FC Köbenhavn – Basel élő közvetítés, tippek

 

 

(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek

Ha őszinték akarunk lenni, a dán és a svájci első osztályú focicsapatok nagyjából egy szinten vannak, bár persze vannak különbségek. Dániában talán kicsit erősebb, harcosabb a játék, míg Svájcban a csapatok inkább a taktikára mennek rá, szervezettebbek. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a Köbenhavn egyértelműen esélyesebb lenne a Basel ellen. A svájciak ugyanis az utóbbi időben elég sokszor bebizonyították, hogy bírják a tempót a komolyabb európai csapatokkal is, ráadásul rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek nemzetközi szinten.

Az első meccs igazán izgalmas volt: a Basel próbált irányítani otthon, de a Köbenhavn gyorsan reagált, kontrákból és rögzített helyzetekből is tudtak veszélyeztetni. A vendégek egyébként magabiztosan lépnek pályára, hiszen tele vannak rutinos játékosokkal, akik már a BL csoportkörében is letették a névjegyüket.[Például: a Lyont, az Intert és a Bayern is megjárt Xherdan Shaqiri]

Ha sportfogadó szemmel nézzük, ilyenkor logikus lehet az outsider hendikep, vagy az X2 opció, hiszen sokszor túlértékelik a hazai pálya előnyét. Miközben a Basel összeszokott és taktikailag nagyon rendben van – simán felvehetik a versenyt a hazaiakkal. Köbenhavn otthon erős, de a svájciak nemzetközi rutinja sokszor döntő lehet főleg ilyen szezon eleji selejtezőkön.

A Basel védekezése nagyon stabil, a gyors támadók pedig minden bizonnyal ismét megnehezítik a Köbenhavn védelmének dolgát. Emiatt simán előfordulhat, hogy a vendégek vagy győzni tudnak, vagy kiharcolják a tovább jutást. A kevés gól is jó opció.

Összességében tehát minden megvan egy izgalmas, feszült, igazi európai focimeccshez, ahol simán benne van, hogy a Basel továbbjut – ezen senki sem lepődne meg igazán.

 


 

FC Köbenhavn – Basel tippek, ajánlott fogadási opciók

  • FC Köbenhavn – Basel D @4,44
  • FC Köbenhavn – Basel X2 @2,39

FC Köbenhavn – Basel fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók

  • FC Köbenhavn győzelme (1X2) @ 1,64
  • Döntetlen (1X2) @4,44
  • Basel győzelme (1X2) @5,55



FC Köbenhavn – Basel felállások, várható kezdőcsapatok, hiányzók, statisztikák

Hamarosan.

 


FC Köbenhavn – Basel élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető az FC Köbenhavn – Basel közvetítés élőben? Magyar kommentárral Magyar kommentárral az RTL +-n  szerda 21:00-tól!

  • Közvetítés: RTL+
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
  • Játékvezető: Kovács I. (Rou)
  • Helyszín: Parken Stadion (Koppenhága)
  • Befogadóképesség: 38 200

 


 

 

 


Kép beszerzése: Flickr | Engedély adatai

Picture of Barney

Barney

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Regisztrálj a TippmixPRO-ra a folyamatos bónuszok, promóciókért!

További sportfogadási tartalmak

Iratkozz fel most!
Ingyenes tippek, promók, exkluzív bónusz ajánlatok és akár Befizetés nélküli Bónuszok a jövőben!
Bármikor leiratkozhatsz.