2025, III, 8-án a Barcelona csapatorvosa Dr. Carles Miñarro Garcia tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából, ezért a katalán csapat elhalasztott a nőnapi bajnokiját. Ennek a pótlása történi meg most 27-én.
Több szempontból sem könnyű helyzet ez ebben az időpontban a hazai csapatnak. Egyrészt a Dél-Amerikai légiósai (Raphina és Araújó) Európai idő zóna szerint szerdán hajnalban még válogatott mecset játszott több ezer kilométerre Spanyolországtól, így az ő szerepeltetésük több, mint meglepő lenne. Másrészt a csapat március 27-e és április 20-a között 3 naponta játszik tétmeccset, ami nagyon durva darálást jelent. Mivel a csapat tele van válogatott klasszisokkal jó esély mutatkozik rá, hogy ők nemzetei csapatuktól nem a legfrissebben térnek vissza és bár minőségileg jobb a Barcelona kerete az Osasunáénál már csak, azért sem várható gála, mert erre az április 20-ig Tartó erőltetett menetre be kell osztania az energiáját a katalán sztárcsapatnak.
És van egy másik ok is, ami miatt nem gondolom, hogy Barca gála lesz ez, pedig az Osasuna, aki ebben az idényben [2024 őszén] simán megverte 4-2-re a gránátvöröskék gárdát.
Amúgy is igazi óriásölő a pamplonai gárda, hiszen néhány hete a Real Madriddal is döntetlenre végzett és idén már a Atletich Bilbaot is sikerült megverniük Bilbaoban.
Kevesebb a válogatott játékosuk, mint a Barcelonának, tehát egy ilyen válogatott szünet kevésbé facsarja ki a keretet és mivel sem a BL-ben sem spanyol-kupában nem érdekeltek kevésbé lesz erőltettet menet, ami rájuk vár.
Egy fáradt Barcelonára lehet számítani, aminek az első számú kapusa Ter Stegen, valamint Bernard és Christensen nem áll rendelkezésére sérülés miatt és sokkal frissebb Osasunára és egy szoros mérkőzésre.
FC Barcelona – Osasuna tippek, ajánlott fogadási opciók
- FC Barcelona – Osasuna (AH + 2,5) V @ 1,46
- FC Barcelona – Osasuna (AH + 2,0) V @ 1,66
- FC Barcelona – Osasuna (AH + 1,5) V @ 2,07
- FC Barcelona – Osasuna (Mindkét csapat szerez gólt) @1,67
Barcelona – Osasuna élő közvetítés, mérkőzés infók
Hol nézhető a FC Barcelona – Osasuna meccse? Magyar kommentárral a Spíler 2 TV-n csütörtök este 21:00-tól, online streaming opcióként pedig a TippmixPRO-n követhető!
- Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
- Játékvezető: Busquets M. (Esp)Helyszín: Estadio Olímpico (Barcelona)Befogadóképesség: 55 926