Internazionale – Napoli élő közvetítés, tippek

 

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x)

Fogadj az Internazionale – Napoli meccsre itt!

 

január 11‑én a címvédő Napoli látogat a listavezető Interhez. A bukmékerek sima hazai győzelmet jósolnak, pedig a statisztikák óvatosságra intenek. A tavalyi szezonban mindkét együttes remekelt: a Partenopei egy hosszú veretlenségi sorozattal értek a csúcsra, az Inter pedig egy új korszakot indított el. Cristian Chivu együttese idén remekül rajtolt, ám a rangadókon rendre elbukott: Juventus, Napoli, Milan, Atlético Madrid és Liverpool ellen is vereséget szenvedett, nem egyszer a 88. perc után. A 21 tétmeccséből 15 győzelem és 6 vereség született, döntetlen nélkül. A Roma elleni 1–0‑t leszámítva minden topcsapattól kikaptak, ami arra utal, hogy idegeik megremegnek, amikor közvetlen riválissal találkoznak.Az Inter ennek ellenére vezeti a ligát, de három bajnoki veresége közvetlen vetélytárstól jött. Hazai pályán ugyan nyolc meccs óta veretlen a Napoli ellen, ez inkább múltra utaló adat, mint garancia.

A vendégeket Antonio Conte irányítja, aki a Juventus, az Inter és a Napoli kispadján is Scudettót nyert; ezzel ő az első edző, aki három különböző olasz klubbal lett bajnok. Csapata tavaly 16 bajnokin át veretlen maradt, miközben Chivu edzői múltja szerényebb. A rutin így egyértelműen a vendégek oldalán áll.

Mindezek alapján a rangadó korántsem lefutott. Az Inter gólerős és otthon magabiztos, de a nagy meccseken meginog. A Napoli viszont rutinos trénerrel és stabil csapattal érkezik. Ezért sokak szerint a Napoli hendikepének megfogadása logikus lehet: a derbi kiegyenlített csatát ígér, ahol a rutin dönthet.

Internazionale – Napoli tippek, ajánlott fogadási opciók

  • Inter – Napol x @3,65
  • Inter – Napol dnb2 @3,50
  • Büntetőlap-szám – Rendes játékidő több, mint 2,5 @1,41

 

Internazionale – Napoli fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók

  • Inter győzelme (1X2) @ 1,79
  • Döntetlen (1X2) @ 3,65
  • Napoli győzelme (1X2) @ 5,24

 


#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x)

Fogadj a TippmixPro-n ide kattintva!

18+ | Játssz felelősséggel! | A szerencsejátékban 18 éven felüli sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével! Kérje bejegyzését a játékosvédelmi nyilvántartásba!


 

Internazionale – Napoli élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető az Internazionale – Napoli közvetítés élőben? Magyar kommentárral a MATCH4-en vasárnap 20:45-től!

  • Közvetítés: match4, net4+
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
  • Játékvezető: Doveri D. (Ita)
  • Helyszín: Stadio Giuseppe Meazza (San Siro) (Milánó)
  • Befogadóképesség:80 018

 


 

 

 


Kép beszerzése: gettyimages.com | Engedély adatai
Készítő: Nicolò Campo Forrás: LightRocket via Getty Images
Picture of Barney

Barney

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Regisztrálj a TippmixPRO-ra a folyamatos bónuszok, promóciókért!

További sportfogadási tartalmak

Iratkozz fel most!
Ingyenes tippek, promók, exkluzív bónusz ajánlatok és akár Befizetés nélküli Bónuszok a jövőben!
Bármikor leiratkozhatsz.