(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek

Hungarian Darts Trophy 2. nap délelőtti program fogadásai

Elérkeztünk a Hungarian Darts Trophy második napjára és annak is a délutáni programját szemezgetjük és próbálunk valami jó fogadási lehetőséget hozni.

Sajnos az első nap 4-ből 3 magyar honfitársunk kiesett a tornáról – és az egy továbbjutásunk is annak köszönhető, hogy két magyar játszott egymás ellen, ahonnan Bezjian Alberto jutott tovább a főtáblára.

Érdekes mérkőzéseket láthatunk délelőtt, magyar honfitársunk például Ryan Searle ellen játszik, ahol szinte szorzót sem adtak a bukik az angol továbbjutására, de a klasszisok közül Gurney, Bunting, Dobey is pályára lép, Rock és Wade pedig pont egymás ellen zárja le a délutáni programot.

 

Mire fogadjunk?

 

Ismét nem a felsőbb kategóriás játékosokban találtam némi értéket a mérkőzéseket tekintve, nézzük csak!

Ricardo Pietreczko – Niels Zonneveld

 

Pietreczko-t a tavalyi VB-n fedeztem fel természetesen a kiemelkedő teljesítménye végett amit a legutóbbi pár meccsén is szépen hoz, például Humphries-t, Duijvenbode-t, Noppert-et és Gilding-et sikerült legyőznie. Zonneveld teljesítményére több kivetnivalót találnék, de akár a legutóbbi mérkőzésén a kiszállózása nem annyira győzött meg, sőt.. Szoros mérkőzésnek ígérkezik, de ilyen szorzón a német számomra ajándék.

 

TIPP: Pietreczko győzelme @ 1,73 – Ajánlott iroda: Tippmixpro

 

Gian van Veen – Keane Barry

 

Nagyjából egyre értékelem tudásban a két játékost és a pillanatnyi formát eltekintve is, viszont Barry teljesítménye valószínűleg nem látszik a kétesélyes szorzópárokon, de ne legyen igazam.. Abban viszont legyen igazam, hogy ez a párosítás egy adok-kapok lesz és legalább 10 leg születik, amit elég szép szorzón tudunk rakni.

 

TIPP: Összesített legek száma: 9,5 felett @ 1,90 – Ajánlott iroda: Tippmixpro

 

Daryl Gurney – Florian Hempel

 

Végképp nem értem ezt a szorzó besorolást, bár ne próbáljuk meg a bukik gondolatait felülírni mindenáron.. 🙂 Gurney-t láttuk már kisebb de nagyobb tornákon is leégni, Szerintem ez egy szoros meccsnek tűnik és ha egy jó csörte alakul, tapasztalataim szerint egyik játékosnak sem gyengéje a 180-as dobás, a 4,5 határ pedig bőven hozhatónak tűnik, pláne ilyen szorzón.

 

TIPP: Összesített 180-as dobások száma: 4,5 felett @ 1,94 – Ajánlott iroda: Tippmixpro

(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek

5 000 Ft befizetés nélküli bónusz a TippmixPRO-n!

(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek

További tartalmak

V Sport gyakori kérdések és válaszok
Virtuális Sport

V Sport Gyakori Kérdések és válaszok! Minden egy helyen!

Fogadj V Sport meccsekre ide kattintva! 5 000 Ft befizetés nélküli bónusz a TippmixPRO-n ide kattintva! A V Sport egyre népszerűbb a sportfogadók körében, és ahogy az várható volt, sok kérdés merült fel a rendszer működésével kapcsolatban. Most összegyűjtöttük a V Sport gyakori kérdéseket a Gyakorikerdesek.hu oldalról, és válaszoltunk rájuk

fortuna5000 bónuszkód
Tippmix blog

FORTUNA5000 bónuszkód a TippmixPRO-n – Hogyan használhatod fel és mit nyújt neked?

#hirdetés (x) (+18) #maradjonjáték Fogadj 5 000 Ft befizetés nélküli bónusszal ide kattintva! A FORTUNA5000 bónuszkód egy különleges, kizárólagos promóció a TippmixPRO platformján, amely a Sportfortuna.com látogatói és követői számára elérhető. Ez egy 5000 Ft értékű, befizetés nélküli bónusz, amely lehetőséget biztosít a sportfogadás kipróbálására anélkül, hogy saját pénzt kellene

v sport bónusz 3333 ft tippmixpro
Tippmix blog

V Sport bónusz 3333 Ft háromszor! – A Tippmixpro Valentin napi ajándéka!

#hirdetés (x) (+18) #maradjonjáték Fogadj hagyományos sportmeccsekre 5 000 Ft befizetés nélküli bónusszal ide kattintva! A Valentin-nap közeledtével a Tippmixpro egy igazán vonzó bónuszajánlattal kedveskedik a V Sport rajongóinak! Ha szereted a sportfogadást és szeretnél egy kis extra pénzt a fogadásokhoz, akkor ne hagyd ki ezt az egyedülálló lehetőséget! Hogyan

darts élő közvetítések
Tippmix blog

Darts élő közvetítések online – PDC meccsek élőben

#hirdetés (x) (+18) #maradjonjáték Nézd ÉLŐ-ben bármelyik Darts közvetítést ide kattintva! Fogadj Darts meccsekre 5 000 Ft befizetés nélküli bónusszal ide kattintva! Téged is érdekel, hol nézhetőek a darts mérkőzések? Keresel darts élő közvetítéseket online platformokon? Jó helyen jársz! A darts népszerűsége az utóbbi években robbanásszerűen nőtt, és egyre több

Tippmixpro bónuszkód 2025-ben, FORTUNA5000
Tippmix blog

5 000 Ft befizetés nélküli sportfogadás bónusszal vár a Tippmixpro ezzel a bónuszkóddal!

  Jó hírrel szolgálhatunk, aki ki szeretné próbálni az online sportfogadás világát: Amennyiben még nincs Tippmixpro számlád, akkor most befizetés nélkül 5 000 Ft bónuszegyenleg vár, amit sportfogadásra felhasználhatsz, a megfelelő Tippmixpro bónuszkóddal! A Befizetés nélküli bónuszok elég ritka promóciónak számítanak az online szerencsejáték világában, viszont most a Tippmixpro legújabb

NBA közvetítések online
Tippmix blog

NBA közvetítés online – élő kosárlabda közvetítések

#hirdetés (x) (+18) #maradjonjáték Nézd ÉLŐ-ben bármelyik NBA közvetítést ide kattintva! Fogadj NBA meccsekre 5 000 Ft befizetés nélküli bónusszal ide kattintva! Az NBA a világ legnépszerűbb kosárlabdaligája, amely minden szezonban hatalmas izgalmakat tartogat. A legnagyobb sztárok, a leglátványosabb meccsek és a szenzációs akciók mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a liga

(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek