galatasaray - liverpool fc

Galatasaray – Liverpool élő közvetítés, tippek

 

A közelgő Galatasaray – Liverpool mérkőzés előtt érdemes alaposabban megvizsgálni mindkét csapat aktuális formáját, nemzetközi szereplését és azt a különbséget, amely az angol és a török futball között húzódik. A Vörösök a hétvégén vereséget szenvedtek a Crystal Palace ellen, ami első látásra meglepetésnek tűnhet, ám gyorsan hozzá kell tenni, hogy a Palace idén igazi fekete ló: legyőzték a Manchester Cityt a liga-kupában, a Liverpoolt a szuperkupában, sőt, veretlenek az angol bajnokságban, miközben már szembenéztek a címvédő Liverpool-lal és a klubvilágbajnok Chelsea-vel is. Jól mutatja ez, hogy az angol bajnokság ereje és mélysége messze túlmutat a török ligán, ahol a Galatasaray, bár hazai pályán uralkodó (7 forduló, 100%-os teljesítmény, 19-2-es gólkülönbség), nemzetközi szinten mégis jelentős lemaradásban van.

A Galata idei szereplése Törökországban  hibátlan, ám a nemzetközi porondon már más szelek fújnak. A két héttel ezelőtti, Eintracht Frankfurt elleni 5-1-es vereség rávilágít arra, hogy az isztambuliak mennyire súlytalanok a nemzetközi mezőnyben. Ez a meccs kiemelte, hogy a török bajnokságban elért eredmények önmagukban kevesek ahhoz, hogy komoly eséllyel szálljanak harcba az európai topklubok ellen.

A Liverpool az utóbbi időben hajlamos a szoros mérkőzésekre, ahol az utolsó percek döntő jelentőséggel bírnak. Slot csapata több alkalommal is egygólos előnnyel húzta be a győzelmet, nem ritkán a hajrában szerzett találattal. Említhetjük az Everton elleni 2-1-es sikert, a Newcastle elleni 3-2-es fordulatos győzelmet, az Arsenal és Burnley felett aratott 1-0-s diadalt, valamint az Atlético Madrid elleni 3-2-es Bajnokok Ligája-sikert és a Southampton elleni 2-1-es Ligakupa-győzelmet. Ezek a mérkőzések mind azt bizonyítják, hogy a Vörösök nemcsak technikailag, de mentálisan is rendkívül erősek, és Slot vezetésével szinte képesek „kivárni” a megfelelő pillanatot a döntő gólhoz.

A találkozó kapcsán felmerül a kérdés, vajon a Galata képes lesz-e megszorítani a Liverpoolt, vagy ismét bebizonyosodik, hogy a török bajnokságban elért eredmények nem mérhetők az angol élvonal színvonalához. Az isztambuliaknak minden bizonnyal nem lesz könnyű dolguk, hiszen a Liverpool – mostanában ügyakran beéri egy minimális előnnyel – stabilitást és rutint képvisel, különösen, ha kiélezett, hajrában eldőlő mérkőzésekről van szó.

A Galatasaray hazai dominanciája vitathatatlan, de az európai színtéren újra és újra igazolódik, hogy „nem minden arany, ami fénylik”: az angol csapatok ellen rendre kijönnek a különbségek, legyen szó tempóról, fizikumról vagy taktikai érettségről. A Liverpool pedig, ha nem is a legfényesebb formáját mutatja, Slot irányításával továbbra is képes a legnehezebb helyzetekben is győztesen kijönni a párharcokból.

Összességében tehát egy olyan mérkőzés előtt állunk, ahol a Galatasaray hazai sikerei ütköznek az angol futball gépezetével, és minden jel arra utal, hogy a Liverpool, ha nem is nagy különbséggel, de továbbra is esélyesebb. A török bajnokságban aratott győzelmek nem feltétlenül jelentik azt, hogy a nemzetközi porondon is megállják a helyüket, főleg egy olyan klubbal szemben, mint a Liverpool, amelynek játékosai és vezetőedzője is hozzászokott a szoros, drámai végjátékokhoz.


 

Galatasaray – Liverpool tippek, ajánlott fogadási opciók

  • Galatasaray – Liverpool V 1,63
  • Galatasaray – Liverpool [Galata +1] D @3,90
  • Szerez gólt? – rendes játékidő – SZOBOSZLAI DOMINIK IGEN @4,60
  • Ad gólpasszt? – rendes játékidő – SZOBOSZLAI DOMINIK IGEN @5,25 

Galatasaray – Liverpool élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a Galatasaray – Liverpool közvetítés élőben? Sajnos egyik Magyar Televízó sem közvetíti a mérkőzést, viszont megtekinthető magyar kommentárral az RTL +-on kedden 21:00-tól!

  • Közvetítés: RTL +
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
  • Játékvezető: Turpin C. (Fra)
  • Helyszín: Rams Park (Isztambul)
  • Befogadóképesség: 53 798

 


 

 

 


Kép beszerzése: gettyimages.com | Engedély adatai
Készítő: Ahmad Mora Forrás: Getty Images
Szerzői jog: 2023 Getty Images
Picture of Barney

Barney

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Regisztrálj a TippmixPRO-ra a folyamatos bónuszok, promóciókért!

További sportfogadási tartalmak

Iratkozz fel most!
Ingyenes tippek, promók, exkluzív bónusz ajánlatok és akár Befizetés nélküli Bónuszok a jövőben!
Bármikor leiratkozhatsz.