Az Atlético elleni meccsekből a Barcelona mostanában többet nyer, mint veszít, de ettől még nem kell rögtön katalán tűzijátékot vizionálni. A hétvégi 2–1 pont azt mutatta meg, hogy a „matracosok” tíz emberrel is képesek úgy összerakni a falat, hogy a Barça csak a 87. percben, egy szerencsés Lewandowski-lecsorgóból tudta áttörni. Előtte Giuliano Simeone betalált, Rashford válaszolt, Nico González pirosja után pedig jött a szokásos barcelonai labdatologatás, de nem az a fajta, amitől egy védő este rémálmokkal ébred.
És akkor most tegyük át ugyanezt a képletet a Bajnokok Ligájába, ahol a színpad nagyobb, a hibák drágábbak, a megfontoltság pedig hirtelen nem gyávaság, hanem szakmai minimum. Megint negyeddöntőben fut össze, és ez nem jó ómen a Barcelonának, mert az Atlético 2013/14-ben és 2015/16-ban is kiejtette őket ebben a körben. Vagyis hiába trendi most minden katalán mozdulatot félmeztelen futballforradalomnak eladni, a BL-ben Simeone csapata már kétszer megmutatta, hogyan kell elvenni a levegőt a Barçától.
A másik fontos kapaszkodó a kerethelyzet. Frenkie de Jong a friss hírek szerint nem tért vissza edzésbe, és Raphinha, Andreas Christensen, valamint Marc Bernal is hiányzó lehet, ami főleg a rotációt és a középpályás stabilitást szűkíti be. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Barcelona ne lenne jobb csapat, csak azt, hogy kevésbé lesz kedve vadul szétnyílni egy első meccsen. Főleg úgy, hogy a sárgalapos fenyegetettség is ott lebeg több kulcsember feje fölött, vagyis a fölösleges rohanás és reklamálás most különösen rossz üzlet.
A legtöbb elemző előzetese inkább gólváltós, nyitott meccset sejtet, de a fogadónak nem az a dolga, hogy bedőljön a csillogó neveknek. Neki az a dolga, hogy felismerje: első felvonásról beszélünk, ahol az Atlético számára már az is félsiker, ha életben marad a visszavágóra. Simeone pontosan tudja, hogy egy 0–0, 1–0, 1–1 vagy akár 2–1-es vereség sem temeti el a párharcot. Innen nézve a vendég +2 hendikep nem hősköltemény, hanem józan ész. Ha pedig az Atlético megint ráülteti a meccsre azt a szürke pokrócot, amit olykor művészi szintre emel, akkor a 3,5 gól alatti opció is teljesen vállalható.
Én nem nézek ki ebből egy széteső, négy-öt gólos cirkuszt. Inkább egy feszes, ideges, taktikai sakkpartit, ahol a Barcelona lehet, hogy megnyeri az estét, csak épp nem darálja le az Atlétit. A vendég +2 és a 3,5 gól alatt így együtt nem forradalmi ötlet, hanem egyszerűen annak belátása, hogy a BL-negyeddöntő nem TikTok-highlight, hanem idegmunka.
Vegas.hu kód: SPORTFORTUNA (affiliate kód mező) – Akár 50 000 Ft bónusz itt!
—
Exkluzív TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000
3000 Ft befizetési bónusz új és meglévő játékosoknak itt!
Barcelona – Atlético de Madrid tippek, ajánlott fogadási opciók
FC Barcelona – Atlético de Madrid fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók
- Hazai győzelme (1X2) @ 1,50 (TippmixPro)
- Döntetlen (1X2) @ 4,75 (TippmixPro)
- Vendég győzelme (1X2) @ 5,00 (TippmixPro)
- Hazai győzelme (1X2) @ 1,54 (Vegas.hu)
- Döntetlen (1X2) @ 4,75 (Vegas.hu)
- Vendég győzelme (1X2) @ 5,50 (Vegas.hu)
FIGYELEM: Az itt feltűntetett szorzók x időpontban voltak jelen, azóta változhattak! Kérjük tájékozódj az aktuális friss oddsokról!
FC Barcelona – Atlético de Madrid élő közvetítés, mérkőzés infók
Hol nézhető a Barcelona – Atlético de Madrid közvetítés élőben? Magyar kommentárral lesz stream, ami az RTL+ prémium előfizetői számára érhető el. A mérkőzés szerdán 21:00-kor veszi kezdetét, de meccset élőben adja a Sport2 is!
- Közvetítés: Spíler x
- Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO és Vegas.hu
- Játékvezető: Kovács István (Románia)


