Az Inter továbbra is vezeti a Serie A-t, hét pont az előnye, és hét forduló van hátra, vagyis nincs rajta az a fajta fullasztó kényszer, hogy minden egyes meccset vért hányva muszáj legyen megnyernie. A Reuters szerint a Como közben, ha nyer negyedik, ráadásul egy nyolcmeccses veretlen sorozat után érkezett ebbe az időszakba, szóval nem valami romantikus kis újonctörténetről beszélünk, hanem egy ténylegesen BL-helyért menő csapatról. A nyolc veretlenül megvívott meccs során x-elt a Milannal és az Interrel és legyőzte a Roma és a Juve csapatát.
Persze az Inter ettől még Inter. A Roma elleni 5–2 azt mutatta, hogy amikor tényleg rákapcsolnak, akkor Lautaro és Thuram vezetésével nagyon csúnyán át tudnak menni bárkin. Ezért is veszélyes lenne túltolni a Como-romantikát. Csakhogy a döntetlen a nerazzurrinak itt tényleg nem lenne tragédia. Vezetik a ligát, a menetrendjük sem tűnik brutálisnak, és egy idegenbeli iksz nem borítaná rájuk az asztalt. A Como-nak viszont rosszabb eredmény lenne az X, ugyanakkor mégiscsak bravúr egy ilyen Inter ellen, tehát ott megvan az a furcsa kettősség, hogy szeretnék a három pontot, de közben nem biztos, hogy vakon szétszakítják magukat érte.
És pont ezért érződik jónak a DNB1. Mert a sima hazai azért még mindig meredek vállalás egy listavezető ellen, de az már egyáltalán nem őrültség, hogy a Como hazai pályán legalább nem kap ki. Az Inter decemberben 4–0-ra lerendezte őket Milánóban, ez igaz, de azóta sok víz lefolyt a tavon, és ez a Como ma már nem ugyanaz az udvarias statiszta. Nico Paz és Douvikas együtt 21 gólnál járnak a szezonban, vagyis van a hazai oldalon annyi minőség, hogy ne csak túlélni akarják ezt az estét.
—
5000 Ft befizetési bónusz új játékosoknak itt!
Como – Inter tippek, ajánlott fogadási opciók
- Como – Inter DNB1 @ 2,14
Como – Inter fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók
- Hazai győzelme (1X2) @ 3,10 (TippmixPro)
- Döntetlen (1X2) @ 3,35 (TippmixPro)
- Vendég győzelme (1X2) @ 2,43 (TippmixPro)
- Hazai győzelme (1X2) @ 3,18 (Vegas.hu)
- Döntetlen (1X2) @ 3,42 (Vegas.hu)
- Vendég győzelme (1X2) @ 2,42 (Vegas.hu)
FIGYELEM: Az itt feltűntetett szorzók a posztolás időpontjában voltak érvényesek, azóta változhattak! Kérjük tájékozódj az aktuális friss oddsokról! (Posztolás időpontjáért görgess feljebb a cikk kezdetéhez!)
Como – Inter élő közvetítés, mérkőzés infók
Hol nézhető a Como – Inter közvetítés élőben? Magyar kommentárral Match4-en 20:45-től
- Közvetítés: Match4
- Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO és Vegas.hu
- Játékvezető: Davide Massa


