Chelsea - Djurgarden

Djurgarden – Chelsea élő közvetítés, tippek

 

Fogadj a meccsre 5 000 Ft Befizetés nélküli bónusszal ide kattintva!

(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek

Az előzetes várakozások alapján a londoni kékek voltak az UEFA-Konferencia-Liga legnagyobb esélyesei és eddig ehhez mérten is szerepelnek, hiszen ebben az EKL szezonban eddig szinte hibátlanul meneteltek.

A csoportkörben mind a hat meccsüket megnyerték, majd az egyenes kieséses szakaszban is hozták a formát: három győzelem zsinórban. Bár a legutóbbi fordulóban, a varsói 3-0-s diadal után, Londonban elszenvedtek egy vereséget, ez nem törte meg a lendületüket. A Chelsea tíz meccs után kilenc győzelmet, egy vereséget és 33-8-as gólkülönbséget tudhat magáénak – ez több mint lenyűgöző.

A Premier League-ben sem rossz a helyzetük; a tavalyi csalódást keltő hatodik hely után idén úgy tűnik, visszakerülnek a top 4-be, ami BL-indulást érhet. Összességében elmondható, hogy a Chelsea komolyan veszi a Konferencia Ligát, és stabilan bizonyítja, hogy egy erős PL-csapat, amely nem csak a hazai porondon képes brillírozni.

A Djurgarden számára ez viszont történelmi pillanat. Az elődöntőbe jutás már önmagában is hatalmas nemzetközi siker a stockholmiaknak, de ennél tovább menni valószínűleg túl nagy falat lesz nekik. A számok alapján a két csapat között óriási a különbség. A svéd klub 10 meccséből hat győzelmet, egy döntetlent és három vereséget hozott össze, ami egyébként nem rossz. Gólkülönbségük 18-10, ami szintén elfogadható, de a Chelsea dominanciáját meg sem közelíti, sem statisztikában, sem játékosállományban. Nyilvánvaló, hogy a csapat értéke és tapasztalata is eltörpül az angol óriás mellett.

A svéd bajnokság tavasz-ősz rendszerű, így az idény nemrég startolt. A Djurgarden eddigi teljesítménye viszont nem túl meggyőző: öt forduló után két győzelem, egy döntetlen és két vereség áll a nevük mellett, -1-es gólkülönbséggel. Összességében egy 50%-os hazai mutatóval rendelkező svéd kiscsapat fogadja a hibátlanul szereplő angol gigászt. A kérdés tehát nem az, hogy a Chelsea nyer-e, hanem sokkal inkább az, hogy milyen arányban győzedelmeskedik. A svédek esélyét az sem növeli, hogy pontosan egy futballcsapatnyi (11) játékos szerepel.


 

Djurgarden – Chelsea tippek, ajánlott fogadási opciók

  • Djurgarden – Chelsea V @ 1,42
  • Djurgarden – Chelsea (AH -1,0) V 1,59

 

Djurgarden – Chelsea esélyek, fogadási oddsok, egyéb opciók

  • Chelsea győzelme (1X2 – korai kifizetés) @ 1,42
  • Döntetlen (1X2) @ 5,00
  • Djurgarden győzelme (1X2 – korai kifizetés) @ 7,75 


Djurgarden – Chelsea forma, hiányzók, statisztikák

Nem lép pályára az Djurgarden-ból: Ekdal A. (Inaktív),  Fallenius O. (Sérülés),  Johansson P. (Inaktív), Manojlovic F. (Inaktív),  Marques M. (Inaktív),  Nilsson M. (Könyöksérülés), Rinne J. (Inaktív), Sawo Z. (Inaktív), Schuller R. (Sérülés), Siltanen M. (Inaktív)

Nem lép pályára a Chelsea-ból: Mudryk (eltiltás)

Djurgarden utolsó 5 mérkőzése: 2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség

Chelsea  utolsó 5 mérkőzése: 3 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség

Djurgarden – Chelsea H2H statisztika: Most először találkoznak a felek.

 


 

Djurgarden – Chelsea élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a Djurgarden – Chelsea meccs? Magyar kommentárral az RTL+-n, csütörtök este 21:00-tól!

  • Közvetítés: RTL+
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
  • Játékvezető:
    Helyszín: 3Arena (Stockholm)
    Befogadóképesség: 33 000

     


 

 

Fotó: Getty Images

 


 

Regisztrálj a TippmixPRO-ra!

További tartalmak

liverpool felkészülési meccsek élőben
Tippmix blog

Liverpool felkészülési meccsek közvetítése élőben! Itt nézheted online!

Nézz ÉLŐBEN a Liverpool felkészülési meccseket IDE kattintva! Fogadj a meccsre kattintva! A Liverpool FC 2025-ös nyári felkészülési időszaka új lendületet ad a szurkolóknak – főként azoknak, akik már alig várják a következő Premier League-szezont, és kíváncsiak, hogyan teljesít Szoboszlai Dominik és társai a nyári barátságos mérkőzéseken. De hol lehet

pdc darts versenyek 2025-ben
Tippmix blog

PDC darts versenyek 2025-ben – Melyik esemény hol nézhető élőben?

Nézz ÉLŐBEN darts meccseket kattintva! Fogadj darts meccsekre kattintva!   A PDC darts 2025-ben is tartogat izgalmas tornákat és világszínvonalú összecsapásokat. Az alábbiakban eseményenként átnézzük, mikor, hol és milyen platformon követheted élőben a mérkőzéseket – fókuszban a magyar nézőkre és a TippmixPRO előnyeire. 🎯 Players Championship Finals (november vége) A

darts world matchplay 2025 közvetítés
Tippmix blog

Darts World Matchplay 2025 élő közvetítés, menetrend, fogadási tippek és esélyek

Nézd ÉLŐBEN a Darts World Matchplay meccset ide kattintva! Fogadj Darts meccsekre ide kattintva! A dartsrajongók egyik legjobban várt eseménye hamarosan kezdetét veszi: 2025. július 19-27. között rendezik meg a World Matchplay versenyt az angliai Blackpool híres Winter Gardens színpadán. Ez a rangos PDC torna immár a 32. alkalommal kerül

darts közvetítés élőben
Tippmix blog

Darts közvetítés ma: Hol nézhetőek darts meccsek élőben?

Nézz ÉLŐBEN darts meccseket kattintva! Fogadj darts meccsekre kattintva! A darts varázsa egyre több embert ragad magával – nem véletlen, hiszen kevés sportban tapasztalható olyan feszült pillanat, mint amikor egy játékosnak 180 pontot sikerül dobnia, a közönség pedig egy emberként ugrik talpra örömében. A profi PDC darts versenyek hangulata leírhatatlan:

sporting - celtic
Tippmix blog

Hol nézhető a Sporting – Celtic közvetítés élőben? Tippek a meccsre!

Nézd ÉLŐBEN a meccset ide kattintva! Fogadj a meccsre ide kattintva! A nyári felkészülési szezon egyik legizgalmasabb barátságos meccsére kerül sor 2025. július 16-án, amikor a portugál Sporting CP az északi tradíciókat és szenvedélyt hozó Celtic FC-t fogadja. A Sporting – Celtic meccs nem csupán egy szimpla edzőmeccs, hanem egy

aranylabda 2025
Tippmix blog

Az Aranylabda: A dicsőség csillámporába forgatva

Fogadj az Aranylabdára ide kattintva! Az Aranylabda intézményét természetesen a sporttörténelem legszebb pillanatában alapították: amikor valaki végre felismerte, hogy a csapatmunka túl értékes ahhoz, hogy ne válasszunk ki közülük egyet, aki mindenkit túlszárnyal. Az alapítók bölcsen döntöttek: miért hagynánk, hogy a csapatdiadal homályba borítsa egy ragyogó egyén fényét? Úgyhogy megszületett