújtottak (főleg támadásban és helyzetkialakításban), az nagyon halvány.

Ezzel szemben Portugália már a selejtező sorozat elején berúgta az ajtót, hiszen a nyitányon imponáló teljesítményt nyújtva 5-0-ra nyert Jerevánban, majd kis szerencsével 3-2-re győzött az évezred legjobb magyar válogatottja ellen Budapesten. A folytatásban sem lassítottak, hiszen az írek elleni lisszaboni meccsen felbillent a pálya: 70%-ban birtokolták a labdát, 3,11-es xG mutatót hoztak össze, 30-szor lőttek kapura, és végül is nyertek is, de csak 1-0-ra. A magyarok elleni 2-2 pedig nem az ő szégyenük, hanem a mi büszkeségünk.

Tudom, hogy most sokakban felsejlik a 2024-es németországi EB, amikor a magyarok továbbjutása azon múlott, hogy mi lesz a Portugália–Grúzia végeredménye, de az a helyzet annyiban más volt, hogy a portugáloknak akkor már biztos volt, hogy a csoportjuk élén végeznek; most viszont a biztos csoportelsőséghez nyerniük kell Írország ellen. Erre képesek is, de nem lesz könnyű meccs a motivált írek ellen, akik valószínűleg az első félidőben még jók lesznek egy X-re, aztán elfogy az erőnlétük, és felőrli őket a sokkal technikásabb portugál támadógépezet

Írország – Portugália tippek, ajánlott fogadási opciók

  • Írország – Portugália [Hendikep – Rendes játékidő Portugália -1] V @1,98
  • Félidő/végeredmény – Rendes játékidő döntetlen/Portugália @4,20
  • Szöglet hendikep – Rendes játékidő [Portugália -3] @1,60

 

Írország – Portugália fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók

  • Írország győzelme (1X2) @8,50
  • Döntetlen (1X2) @5,00
  • Portugália győzelme (1X2) @1,37

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x)

Három fajta regisztrációs bónusz a TippmixPro-n novemberben!


18+ | Játssz felelősséggel! | A szerencsejátékban 18 éven felüli sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével! Kérje bejegyzését a játékosvédelmi nyilvántartásba!


Írország – Portugália élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető az Írország – Portugália közvetítés élőben? Magyar kommentárral a Spíler2 TV-n és TV2 play prémiumon csütörtökön 20:45-től!

  • Közvetítés: Spíler2, TV2 play prémium
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
  • Helyszín: Aviva Stadion (Dublin)
  • Befogadóképesség: 51 700

 


 

 

 


Kép beszerzése: gettyimages.com | Engedély adatai
Készítő: Eurasia Sport Images Forrás: Getty Images
Szerzői jog: 2022 Eurasia Sport Images
Picture of Barney

Barney

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Regisztrálj a TippmixPRO-ra a folyamatos bónuszok, promóciókért!

További sportfogadási tartalmak

írország vs portugália
Tippmix blog

Hol nézhető az Írország vs Portugália közvetítés? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Fogadj az Írország vs Portugália meccsre ide kattintva! Most háromfajta regisztrációs bónusz vár, kattints ide! Izgalommal teli mérkőzés vár ránk a 2026-os labdarúgó világbajnoki selejtezők keretében: Írország fogadja Portugáliát Dublinban. A hazai szurkolók reménykedve, a vendég portugál drukkerek magabiztosan várják a csütörtök esti összecsapást. Mikor és

örményország vs magyarország
Tippmix blog

Hol nézhető az Örményország vs Magyarország közvetítés? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Fogadj az Örményország vs Magyarország meccsre ide kattintva! Most háromfajta regisztrációs bónusz vár, kattints ide! Magyar idő szerint 2025. november 13-án 18:00-kor rendezik Jerevánban az Örményország–Magyarország világbajnoki selejtező mérkőzést. Ez a találkozó hatalmas téttel bír a magyar válogatott számára, ezért a közvetítésre is kiemelt figyelem irányul.

tippmix teljes terjedelem podcast
Tippmix blog

Elindult a Tippmix Teljes Terjedelem podcast

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Most háromfajta regisztrációs bónusz vár a TippmixPro-n, kattints ide! A Szerencsejáték Zrt. bejelentette: elindult a Tippmix Teljes Terjedelem – a hazai futballrajongók körében régóta ismert Teljes Terjedelem csapatának új, Tippmix-brandelt műsora. A házigazdák: Baumstark Tibor, Haraszti Ádám, Vályi Bence és Bognár Domokos. A formátum friss, a

grand slam of darts 2025 közvetítés
Tippmix blog

Itt nézheted a Grand Slam of Darts 2025 közvetítését online és a TV-ben!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Nézd ÉLŐBEN a Grand Slam of Darts közvetítését ide kattintva! Most háromfajta regisztrációs bónusz vár, kattints ide! A Grand Slam of Darts 2025 már javában zajlik Wolverhamptonban, a csoportkörök feszültsége pedig idén is óriási. Ha legálisan, kényelmesen szeretnéd követni a meccseket online, jó hír: a Tippmixpro

tippmixpro revolut kifizetés befizetés
Tippmix blog

Hamarosan elérhető lehet a TippmixPro Revolut be- és kifizetés is?

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Most háromfajta regisztrációs bónusz vár, kattints ide! Mi változott? – Revolut: magyar engedély és HU IBAN a láthatáron 2025 november 6-án több hazai lap is megírta: a Revolut Bank UAB magyarországi fióktelepe megkapta a hazai engedélyeket, megjelent az MNB nyilvántartásában. A beszámolók szerint HU IBAN bevezetése

tippmixpro befizetési bónusz 20 000 ft
Tippmix blog

Tippmixpro befizetési bónusz 20 000 Ft-ig novemberben!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Három fajta regisztrációs bónusszal fogadhatsz most a TippmixPro-n itt! 2025 novemberében a Tippmixpro három különböző üdvözlő ajánlatot adott az új játékosoknak. Ezek közül az egyik legegyszerűbben érthető és leginkább „klasszikus” konstrukció a 100% első befizetési bónusz 20 000 Ft-ig, amelyet a TMP20000 bónuszkóddal lehet aktiválni. Ez

Iratkozz fel most!
Ingyenes tippek, promók, exkluzív bónusz ajánlatok és akár Befizetés nélküli Bónuszok a jövőben!
Bármikor leiratkozhatsz.