Barcelona – Inter élő közvetítés, tippek

 

Fogadj a meccsre 5 000 Ft Befizetés nélküli bónusszal ide kattintva!

(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek

Barcelona – Internazionale mérkőzéssel zárul a BL elődöntők első szakasza szerdán, lássuk Barney elemzését: Az Internazionale csapata láthatóan hullámvölgybe került, hiszen az utóbbi négy tétmeccsükön nem tudtak nyerni (egy döntetlen, három vereség), és körülbelül 300 perce nem szereztek gólt. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy Benjamin Pavard bokasérülése miatt valószínűleg kihagyja a Barcelonai mérkőzést. Ugyanakkor van ok az optimizmusra is: Denzel Dumfries visszatérése várható, aki Di Marcóval együtt alaposan próbára teheti a Barca szélső védelmét. Inzaghi mester továbbra is bizakodó, hisz a BL-győzelemben és a bajnoki címvédésben.

Ha jobban megnézzük a három vereséget, nincs ok a szégyenkezésre. A Bologna az egyik BL-csapat Olaszországból, ellenük egygólos vereség belefér. A Roma vélhetően szintén BL-résztvevő lesz, és jelenleg a legjobb formában lévő olasz csapat, hiszen 18 forduló óta veretlenek. A Milan pedig az Inter mumusa, pont úgy, ahogy az Inter a Barcelona számára jelent kemény ellenfelet. Érdemes felidézni, hogy legutóbb BL-elődöntőben 2010-ben találkozott a két csapat. Akkor a Barca címvédőként és óriási favoritként fogadta a Nerazzurrit, akik meglepetésre kiejtették a katalán sztárcsapatot, majd meg sem álltak a BL-győzelemig.

Az első meccsen az olaszok korán hátrányba kerültek, de az Inter holland sztárja, Wesley Sneijder fantasztikus játékával 3–1-re megfordították az eredményt. A visszavágón emberhátrányba kerültek (köszönhetően Sergio színpadias esésének), de így sem sikerült a Barcának továbbjutnia. Utoljára 2022-ben csaptak össze a BL-ben, amikor Inzaghi már az Inter edzője volt. Akkor a két csapat ádáz harcot vívott a csoport második helyéért, amelyből ismét az Inter került ki győztesen (1–0 Milánóban, 3–3 Barcelonában). A történelmi múlt tehát nem feltétlenül a Barcelona mellett szól.

A Barca jelenlegi formája stabilabb, mint az Interé, de náluk is komoly hiányzó lesz: Robert Lewandowski, a csapat egyik leggólérzékenyebb játékosa sérülés miatt nem léphet pályára. Rajta kívül Bernal, Balde és Casado is sérüléssel bajlódik. Ezekből a tényekből fakadóan szoros meccsre és kevés gólra számíthatunk.


 

FC Barcelona – Internazionale tippek, ajánlott fogadási opciók

  • FC Barcelona – Internazionale kevesebb, mint 3,0 gól @ 1,89
  • FC Barcelona – Internazionale X @ 4,25
  • FC Barcelona – Internazionale X2 @ 2,26
  • FC Barcelona – Internazionale(AH +1,0) V @ 1,77
  • FC Barcelona – Internazionale(AH +1,5) V @ 1,49

 

Barcelona – Internazionale esélyek, fogadási oddsok, egyéb opciók

  • FC Barcelona győzelme (1X2 – korai kifizetés) @ 1,68
  • Döntetlen (1X2) @ 4,25
  • Internazionale győzelme (1X2 – korai kifizetés) @ 5,00


Barca – Inter forma, hiányzók, statisztikák

Nem lép pályára az Barca-ból: Lewandowski R. (Elülső keresztszalag-sérülés), Balde A. (Elülső keresztszalag-sérülés), Bernal M (sérülés),  Casado (sérülés)

Nem lép pályára a Inter-ből: Pavaerd B. (bokasérülés), Correa (inaktív)

Inter utolsó 5 mérkőzése: 1 győzelem,1 döntetlen,  3 vereség – Tabella: 2.

Barca utolsó 5 mérkőzése: 4 győzelem, 1 vereség – Tabella: 1.

H2H statisztika: Már számtalanszor találkoztak a felek, az utóbbi öt mérkőzésükön 2 Barca győzelem, 2 döntetlen és 1 Inter siker született.

 


 

Barcelona – Inter élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető a Barcelona – Inter meccs? Magyar kommentárral az RTL-n, és az RTL +-on szerda este 21:00-tól!

  • Közvetítés: RTL-n, és az RTL +
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
  • Játékvezető: Turpin C.(Fra)
    Helyszín: Estadio Olímpico (Barcelona)
    Befogadóképesség: 55 926

     


 

 

Fotó: Getty Images

 


 

30 000 Ft bónusz a TippmixPRO-n!

További tartalmak

hol nézhető a fifa klub vb 2025 közvetítés élőben
Tippmix blog

Hol nézhető a FIFA Klub VB 2025 közvetítés élőben? TV és online stream lehetőségek

Fogadj a FIFA Klub VB-re 30 000 Ft bónusszal IDE kattintva! 30 000 Ft sportfogadás bónusz itt!   A nyár egyik legnagyobb és legizgalmasabb sporteseménye kétségkívül a FIFA Klub Világbajnokság 2025, amelyet idén először 32 csapattal rendeznek meg az Egyesült Államokban. A labdarúgó világelit összecsapásait szerte a világon hatalmas érdeklődés

új tippmixpro bónusz
Tippmix blog

Új Tippmixpro bónusz a Klub VB-re, 30 000 Ft befizetési bónusz vár!

Regisztrálj a TippmixPRO-ra 30 000 Ft bónusszal IDE kattintva!   A 2025-ös FIFA Klub-világbajnokság nemcsak a világ legjobb klubcsapatainak csatája, hanem kiváló lehetőség a sportfogadók számára is. A Tippmixpro egy új és rendkívül vonzó ajánlattal jelentkezik: 30 000 Ft-os befizetési bónusz vár minden új játékosra! Ha még nem regisztráltál, most

KLUB VB H CSOPORT
Tippmix blog

Klub VB H csoport meccsei, csapatai, menetrendje, közvetítés magyar idő szerint

Fogadj a FIFA Klub VB-re IDE kattintva! A 2025-ös Klub VB H csoportja igazi futballcsemegét ígér: a 15-szörös BL-győztes Real Madrid mellett pályára lép a szaúdi rekordbajnok Al-Hilal, az ambiciózus osztrák Red Bull Salzburg, valamint a CONCACAF régió bajnoka, a mexikói CF Pachuca is. A négyes kiegyensúlyozottabb, mint azt a

KLUB VB G CSOPORT
Tippmix blog

Klub VB G csoport meccsei, csapatai, menetrendje, közvetítés magyar idő szerint

Fogadj a FIFA Klub VB-re IDE kattintva! A 2025-ös FIFA Klubvilágbajnokság egyik legjobban várt kvartettje a G-csoport, amelyben a világklasszis Manchester City, a patinás Juventus, valamint két, saját kontinensén domináns klub – a marokkói Wydad Casablanca és az emírségekbeli Al-Ain FC – méri össze erejét. A csoport meccsei kiváló lehetőséget

KLUB VB F CSOPORT
Tippmix blog

Klub VB F csoport meccsei, csapatai, menetrendje, közvetítés magyar idő szerint

Fogadj a FIFA Klub VB-re IDE kattintva! A 2025-ös FIFA Klub VB F csoportja különleges összecsapásokat ígér: a német Borussia Dortmund, a brazil Fluminense, valamint az ázsiai bajnok Ulsan Hyundai és a dél-afrikai Mamelodi Sundowns küzdenek egymással. A papírforma szerint a Dortmund az egyik nyerő esélyesként lép be, ám a