Augsburg – Bayern München élő közvetítés, tippek

Nézd ÉLŐBEN a meccset ide kattintva!

Fogadj a meccsre ide kattintva!

(x) hirdetés (+18) #maradjonjatek

 

A Bayern München kényelmes előnnyel vezeti a német bajnokságot. Azok, akik esetleg aggódtak az első hely elvesztése miatt, vélhetően megnyugodtak, amikor látták a fő kihívó Bayer Leverkusen teljesítményét kedden a Német Kupában.

A Bayern nem csak a német bajnokságban, hanem a Bajnokok Ligájában is érdekelt, így nem biztos, hogy maximális erőbedobással játszanak majd ezen a meccsen. Ráadásul Augsburgban sosem könnyű sok gólt szerezni.

Az utolsó öt forduló alapján az Augsburg a Bundesliga legjobb csapata három győzelemmel és két döntetlennel. Ugyanezen időszak alatt a Bayern a harmadik helyen áll három győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel.

Hazai pályán az Augsburg kifejezetten erős: nyolc hazai meccséből hatot megnyert, négyszer döntetlent játszott és csak kétszer kapott ki. Ezzel szemben a Bayern vendégként hajlamos botlani: tizenhárom idegenbeli meccséből négy döntetlennel végződött (köztük az utolsó két mérkőzés is) és egyszer vereséget szenvedtek.

A Bayern keretéből számos kulcsjátékos hiányzik sérülés miatt: Buchmann, Upamecano, Pavlovic, Coman, Ito és Davies sem áll Vincent Kompany vezetőedző rendelkezésére.

Összefoglalva, az Augsburg kiváló hazai formája, a Bayern sérültlistája és a közelgő Bajnokok Ligája forduló miatt, meglepetés szimatolható.

 


Augsburg – Bayern tippek, ajánlott fogadási opciók

  • Augsburg – Bayern München  (AH +1,0) H @ 2,28
  • Augsburg – Bayern München (AH +1,5) H @ 1,72


Augsburg – Bayern esélyek, fogadási oddsok, egyéb opciók

  • Bayern München (1X2 – korai kifizetés) @ 1,44
  • Döntetlen (1X2) @ 4,85
  • Augsburg (1X2 – korai kifizetés) @ 7,50
  • Tippmixpro oddsrakéta: Bayern München nyeri mindkét félidőt @ 2,70 helyett -> 4,50


Augsburg – Bayern München forma, hiányzók, statisztikák

Nem lép pályára az Bayern-ból: Buchmann T. (vállsérülés),Coman K. (combsérülés), Davies A. (térdsérülés), Ito H. (lábsérülés),  Neuer M. (vádlisérülés), Pavlovic A. (betegség), Upamecano D. (térdsérülés)

Nem lép pályára a Augsburg-ból: –

Augsburg utolsó 5 mérkőzése: 3 győzelem, 2 döntetlen, 0 vereség – Tabella: 8.

Bayern utolsó 5 mérkőzése: 3 győzelem, 1, döntetlen, 1 vereség – Tabella: 1.

 


Augsburg – Bayern München élő közvetítés, mérkőzés infók

Hol nézhető az Augsburg – Bayern München meccs? Magyar kommentárral az Aréna 4 TV-n, péntek este 20:30-tól, online streaming opcióként pedig a TippmixPRO felületén!

  • Közvetítés: TippmixPRO, Aréna 4, Net4+
  • Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
  • Játékvezető: Jollenbeck M. (Ger)
    Helyszín: WWK Arena (Augsburg)
    Befogadóképesség: 30 666

     


 

 

Fotó: Bavarian Football Works

 


 

30 000 Ft bónusz a TippmixPRO-n!

További tartalmak

új tippmixpro bónusz
Tippmix blog

Új Tippmixpro bónusz a Klub VB-re, 30 000 Ft befizetési bónusz vár!

Regisztrálj a TippmixPRO-ra 30 000 Ft bónusszal IDE kattintva!   A 2025-ös FIFA Klub-világbajnokság nemcsak a világ legjobb klubcsapatainak csatája, hanem kiváló lehetőség a sportfogadók számára is. A Tippmixpro egy új és rendkívül vonzó ajánlattal jelentkezik: 30 000 Ft-os befizetési bónusz vár minden új játékosra! Ha még nem regisztráltál, most

KLUB VB H CSOPORT
Tippmix blog

Klub VB H csoport meccsei, csapatai, menetrendje, közvetítés magyar idő szerint

Fogadj a FIFA Klub VB-re IDE kattintva! A 2025-ös Klub VB H csoportja igazi futballcsemegét ígér: a 15-szörös BL-győztes Real Madrid mellett pályára lép a szaúdi rekordbajnok Al-Hilal, az ambiciózus osztrák Red Bull Salzburg, valamint a CONCACAF régió bajnoka, a mexikói CF Pachuca is. A négyes kiegyensúlyozottabb, mint azt a

KLUB VB G CSOPORT
Tippmix blog

Klub VB G csoport meccsei, csapatai, menetrendje, közvetítés magyar idő szerint

Fogadj a FIFA Klub VB-re IDE kattintva! A 2025-ös FIFA Klubvilágbajnokság egyik legjobban várt kvartettje a G-csoport, amelyben a világklasszis Manchester City, a patinás Juventus, valamint két, saját kontinensén domináns klub – a marokkói Wydad Casablanca és az emírségekbeli Al-Ain FC – méri össze erejét. A csoport meccsei kiváló lehetőséget

KLUB VB F CSOPORT
Tippmix blog

Klub VB F csoport meccsei, csapatai, menetrendje, közvetítés magyar idő szerint

Fogadj a FIFA Klub VB-re IDE kattintva! A 2025-ös FIFA Klub VB F csoportja különleges összecsapásokat ígér: a német Borussia Dortmund, a brazil Fluminense, valamint az ázsiai bajnok Ulsan Hyundai és a dél-afrikai Mamelodi Sundowns küzdenek egymással. A papírforma szerint a Dortmund az egyik nyerő esélyesként lép be, ám a

KLUB VB E CSOPORT
Tippmix blog

Klub VB E csoport meccsei, csapatai, menetrendje, közvetítés magyar idő szerint

Fogadj a FIFA Klub VB-re IDE kattintva! A 2025-ös FIFA Klub VB E csoportja igazi kontinenseken átívelő összecsapásokat kínál. Négy különböző földrész bajnoka méri össze erejét: az európai Inter Milan (Olaszország), a dél-amerikai River Plate (Argentína), az észak-amerikai CF Monterrey (Mexikó), valamint az ázsiai bajnok, Urawa Red Diamonds (Japán). A