EB 2024: Dánia – Anglia

Dánia – Anglia ingyenes tipp

FAQ: labdarúgás, Európa Bajnokság. Ajánlott tét mértéke (bankroll): 1 %-a.

Indoklás: azzal, hogy Angliának már 3 pontja van, a riválisai pedig eddig csak X-elgettek, gyakorlatilag már fél lábbal tovább is jutottak a csoportból a britek. Ezen a meccsen pedig mindkét félnek bőven elég akár a döntetlen is, hiszen Dánia az utolsó körben a britektől jóval gyengébb Szerbiával találkozik. Ebből kifolyólag mindkét gárdától biztonsági antifoci várható, vélhetően egyik csapat sem vállal majd sok kockázatot. Ezen kívül Anglia támadósora az első meccsen sem volt már túl éles, érdemi helyzetet nem sikerült kidolgozniuk a vezetést követő ~ 75 percben. (Nem is törekedtek rá, inkább csak az eredmény tartásáért bekkeltek…) Dánia offense-e pedig bár szemre impozáns támadásokat vezetett, de minden ziccerüket elszórakozták, így végül nyert állásból 2 pontot vesztettek… Tőlük sem kell hasra esni tehát feltétlen; pláne egy ilyen hátul beton stabilnak tűnő ellenféllel szemben. De a dán védelem sem gyenge, így itt kevés gól eshet. Tippem: 0-1

TIPP: 2,5 gól alatt @ 1.68 (forrás: TTBK Sport) – Ajánlott iroda: Tippmixpro

Fogadj a TippmixPRO-n!

További tartalmak

GrandCasino nyereményjáték
Kaszinó

GrandCasino Nyereményjáték – Nyerj nyáron Törökországba utazást vagy értékes MediaMarkt ajándékokat!

#hirdetés (x) (+18) Regisztrálj a Nyereményjátékra IDE kattintva! 100 000 Ft befizetési kaszinó bónusz + 100 INGYENES pörgetés itt! A nyár már most forró a GrandCasino-nál – és most nem (csak) a jackpotok miatt! Elindult a Hatalmas Nyári Nyereményjáték, amelyben all-inclusive nyaralást nyerhetsz a török Riviérára, vagy akár egy LG

szerencsejáték zrt 2000 ft bónusz
Tippmix blog

Szerencsejáték Zrt. 2000 Ft bónusz befizetés nélkül!

Regisztrálj a TippmixPRO-ra ide kattintva! A Szerencsejáték Zrt. új promóciója keretében most 2000 Ft értékű bónuszt kínál azoknak az új játékosoknak, akik 2025. május 12. és június 1. között regisztrálnak a bet.szerencsejatek.hu oldalon, és hozzájárulnak a reklámcélú megkeresésekhez. Ez a bónusz lehetőséget nyújt arra, hogy kipróbáld a különböző online játékokat

bajnokok ligája döntő psg - inter tippmix tippek
Ingyenes tippmix tippek

Bajnokok Ligája Döntő: PSG – Inter Tippmix Tippek

Fogadj a BL Döntőre ide kattintva! PSG – Inter felállások, várható kezdőcsapatok A döntő előtt mindkét klubnál kikristályosodni látszanak az első vonalbeli összeállítások. A francia sajtó előzetesében a PSG kezdőjét Donnarumma kapussal, védői sorában Achraf Hakimi, Marquinhos, Pacho és Nuno Mendes, középpályáján Fabián Ruiz, Vitinha és Joao Neves, támadósorában pedig

bl döntő 2025 közvetítés - hol nézhető a psg - inter meccs
Tippmix blog

BL Döntő 2025 közvetítés: Hol nézhető a PSG – Inter meccs élőben?

Fogadj a BL Döntőre ide kattintva!   Május 31-én, szombaton este 21:00-kor rendezik Münchenben a 2024/25-ös UEFA Bajnokok Ligája fináléját, ahol a francia Paris Saint-Germain és az olasz Internazionale küzd egymással az aranyéremért. A BL-döntő mindig igazi futballcsemege: két klasszis csapat csap össze, a tét óriási, és a nézők (pláne

ki nyeri a bl döntőt 2025ban psg - inter
Tippmix blog

Ki nyeri a PSG – Inter BL döntőt 2025-ben? Tippek és esélyek!

Fogadj a BL Döntőre ide kattintva!   A 2024/25-ös UEFA Bajnokok Ligája fináléjában a Paris Saint-Germain és az Internazionale csap össze Münchenben. Ez a párosítás igazi csemegének ígérkezik: a párizsi sztárcsapat története első BL-serlegére hajt, míg a háromszoros győztes Inter 13 év után emelné újra magasba a trófeát. Mindkét klub

roland garros élő közvetítés
Tippmix blog

Roland Garros 2025 közvetítés, menetrend, időpont és fogadási esélyek

Nézd ÉLŐBEN a Roland Garros meccseinek közvetítéseit IDE kattintva!   A Roland Garros (a Francia Open Grand Slam-torna) versenyét 2025-ben is a párizsi Philippe-Chatrier Stadionban rendezik clay borítású pályákon. Idén a selejtezők május 19-én kezdődnek, a főtáblára jutásért 26-án, a női és férfi főtábla pedig május 25-től június 8-ig tart.