hollandia - magyarország élő közvetítés, tippek, Szoboszlai Dominik gólt szerez

Hollandia – Magyarország tippek, élő közvetítés

 


 

Emlékezetes mérkőzés volt 2013. október 11-én, amikor a magyar válogatottnak nyernie kellett volna, hogy esélye legyen kijutni a brazíliai világbajnokságra. Egervári Sándor szövetségi kapitány nyílt támadójátékot választott, ami végül a válogatott történetének egyik legsúlyosabb vereségébe torkollott: 8-1-es vereséget szenvedtünk Hollandiában.

Most hasonló helyzetben vagyunk, nyerni kellene a második helyért, de a történelem nem ismétli meg önmagát. Marco Rossi szövetségi kapitány szakértelme és racionalitása már sokszor bizonyított. Az odavágón, 2024 októberében a Puskás Arénában 1-1-es döntetlent értünk el, és hajszálon múlt, hogy nem mi nyertük meg a mérkőzést, annak ellenére, hogy szinte végig a hollandoknál volt a labda.

Ezúttal sem várható, hogy a labdabirtoklás terén dominálni fogunk, de a magyar válogatott zárt védekezése komoly kihívást jelenthet a hollandok számára. A hazaiaknak nem sürgős, hiszen egy döntetlen után az utolsó fordulóban elegendő lenne nyerniük a sereghajtó Bosznia ellen a második hely megszerzéséhez. Marco Rossi sem fog kapkodni, így valószínűleg egy taktikus, óvatos mérkőzést láthatunk, ahol a küzdelem nem az első félidőben fog eldőlni.

Hollandia – Magyarország fogadási tippek:

  • 1. félidő döntetlen – 2,56
  • Gólos opciók az első félidőre:
    • Kevesebb, mint 1,5 gól – 1,58
    • Kevesebb, mint 1 gól – 2,36
    • Kevesebb, mint 0,5 gól – 3,45

Azoknak, akik szívből fogadnak:

    1. félidő [ázsiai hendikep +0] Magyarország – 4,35
  • Hollandia – Magyarország Végső győztes: Magyarország – 7,75
  • Szoboszlai gólt szerez – 5,00
Különleges promóció a Tippmixpro által: Oddsrakéta – Magyarország szerez gólt 1,60 helyett -> 1,90

Hollandia – Magyarország élő közvetítés időpont és helyszín

Hol és mikor nézhető a Hollandia – Magyarország mérkőzés? A találkozót magyar kommentárral az M4 Sport közvetíti szombaton, 20:45-től.

  • Élő közvetítés: TV-ben az M4 Sport adja a mérkőzést, illetve interneten ide kattintva!
  • Időpont: 2024. november 16., 20:45 (CET)
  • Helyszín: Johan Cruijff Aréna, Amszterdam (befogadóképesség: 55 865 fő)
  • Játékvezető: Jesús Gil Manzano (Spanyolország)

Tippmixpro 5 000 Ft befizetés nélküli bónusz itt!

 

Fotó: Magyar Nemzet

 


 

Picture of sportfortuna.com

sportfortuna.com

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Regisztrálj a TippmixPRO-ra a folyamatos bónuszok, promóciókért!

További sportfogadási tartalmak

Iratkozz fel most!
Ingyenes tippek, promók, exkluzív bónusz ajánlatok és akár Befizetés nélküli Bónuszok a jövőben!
Bármikor leiratkozhatsz.