Elefántember vagy Titanic? A Bűnösök Oscar-sorsa most dől el

A Bűnösök már azzal történelmet írt, hogy egyáltalán megérkezett erre a pontra. Ryan Coogler vámpírmítoszba, bluesba és faji allegóriába mártott filmje 16 Oscar-jelölést kapott, ami hivatalosan is rekord a díj történetében. Ez nem egyszerűen szép szám, hanem azt jelenti, hogy az Akadémia gyakorlatilag minden fontos szakága észrevette a filmet: nem csak szerették valahol, hanem szinte mindenhol látták benne a kraftot. Márpedig ez az a pont, ahol egy film kikerül a “nagy kritikai kedvenc” dobozból, és belép az Oscar-történelem terepére.

Csakhogy az Oscar nem jótékonysági intézmény, és a sok jelölés önmagában még semmire sem garancia. Az Akadémia időnként úgy oszt ki rekordközeli mennyiségű nominációt, hogy aztán a végén kíméletlenül kevés szobrot ad. Elég csak Az elefántemberre nézni: David Lynch klasszikusa 8 jelölést kapott 1981-ben, és egyetlen Oscart sem vitt haza. Magyarul a dicsőség előszobája és a teljes kiüresedés között néha csak egyetlen éjszaka a különbség. Ezért is izgalmas a Bűnösök helyzete: a rekordjelölés egyszerre jelent hatalmas elismerést és nagyon komoly nyomást.

A másik véglet persze a Titanic, amely 14 jelölésből 11 Oscart csinált, és gyakorlatilag gőzhengerként végigdarálta a mezőnyt. Ez az a kategória, ahová minden rekordjelölt film titokban tartozni akar: nem elég jelen lenni, uralni is kell az estét. A Bűnösök nyilván nem ugyanaz a típusú film, mint James Cameron monstruma, de a kérdés ugyanaz: pusztán sok helyen lesz ott, vagy tényleg ráül a gála gerincére? Mert a két út között óriási a különbség. Az egyik szép statisztika, a másik filmtörténet.

És itt válik igazán érdekessé a helyzet fogadós szemmel is. A Bűnösök ugyanis nem olyan film, amely csak azért gyűjtött össze rengeteg jelölést, mert minden kategóriában “egész jó”. Épp ellenkezőleg: van saját világa, saját szaga, saját zenéje, saját lidércnyomása. Erős atmoszférája van, amit még az is megérez, aki egyébként fintorog a vámpírszóra. Ezért nem lenne meglepő, ha a film a végén több fronton is betalálna. Nem kötelező elhinni, hogy tarolni fog, de kizárni ostobaság lenne. Egy 16 jelöléses filmnél a “biztosan nem söpör” állítás legalább akkora önhittség, mint vakon ráborítani minden kategóriát.

Pont ezért érdemes a Bűnösöket nem egyetlen tippként, hanem külön fogadási logikák mentén nézni. Lesznek kategóriák, ahol papírforma-szagú a sztori, lesznek piacok, ahol kis téttel értelmes lehet a kockázat, és lesznek olyan szorzók is, amelyeket jobb békén hagyni. A következő cikkekben ezért kifejezetten Bűnösök-szelvényekkel megyünk tovább: a szorzóhoz illő fogadástípussal, nyitva hagyva annak a lehetőségét is, hogy a film végül nem csak jelen lesz az Oscar-éjszakán, hanem rá is ül. Mert most tényleg ez a kérdés: a Bűnösökből új Elefántember lesz, vagy elindul a saját, sötétebb és bluesosabb Titanicja felé?