Nem azért mondom, hogy más ligában játszik ez a két csapat, mert a Betis spanyol, a Chelsea meg angol, hanem mert egész egyszerűen más szintet képviselnek. Nézzük csak: a Chelsea egy elég erős bajnokságban negyedik helyen végzett, mindössze két ponttal lemaradva a dobogóról. A Betis meg egy kicsit gyengébb ligában lett hatodik, és azért itt már nem két pont, hanem tizenhat a hátrányuk a dobogósokhoz képest. Szóval jövőre nemzetközi porondon biztos nem találkoznak, mert a Betis csak az Európa-ligában fog focizni a Chelsea meg a BL-ben.
Na, az angolokra 1,90-es szorzóval lehet fogadni, ami azért érdekes, mert ennyi volt rájuk akkor is, amikor még négy csapat volt versenyben. Az angolok formája most elég durva, április 3-a óta 13 tétmeccset játszottak, amiből csak kettőt buktak: egyet a Newcastle ellen, akik szintén BL-indulók lesznek, meg egy téttelen visszavágót a Legia Varsó ellen az EKL-ben. Ezen kívül két döntetlen és kilenc győzelem – a kilencből öt 1-0 lett, és az utolsó három győzelmük is így zárult. Valahogy azt súgja az ösztönöm, hogy ma is ez lesz a végeredmény. Az angolok olasz edzője, Maresca, profin tolja az „egy gól elég, de legyen totális kontroll” stílust, és hát eddig működik.
És ha már Chelsea, szeptemberben az EKL induláskor őket tartották a favoritnak, és tényleg úgy nyomták, mint akik meg akarják nyerni. Alapszakasz? 100%-os teljesítmény. Egyenes kieséses szakasz? Egyetlen meccset buktak, és azt is úgy, hogy már biztosan továbbjutottak. Az idei EKL mérlegük brutális: 11 győzelem, 1 vereség, 38-9-es gólkülönbség. Hát, mit mondjak, ez eléggé meggyőző.
Na, a Betis mérlege elég gyengécske, és hát ebből simán látszik, hogy a keretük sem éppen világszínvonalú. A csoportkörben csak a tizenötödik helyet hozták össze 3 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség mellett, ezért ráadásul két meccsel többet kellett játszaniuk a döntőig. És ezeken sem igazán tündököltek: összesítve 7 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség és 22-12-es gólkülönbség. Ez ráadásul úgy jött össze, hogy könnyebb ágon voltak, mint az angolok. Ami pedig az aktuális formájukat illeti, hát… az finoman szólva sem fényes. Az utolsó öt meccsükből három döntetlen, két vereség – nem valami meggyőző, mi? Ráadásul az utóbbi 11 fellépésükön mindig kaptak gólt. Szóval szerintem tuti, hogy az angolok betonvédelmét nem fogják feltörni, de az is biztos, hogy kapnak legalább egyet.
Real Betis – Chelsea tippek, ajánlott fogadási opciók
- Real Betis -Chelsea gólszám – 2,5 alatt @ 1,85
- Real Betis -Chelsea V @ 1,91
- Real Betis -Chelsea mindkét csapat lő gólt? NEM @ 1,99
- Real Betis -Chelsea PONTOS VÉGEREDMÉNY 0-1 @ 6,75
Real Betis – Chelsea esélyek, fogadási oddsok, egyéb opciók
- Real Betis győzelme (1X2 – korai kifizetés) @ 3,44
- Döntetlen (1X2) @ 3,55
- Chelsea győzelme (1X2 – korai kifizetés) @ 1,90
Real Betis – Chelsea forma, hiányzók, statisztikák
Nem lép pályára a Betis-ből: Héctor Bellerín, Marc Roca, Diego Llorente, Giovani Lo Celso (kérdéses),
Nem lép pályára a Chelsea-ből: David Datro Fofana (térdsérülés), Wesley Fofana (műtét utáni rehabilitáció), Mudryk (eltiltás), Aaron Anselmino (sérülés), Omari Kellyman (combhajlító probléma)
Chelsea utolsó 5 mérkőzése: 4 győzelem, 1 vereség – Tabella: 4. (angol Premier League)
Betis utolsó 5 mérkőzése: 3 döntetlen, 2 vereség – Tabella: 6. (spanyol La Liga)
Betis – Chelsea H2H statisztika: Eddig 2-szer találkoztak a felek és 1 Betis és 1 Chelsea siker született
Real Betis – Chelsea élő közvetítés, mérkőzés infók
Hol nézhető az Real Betis – Chelsea meccs közvetítése? Magyar kommentárral a M4 sport TV-n, szerda este 21:00-tól!
- Közvetítés: M4 Sport TV
- Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
- Játékvezető: Irfan Peljto(Bih)Helyszín: Śląsk Wrocław Stadion (Wrocław)
Befogadóképesség: 42 771
Fotó: gettyimages