Girona - Espanyol kísérő képe

Girona – Espanyol élő közvetítés, tippek

 

Girona – Espanyol összecsapást (kisebb fajta katalán derbit)rendeznek a spanyol bajnokság hetedik fordulójának nyitásaként. Az kijelenthető, hogy ellentétesen kezdett a két csapat és a flowjuk is ellentétes.

A Girona számára eddig nem alakult fényesen a szezon: a csapat három vereséggel kezdte a bajnokságot, és továbbra is nyeretlen. Ugyanakkor az elmúlt három fordulóban sikerült két döntetlent is kiharcolniuk, ami azt mutatja, hogy lassan, de biztosan kezdik megtalálni a helyes utat. A keretüket továbbra is rengeteg sérülés sújtja, ami megnehezíti a felzárkózást, de az előző meccsen Livakovic helyét Gazza vette át a kapuban, és több bravúros védést is bemutatott. Portu is kiváló formában játszott, és a Vanat–Ounahi páros összjátéka is egyre biztatóbb. Különösen a Bilbao elleni teljesítmény adott reményt arra, hogy a Girona elmozdulhat a kieső zónából.

Az Espanyol ezzel szemben remekül kezdte az idényt: rögtön az első meccsen legyőzték az Atlético Madridot, eddig pedig csak a sztárokból álló Real Madrid ellen szenvedtek vereséget. Jelenleg 3 győzelemmel, 2 döntetlennel és 1 vereséggel a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyen állnak. Bár az utóbbi két mérkőzésen csak egy pontot szereztek, ez csalóka lehet, hiszen a Real elleni vereség idegenben várható volt, a Valencia elleni döntetlennél pedig a játék minden elemében jobbak voltak: 21 kapura lövésük volt az ellenfél 5-jével szemben, az XG mutatójuk is kiemelkedő (2,58 vs. 0,74), ráadásul a játékvezetői ítéletek sem kedveztek nekik.

Az esélyeket tovább árnyalja, hogy a Girona továbbra is sérülésekkel küzd – Lemar, Lopez, Tsygankov, Juan Carlos, van de Beek, Ruiz és Artero sem teljesen egészségesek –, míg az Espanyolnál mindenki bevethető. Az oddsok alapján a vendégsiker közel háromszoros pénzt ér, így a DNB2 vagy az X2 opciókban is lehet érték.


 

Girona – Espanyol tippek, ajánlott fogadási opciók

  • Girona – Espanyol DNB2 @ 2,10
  • Girona – Espanyol X2 @ 1,55


 

Girona – Espanyol fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók

  • Girona győzelme (1X2) @ 2,47
  • Döntetlen (1X2) @ 3,45 
  • Espanol győzelme (1X2) @ 2,95



 


Girona – Espanyol élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a Girona – Espanyol  közvetítés élőben? Online a TippmixPRO közvetíti a meccset, magyar kommentárral pedig a  Spíler2 TV-n és TV2 Play Prémiumon pénteken 21:00-tól!

  • Közvetítés: TippmixPRO, Spíler2 TV, TV2 play prémium
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
  • Játékvezető: Maeso F. (Esp)
  • Helyszín: Estadio Municipal de Montilivi (Girona)
  • Befogadóképesség: 14 620

 


 

 

 


Készítő: Alex Caparros Forrás: Getty Images
Szerzői jog: 2023 Alex Caparros
Picture of Barney

Barney

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Regisztrálj a TippmixPRO-ra a folyamatos bónuszok, promóciókért!

További sportfogadási tartalmak

real madrid vs celta vigo
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a Real Madrid – Celta Vigo közvetítést online!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Nézd ÉLŐBEN a Real Madrid – Celta Vigo közvetítését online itt! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Vasárnap este jön az a meccs, amit a legtöbb szurkoló nem akar utólag a hírekből visszaolvasni: Real Madrid – Celta Vigo a Bernabéuban.

napoli - juventus
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a Napoli – Juventus közvetítést!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Fogadj a Napoli – Juventus meccsre itt! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Vasárnap este igazi olasz rangadóval zárul a nap: a Napoli – Juventus meccs nem csak a tabellapontok miatt lehet forró, hanem azért is, mert ez az a

magyarország - dánia
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a Magyarország – Dánia női kézilabda VB közvetítését online!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Itt nézheted ÉLŐBEN a Magyarország – Dánia női kézi VB meccs közvetítését! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Vannak meccsek, amikor nem csak a pontok számítanak, hanem az az érzés is, hogy egy egész ország szorít egyszerre. A magyar női

borussia dortmund vs hoffenheim
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a Dortmund – Hoffenheim közvetítést online!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Itt nézheted ÉLŐBEN a Dortmund – Hoffenheim meccs közvetítését! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Van, amikor egy Bundesliga-meccs nem csak a tabelláról szól, hanem a hangulatról is. A Signal Iduna Park fényei, a sárga fal energiája és a Dortmund

ftc vs kisvárda
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a mai Fradi – Kisvárda meccs közvetítését a TV-ben és Online!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Itt nézheted ÉLŐBEN a mai Frai – Kisvárda meccs közvetítését! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Van az a vasárnap délutáni focihangulat, amikor az ember már a meccs előtt érzi, hogy nem csak három pont a tét, hanem a lendület,

tippmixpro adventi bónuszkód befizetési bónusz
Tippmix blog

2. Tippmixpro Adventi Bónuszkód: 50% befizetési bónusz 7 500 Ft-ig!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Tippmixpro Adventi bónuszkód: ADVENT2 – 50% befizetési bónusz 7 500 Ft-ig! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Az adventi hétvégék idén a Tippmixpro-n tényleg extra hangulatot kapnak: minden hétvégén más befizetési bónusz nyílik meg, így ha szereted a jól időzített

Iratkozz fel most!
Ingyenes tippek, promók, exkluzív bónusz ajánlatok és akár Befizetés nélküli Bónuszok a jövőben!
Bármikor leiratkozhatsz.