A Braga–Betis Európa-liga-negyeddöntő első ránézésre nem az a párosítás, amitől a semleges drukker extázisban lefejeli a mennyezetet, pedig sportfogadóként kifejezetten izgalmas. Két olyan csapat találkozik, amelyik nem véletlenül jutott el idáig: a Braga a Fradi elleni 0–2-es első meccs után hazai pályán 4–0-val fordított, a Betis pedig ugyanígy idegenbeli vereséget javított ki, amikor a Panathinaikoszt végül 4–1-es összesítéssel takarította el az útból. A ligaszakaszban ráadásul mindketten 17 ponttal zártak.
Ami a Bragát illeti: ez a csapat nem dísznek van itt. Az UEFA adatai szerint az utóbbi 17 európai meccséből csak kettőt veszített el, és a legutóbbi tíz hazai nemzetközi fellépéséből kilencet megnyert, nyolc kapott gól nélküli meccsel megfűszerezve. Magyarul: Portugáliában nem vendégség van, hanem túlélőtúra. Carlos Vicens csapata ráadásul most is jó ritmusban érkezik, a hétvégén 1–0-ra nyert a Moreirense ellen, és a formamutatója is vállalhatóbb, mint a Betisé.
A Betis viszont pont az a fajta társaság, amelyikre kár lenne legyinteni csak azért, mert idegenben néha úgy néz ki, mint aki rossz GPS-koordinátára érkezett. Manuel Pellegrini együttese története első Európa-liga-negyeddöntőjét játssza, tavaly pedig már elvergődött egy európai döntőig a Konferencia-ligában. Van rutin, van minőség, és van Antony is, aki megint kezdi úgy érezni magát, mint egy futballista, nem pedig egy drága félreértés. Az UEFA várható kezdője alapján a vendégeknél Antony, Cucho Hernández és Abde viheti a kreatív terhet, vagyis a Betisben bőven megvan az a minőség, amely egyetlen villanással átírhat egy meccsképet.
Fogadási szemmel nekem ez inkább szoros, feszült, sakkozós első felvonásnak tűnik, mint nyílt gólváltó fesztiválnak. A Braga otthon erős, a Betis pedig aligha akarja már az első meccsen szétcsúszni, főleg úgy, hogy a visszavágót Sevillában rendezik. Éppen ezért az 1X környéke kifejezetten játszható opciónak tűnik, és az sem ördögtől való gondolat, hogy nem szakad át a gát góleső formájában. Ez tipikusan az a párharc, ahol a szünetben még simán lehet az az érzésünk, hogy mindenki nagyon okos akar lenni, csak senki nem akar elsőként hibázni. A Braga hazai ereje miatt nálam enyhe portugál oldal, de nem árt tisztelni a Betis európai rutinját sem.
Vegas.hu kód: SPORTFORTUNA (affiliate kód mező) – Akár 50 000 Ft bónusz itt!
—
Exkluzív TippmixPro bónuszkód: FORTUNA3000
3000 Ft befizetési bónusz új és meglévő játékosoknak itt!
Braga – Betis tippek, ajánlott fogadási opciók
- Braga – Betis DNB1 @ 1,76
- Gólszám – Rendes játékidő KEVESEBB mint 2,5 @ 1,82
- Gólszám – 1. félidő KEVESEBB mint 1,0 @ 1,86
- 1X2 – 1. félidő x @ 2,10
Braga – Betis fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók
- Hazai győzelme (1X2) @ 2,56 (TippmixPro)
- Döntetlen (1X2) @ 3,45 (TippmixPro)
- Vendég győzelme (1X2) @ 2,90 (TippmixPro)
- Hazai győzelme (1X2) @ 2,50 (Vegas.hu)
- Döntetlen (1X2) @ 3,25 (Vegas.hu)
- Vendég győzelme (1X2) @ 2,80 (Vegas.hu)
FIGYELEM: Az itt feltűntetett szorzók x időpontban voltak jelen, azóta változhattak! Kérjük tájékozódj az aktuális friss oddsokról!
Braga – Betis élő közvetítés, mérkőzés infók
Hol nézhető a Braga – Betis közvetítés élőben? Magyar kommentárral az RTL+-on lesz stream. A mérkőzés szerdán 18:45-kor veszi kezdetét!
- Közvetítés: RTL+
- Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO és Vegas.hu
- Játékvezető: Felix Zwayer (Németország)


