Barcelona - Valencia

FC Barcelona – Valencia tippek, élő közvetítés

 

Fogadj a meccsre ide kattintva!

 

Fontos megemlíteni, hogy a FC Barcelona. a Valencia CF elleni derbije két Bajnokok-Ligája összecsapás közé ékelődik. Ebből fakadóan amíg a Túria parti egész héten készülhetett a Barca meccsre, a katalánoknak Lisszabonban kellett vért izzadniuk a Benfica ellen [ahol végül egy egészen káprázatos meccsen nyertek 5-4-re]. Az összesített BL tabellán jelenleg a második helyen állnak, de ha Liverpool megbotlik Eindhovenben könnyen odaérhetnek az első helyre is, de egy Atalanta ellen elért rossz eredménnyel akár a negyedik helyig is visszacsúsz hatnak [ne feledjük az alapszakasz helyezés fontos szerepet játszik a kiemelésben]. Előfordulhat [igaziból logikus lépés lenne], hogy Hansi Flick mester Valencia ellen pihenteti legnagyobb sztárjait.

A Valencia CF jelenleg az utolsóelőtti helyen áll, ami nagyban köszönhető annak, hogy borzasztóan beragadtak a rajtnál. Az utolsó pár meccsükön kifejezetten biztató játékot mutatva értek el jó eredményeket. Az Utolsó 7 meccsükből csak 1-et buktak el. Azon az egy elbukott meccsen a Real Madrid volt az ellenfél és a 85.percig vezettek [kifejezetten jó játékkal]. Még messzebbre kel az időben visszautazni[2024 novemberéig], ha olyan meccset akarunk találni, amit a Valencia 1-nél nagyobb különbséggel vesztett el. Szerintem ma sem kapnak ki 1-nél nagyobb különbséggel.

 


Barca – Valencia tippek, ajánlott fogadási opciók

  • FC Barcelona – Valencia CF (AH+1,0) @ 3,60
  • FC Barcelona – Valencia CF (AH+1,5) @ 2,37
  • FC Barcelona – Valencia CF (AH+2,0) @ 1,87

 


Barcelona – Valencia élő közvetítés

Hol nézhető a Barcelona – Valencia La Liga vasárnapi meccse? Magyar kommentárral az Spíler 2 TV felületén, vasárnap este 21:00-tól, streamingben pedig a TippmixPRO-n!

  • Közvetítés: Spíler 2 TV, TV2 Play Premium, TippmixPRO
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO

 

 

Fotó: Valencia CF

 


 

Picture of sportfortuna.com

sportfortuna.com

Korábbi sportfogadás tippek, elemzések

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Partnerek

TTBK Sport
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel ingyenes sportfogadás tippekért, nyereményjátékokért, tippjátékokért, exkluzív bónuszokért, folyamatos promóciókért és akár befizetés nélküli bónuszokért!
Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.

Regisztrálj a TippmixPRO-ra a folyamatos bónuszok, promóciókért!

További sportfogadási tartalmak

újpest vs zalaegerszegi te fc
Tippmix blog

Hol nézhető az Újpest vs Zalaegerszeg közvetítés? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Nézd ÉLŐBEN a Újpest vs Zalaegerszeg közvetítést itt! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Van az a vasárnap esti NB I-es hangulat, amikor nem kell világsztár, hogy meglegyen a tét. Elég egy telt(ebb) Szusza, egy feszült középmezőny, és két csapat,

napoli - juventus
Tippmix blog

Hol nézhető a Napoli vs Juventus közvetítés? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Fogadj a Napoli vs Juventus meccsre itt! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Van az a Serie A-meccs, amit akkor is beír az ember a naptárba, ha épp fogadalmat tett, hogy ezen a hétvégén „csak lazán nézek focit”. A Napoli

forma 1 abu dhabi nagydíj 2025
Tippmix blog

Itt nézheted ÉLŐBEN a Forma 1 Abu Dhabi Nagydíj közvetítését! M4 Sport élő és TV!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) 5000 Ft INGYENES fogadás vár a Forma 1 Abu Dhabi Nagydíjra! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Az F1-szezon fináléja mindig különleges, de 2025-ben az Abu Dhabi Nagydíj tényleg mindent visz: a Yas Marina Circuit fényei alatt három világbajnoki esélyes

borussia dortmund vs hoffenheim
Tippmix blog

Hol nézhető a Borussia Dortmund vs Hoffenheim közvetítés? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Nézd ÉLŐBEN a Borussia Dortmund vs Hoffenheim közvetítést itt! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Vannak meccsek, amelyeknél már a kezdés előtt érezni lehet a levegőben a feszültséget. A Borussia Dortmund – Hoffenheim pontosan ilyen. Nem azért, mert „klasszikus rangadó”,

valencia vs sevilla
Tippmix blog

Hol nézhető a Valencia vs Sevilla közvetítés? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Nézd ÉLŐBEN a Valencia vs Sevilla közvetítést itt! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Van valami különösen ismerős a Valencia–Sevilla párosításban: két nagy múltú klub, két büszke szurkolótábor, és az az érzés, hogy ez a meccs bármikor át tud csapni

ftc vs kisvárda
Tippmix blog

Hol nézhető az FTC vs Kisvárda közvetítés? Online és TV infók!

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Nézd ÉLŐBEN az FTC vs Kisvárda közvetítést itt! Akár 3x 3000 Ft INGYENES fogadást szerezhetsz! Feltételek itt! TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000! Van az a vasárnap délután, amikor az ember már a meccs előtt érzi, hogy ez most több lesz egy sima bajnokinál. A Fradi–Kisvárda pont ilyen. A

Iratkozz fel most!
Ingyenes tippek, promók, exkluzív bónusz ajánlatok és akár Befizetés nélküli Bónuszok a jövőben!
Bármikor leiratkozhatsz.